Törökország börtönbe küldené az Erdogannal viccelő humoristát

2016.04.11. 23:28

A török kormány hétfőn hivatalos panaszt küldött a német külügyminisztériumnak, amelyben a török államfővel, Recep Tayyip Erdogannal viccelő műsorvezető felelősségre vonását kérték, írja a a Local német kiadása. Ha Berlin eleget tesz a kérésnek, a humorista akár öt év börtönbüntetést is kaphat egy másik ország képviselőjének megsértése miatt.

Angela Merkel szóvivője, Steffen Seibert hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Ankara hétfőn szóbeli panaszt tett a németek Hajós Andrásának versikéje miatt, amit a ZDF neo csatorna Neo Magazin Royale című műsorában olvasott fel március végén. A panasz szerint Jan Böhmermann durva szavakkal illette a török államfőt, akinek a szexuális életét is a szájára vette.

A kormány tanulmányozni fogja a kérést, ami több napot is igénybe vehet, a szóvivő azonban elmondta, hogy Merkel számára a vélemény és a művészet alaptörvényben rögzített szabadsága kiemelten fontos, írja az MTI is. "Az alaptörvény alapértékeiről nem lehet vitát nyitni, függetlenül attól, hogy Németország másokkal együtt igyekszik megbirkózni egy közös politikai kihívással" – mondta Seibert a menekülthelyzet rendezésére utalva.

A ZDF a versikét eltávolította az online műsortárából (a Bild oldalára aztán megint felkerült), de egyúttal azt is jelezte, hogy – több közéleti személyiséggel együtt – kitart Böhmermann mellett, aki elismerte, hogy szándékosan akarta megsérteni Erdogant. A csatorna a műsort  továbbra is sugározza.

Böhmermannt korábban már egy zsarurapje miatt is bírálták, a törököknek pedig egy másik Erdogannal viccelődő dalocska miatt is fő a fejük, ami szintén az államfőből űz gúnyt, ezt március közepén adta le az NDR.