Andy Vajna nem gondolta túl az új sportcsatornák nevét

2016.05.19. 09:47

Két új sportcsatorna nevét védetné le Andy Vajna, írja a Népszabadság. Ezt megerősítette a védjegykérelmeket kezelő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) is a napilapnak. Vajna állami hitelezésből indított nagyszabású tévés akciójának eredményeképpen nemrég bejelentettek fél tucat hülyébbnél hülyébb nevű új csatornát (Izaura TV!!!), de a mostani hír alapján már hivatalosan is úgy tűnik, hogy Vajnáék egyszerűen már nem tudnak mit kitalálni a nagy piaci terjeszkedésükhöz.

TV2 Sport1 és TV2 Sport2

Képesek voltak erre a szóösszetételre védjegybejelentést tenni, miközben idén van 15 éve, hogy megjelent a magyar tévés piacon a ma már az amerikai AMC Networkshöz tartozó Sport1 és Sport2. Az SZNTH hivatalból nem vizsgálódhat védjegyütközések miatt, de a védjegyek tulajdonosai akár panaszt is tehetnek, sőt, bárki panaszt tehet, ha úgy érzi, hogy mondjuk a TV2 Sport2 nevű csatorna megtéveszti a fogyasztókat, és összetéveszthető már levédett kifejezésekkel. A hivatal csak ezek után veheti figyelembe, hogy elutasítja-e a védjegybejelentést,  vagy sem.

A hírek szerint Vajnáék elkérnék az állami sportcsatornától a Forma–1-es közvetítési jogokat, illetve megszereznék a most még a Digi Sporthoz tartozó angol bajnoki meccsek jogait. Utóbbi annyiban lesz nehezebb, hogy 2016 és 2018 között egy direkt erre szakosodott cég dönthet a jogok átadásáról, vagyis a piaci logika szerint az viheti el végül a Premier League-et, aki a legtöbbet adja érte.

A pénz persze aligha lehet akadály, hiszen csak úgy repkednek a milliárdok Vajna médiavállalkozásába az állami hitelezőktől.