Film készült a fociválogatott elmúlt négy évéről

2016.05.31. 14:44
Exkluzív dokumentumfilmet mutat be június 9-én a TV2, négy éven keresztül mindenhova kamerákkal követték a válogatottat, ott voltak a megbeszéléseken, az öltözőkben, hogy megmutassák azt, ami általában a szurkolók előtt titok.

A Magyar csapat – „…még 50 perc…” című dokumentumfilmet 250 óra nyersanyagból készítette Muhi András Pires rendező-operatőr.   A film célja, hogy eddig nem látott képet adjon a magyar labdarúgó válogatottról.

Dzsudzsák Balázs a válogatott csapatkapitánya a következőket mondta a filmről:

Voltak feszültebb napok, és jócskán voltak drámai események is. Nem azt mondom, hogy az is meg fogja szeretni a labdarúgást, aki eddig nem, de egy biztos, ez egy nagyon őszinte film, egy olyan „reality”, amiben nincsen megírva semmilyen szerep, hanem a pillanatnyi érzelmek dominálnak.

A készítőknek szerencséjük volt az alapanyaggal, mert a forgatás során három különböző habitusú szakember irányította a csapatot (Egervári Sándor, Dárdai Pál és Bernd Storck) a selejtező elég izgalmasan alakult, és végül a pótselejtezőn sikerült elérni, hogy 30 év után újra világversenyen képviselhessék az országot, és kijutottak az EB-re. 

Ne maradjon le semmiről!

A 74 perces dokumentumfilmet június 9-én, csütörtökön 21:20-kor mutatja be a TV2.

Ne maradjon le semmiről!