Háztartásonként havi 135-150 forintba kerül mostantól az RTL Klub

2016.05.31. 13:18

Az RTL Klub, élve törvény adta lehetőségével, mostantól ún. médiaszolgáltatási díjat fog szedni a szolgáltatókról, jelentette be a piacvezető kereskedelmi tévé ma reggel. A díj mértékéről az ÁSZF, azaz Általános Szerződési Feltételek tájékoztat itt, de összefoglaljuk a legfontosabb részleteket.

Az RTL mindenképpen transzparens szeretne lenni, így mindent közzétettek, de tényleg, idézünk egy mondatot a dokumentumból:

Amennyiben azonban a Műsorterjesztő kötelezettséget vállalt arra, hogy az Egyedi Szerződést meghatározott időtartamra köti meg, és az ebből eredő kedvezményeket igénybe veszi, úgy az Egyedi Szerződését csak akkor mondhatja fel a közzétételtől számított 15 (tizenöt) napon belül, ha a módosítás az igénybe vett kedvezményeket lényegesen hátrányosan érinti.

És ilyenből van még vagy hatszáz.

A lényeg a következő:

Az RTL, mióta világ a világ minden magyar háztartásban elérhető, ahol van tévé. Ott is, ahol nincs, csak nem nézi senki. Ez addig, míg a tévés reklámpiac jól muzsikált, és egy X-faktor finálét a lakosság fele nézte, a Barátok közt elé meg 2 millió ember ült le, nagyon jó biznisz volt. Aztán jött egy gazdasági válság, bedőlt a reklámpiac, hirtelen nagyon sok csatorna indult, és mindenki ugyanabból az egyre zsugorodó tortából igyekezett kiszakítani egy szeletet. Ma már a 23 százalékos közönségarány sikernek számít, ezt onnan tudjuk, hogy Kolosi Péter vezérigazgató-helyettes/programigazgató mondta a vasárnap befejezett A farm című realityről, ami átlagban ennyit hozott. 

Mivel a piac beszűkült, és egyre kevesebb pénzt folyt be, a két nagy kertévé, a TV2 és az RTL Klub a digitális átállás előtt jelezte, hogy ők is szeretnének terjesztési díjhoz jutni, ahhoz, amit az egyes szolgáltatók fizetnek a csatornáknak. A csak reklámbevételre alapuló üzleti modell ugyanis kifújt, más bevételi források nélkül nem lehet fenntartani a tévéket, az pedig elég meredek ötlet lenne, ha Farm Gábor testépítő haknijaiból csípnének le százalékokat, ugye. A terjesztési díj a sok kicsi sokra megy elv alapján jóval jövedelmezőbb, hiszen 3,3 millió olyan tévés háztartással számolva, (ahol vagy műholdon vagy kábelen jön az adás) egy év alatt az előfizetésenkénti havi 135 forint az 5,3 milliárdja jön ki.

Ugye.

Egy nemrégiben életbe lépett rendelet lehetővé teszi a helyi tartalmat legnagyobb mennyiségben sugárzó kereskedelmi médiaszolgáltatóknak, hogy a megváltozott piaci körülményekhez alkalmazkodva műsordíjat szedhet. Még mielőtt bárki is felháborodna, és kitépné a vezetéket a falból: eddig is fizetett érte mindenki, akinek kábeles vagy műholdas előfizetése volt, csak éppen az RTL és a TV2 nem kapott belőle egy vasat sem. Az alap, vagy szociális csomag, azaz a legolcsóbb előfizetéses lehetőség a tévézésre, ugyanis pont úgy pénzbe kerül, mint a 61 csatornánál is többet kínáló előfizetések, de ez a két nagy kertévét eddig nem érintette, mert egy fillért nem láttak a mi előfizetői forintjainkból.

És a többi csatorna? - kérdezhetné bárki joggal. Ők mindig is részesültek, azaz egyszerre van reklámbevételük és kábeldíjból származó bevételük is. Igen, a két kereskedelmi tévé országosan fogható frekvenciát kapott, de ennek jelentősége a digitális átállással együtt megszűnt, ha ma valaki indít egy tévét Izaura tévé néven, simán eljuthat a háztartások 92 százalékába, ha meg tud egyezni a szolgáltatókkal. Az RTL és a TV2 most csak azt a jogát érvényesíti, hogy a kábelcsatornákhoz hasonlóan ők is keressenek pénzt az előállított tartalmukkal.

Van ám itt még egy apróság.

Az RTL Klub és a TV2 ún. Must Offer típusú tévé, azaz a Médiatörvény hatályos rendelkezései alapján a műsorterjesztőket szerződéskötési kötelezettség terheli arra vonatkozóan, hogy minden nézőnek biztosítsák a csatorna elérését. Ez magyarul azt jelenti, hogy olyan nincs, hogy a Telekom vagy a UPC azt mondja, kösz, de nekem ez a két csatorna pénzért nem kell, szevasztok. Az RTL részéről Szabó András, digitális és fejlesztési igazgató azt mondta, hogy a törvénynek megfelelően az RTL beárazásakor nem tesznek különbséget nagy és a kis szolgáltató között, az ár nem attól függ, hogy 100 000 vagy 100 előfizetője van a csatornának. Szintén nem jöhet szóba a csomagkapcsolt árképzés, azaz nem az RTL-csoportra vonatkozik a díj, hanem csak az RTL Klubra.

A listaár 294 forint egyébként, de kedvezményekkel (időben megkötött szerződés, hosszú időre kötött szerződés, stb.) az összeg akár 135 forintra is lecsökkenhet, mármint előfizetésenként és havonta értve. Szerződni kötelező lesz, tehát a kérdés nem az, hogy lesz-e RTL és TV2 a csomagban, hanem az, hogy az egyes szolgáltatók a megemelkedett költséget lenyelik-e vagy átterhelik az előfizetőkre. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb szolgáltatóról van szó, annál nagyobb az esélye annak, hogy nem nekünk kell majd kifizetni az áremelkedést. A türelmi időszak 90 nap, azaz az RTL 3 hónapig vár, és csak utána kezdi el majd abajgatni azokat a szolgáltatókat, akik nem akarnak fizetni.

Az árazásnál egyébként az alábbiakat vették figyelembe:

  • a csatorna jellege
  • a csatornán sugárzott műsorok összetétele
  • a csatorna és az egyes műsorszámok nézettsége
  • a csatorna jellegét és a műsorszerkesztés alapját meghatározó programok
  • a műsorterjesztési piacon alkalmazott árazás

A fentiek, és ez fontos, csak az SD adásokra vonatkoznak, a HD műsor terjesztésére külön-külön egyeznek majd meg a szolgáltatókkal, ez ugyanis többletszolgáltatás, amire az előszeretettel emlegetett transzparencia-előírás nem vonatkozik.

A TV2 egyelőre nem tette közzé saját árazását.