Csődbe ment a Gawker alapítója

2016.08.01. 21:05
Nick Denton a mai nap kért csődvédelmet maga ellen az illetékes New York-i bíróságon, ezzel akadályozva meg, hogy Hulk Hogan, egykori profi pankrátor elvigye személyes vagyona utolsó fillérjét is. Dentonnak a papírok alapján 10-50 millió dollár közötti vagyona van, miközben cégét most éppen 260 millió dollárra perelik, melyből 125 milliót Hogannek ki is kell fizetni. Denton mellett A.J. Daulerio, a Gawker.com egykori szerkesztője is csődvédelmet kért.

Az egész ügy hátterében az a poszt áll, amit a Gawker.com még 2012-ben közölt, és egy videót tartalmazott, amin Hogan éppen az egyik haverja feleségével közösül. A pankrátor perelt és nyert is, a bíróság, pontosabban az esküdtek pedig 140,1 millió dollár kártérítést ítéltek meg neki. Mivel ennyit a Gawker nem tud kifizetni Hogannek, a cég múlt hónapban csődvédelmet kért annak érdekében, hogy biztonságba helyezze az értékeit. A cégtől megtagadták, hogy az ellenük indított perben meghosszabbíthassák a fellebbezési időt, ezért a csődvédelem mellett a Gawker kalapács alá kerül és el fogják adni. A Wall Street Journal értesülései szerint a licit 100 millió dollárról indul, ennyit fizetne a Gawkerért  Ziff Davis nevű médiacég, ami többek között az IGN szórakoztató oldalnak is a tulajdonosa.

Denton a személyes csődvédelmi kérelem benyújtása előtt a Twitteren azt írta, örül, hogy a Gawkert megveszik, és az alkalmazottaknak továbbra is lesz munkája.

Keserű nap ez nekem, de az a tudat, hogy a kollégáim megmenekülnek egy bosszúszomjas milliárdos haragjától, örömmel tölt el.

Denton itt arra céloz, hogy a Hogan-per mögött nem más, mint Peter Thiel áll, egy milliárdos befektető, aki techcégek felvásárlásával szerezte a vagyonát. Övé a PayPal, annak idején a Facebookba 500 000 dollárt fektetett be (2004-ben) 10 százaléknyi részvényért cserébe - ezeknek nagy részét 2012-ben 1 milliárd dollárért adta el. Thiel azért rágott be a Gawkerre, mert még régebben a cég egyik blogja, a hollywoodi pletykákra szakosodott Valleywag leközölt róla egy posztot, amiben melegnek nevezték, és úgy állt bosszút Dentonon, hogy finanszírozta Hulk Hogan perét.

A Hogan-perben az esküdtszék a Gawker céget 15, Dentont pedig 10 millió dolláros kértérítés megfizetésére kötelezte, emellett a lapot 2012-ben szerkesztő Daulerionak még 100 000 dollárt kel, kifizetnie, és további 115 milliót közösen kell összedobniuk. Dentonék fellebbeztek, de az ügy 2017 tavasza előtt nem kerül a fellebbviteli bíróság elé, Hogan pedig addig is élhet a jogával, és vihet minden vagyontárgyat. Denton csődvédelmi kérelmét itt elolvashatja.

A Gawker

A világ tényleg legnagyobb, független blogbirodalmát egy Nick Denton nevű újságíró alapította Budapesten, 2002-ben, nem sokkal azután, hogy otthagyta a Financial Timest. Az eleinte New Yorkról szóló blog 2003 májusára napi 20 ezer látogatót és havi 500 ezer lapletöltést regisztrált, ami nem volt túl jelentős például az akkor már rém népszerű Slate.com havi 50 milliós lapletöltéséhez képest, de a Gawker menőbb volt, és divat lett olvasni, különösen Manhattanben. Denton hamar kitalálta, hogy specializált blogokkal kell megjelenni, amelyekben csak az a közös, hogy nagyjából hasonló a megjelenésük, viszont íróik ugyanolyan, ellentmondást nem tűrő magabiztossággal mondanak véleményt mindenről, mint az anyablognál először Elizabeth Spiers, majd Choire Sicha. Így jött létre a a kütyükről szóló Gizmodo, a pornós Fleshbot, vagy a hollywodi pletykablog Defamer, később a Kotaku, az iO9 vagy a Jalopnik. 

A több blog több forgalmat és eladható felületet jelentett, a 2003-ban még csak havi 2000 dolláros bevételt generáló Gawker Media novemberre napi 30 ezer olvasót és egymilliós lapletöltést jelentett. A folyamatos növekedés nem állt meg, pedig a cég és blogjai folyamatos átalakulásokon estek át, volt, amit eladtak, másokat összevontak, 2006-ra pedig a cég már egész tisztességes profitot termelt. 2009-re a cég értékét 300 millió dollárra becsülték, 2014-ben 45 millió dolláros bevételük volt, amiből 6,7 milliós hasznot jelentettek. A cég tulajdonosa 49 százalékban az alapító Denton, 40 százalékban bennfentes haverjai, tíz százalék pedig az alkalmazottak között oszlik meg.

A budapesti központjuk a mai napig létezik, innen bonyolítják a blogok programozását és részben a design részleg is itt működik, illetve szintén Magyarországon működött három éven át a Cink nevű közéleti blog is, amin általában a legújabb fejlesztéseket próbálták ki.