18 éves filmmel verte az RTL a TV2 gigashow-ját

2016.08.29. 10:58

Ha elköltesz több mint egymilliárd forintot egy műsorra, akkor az a minimum, hogy a bemutatkozó adása agyonvágja a konkurenciát. Ez még akkor is igaz, ha egy olyan műsorról van szó, amilyen még nem volt itthon, és amit a nézők ezért óvatosabban fogadtak. A Star Academy premierje a kereskedelmi korcsoportban viszont kikapott az RTL Klubon éppen látható műsortól, azaz egy Apád-anyád idejöjjön! című, 1998-as filmtől, amiben Lindsey Lohan még tündibündi kisgyerekként szerepelt.

A film a 18–49-es korcsoportban, azaz a kereskedelmi szempontból fontos demóban 16,5 százalékos közönségarányt ért el, miközben a vele szemben látható Star Academy premier csak 13,4 százalékot tudott. Előzetesen mi 23 százalékos nézettséget vártunk tőle, hiszen nagyszabású showműsorról van szó, amiben énekelnek, az ilyeneket pedig nagyon nézik a TV2-n, legalábbis a Sztárban Sztár és a Nagy Duett esetében így volt. A Való Világ 8. kiadása is szombaton debütált, a Star Academyvel egy időben, de egy kisebb kábeladón, az RTL II-n. A beköltöző show 8,5 százalékos nézettséget hozott, ami messze a csatornaátlag felett van.

Jó, tegyük fel, hogy a nézők csak vasárnap szeretnek a TV2-n zenés műsorokat nézni, hiszen itt hozott 30 százalékos közönségarány felett a Sztárban Sztár és menetelt diadalmasan a Nagy Duett. A Star Academy második adása jobban is teljesített, mint az első, 15,1 százalékos közönségaránya volt, ami persze még mindig csak a fele annak, amit a két nagy előd tudott. Az RTL-t így is sikerült megvernie, a Szemfényvesztők című film 13,9, a Míg a jackpot el nem választ című vígjáték pedig 12,5 százalékos közönségarányt hozott, a Való Világ 8 első rendes, egyórás adása pedig közel két százalékot zuhanva, csak 6,8 százalékos közönségaránnyal ment. 

A Star Academy ma indul be a rendes napi összefoglalókkal, szombaton meg jön a 3,5 órás éneklős gigashow, szóval valóban komoly következtetéseket jövő hétfőn lehet majd levonni, de van egy olyan érzésem, hogy nem sok öröme fog telni a TV2-nek az első heti statisztikában. Ráadásul az RTL jövő szombaton elindítja a Kicsi Óriások című gyerek-tehetségkutatóját, majd 24-én az X-Faktort is (a gyerekműsor költözik vasárnapra, ahol a Sztárban sztár ellen megy majd), azaz könnyen lehet, hogy a múlt szombati közönségarány még a végén jónak is fog számítani. 

Azóta megkaptuk a teljes lakosságra vonatkozó számokat is, a helyzet nem sokat változott: a Star Academy nézőszáma ebben a szegmensben szombaton 559 667, vasárnap 696 677 volt. Szombaton az RTL Klub ebben az összevetésben kb. 30 000 nézővel tudott többet, vasárnap pedig 200 000-el kevesebbet. Azaz az RTL-t megverték az erősebbik napon, de ez nem jelent túl sokat, hiszen míg júniusban a Nagy Duett 36,3 százalékos közönségarány mellé 1,5 millió tévénézőt mutatott fel, ennek fele egy ilyen drága műsornál a kész csődöt jelenti. 

Amikor legutóbb ilyen nagyságrendben (egymilliárd forint körüli összeg egy műsorra) költötte a pénzt a TV2, akkor volt értelme: a Rising Star 1,5 millió nézővel búcsúzott, a teljes lakosságban pedig átlagosan 1 243 315 nézője volt.  

A TV2 tökön szúrhatja magát a programminggal

A programming egy külön tudomány, szokták mondani, érzék kell hozzá, nem mindegy, hogyan pakolod a műsorokat és hová, milyen célközönséget mikor szólítasz meg, és így tovább. A programming nem működik a gyártás nélkül, ez sem nagy újdonság, ha nincsen műsor, akkor műsorrend sem, csak reklám, ami persze a kertévéknek a legjobb biznisz lenne, egészen addig a pillanatig, míg rájuk nem gyújtanák a székházat. A gyártás azonban hiába áll elő új műsorokkal, ha a programming nekifutásból rúgja tökön őket. Első látásra a TV2 őszi műsorstruktúrájába tulajdonképpen bele van kódolva, hogy ne az optimális számokat hozzák.

Az egész ott indul, hogy a másfél órás Tényekből nem enged a csatorna az istennek sem. Ez azt jelenti, hogy az RTL-nek van egy fél óra fórja, és ezt ki is használja, és 18:55-kor elindítja új napi realityműsorát, a Nyerő párost. Új formátum, tuti belenéznek az emberek, legalábbis azok, akiket mondjuk nem köt le az illuminátus világ-összeesküvés története. Az Ezek megőrültek hiába lesz szebb, jobb, izgalmasabb, ha a nyerő Páros csak egy picit is érdekes lesz (márpedig nem elhasznált celebarcokkal nyit), akkor a TV2 műsorának nagyon nehéz dolga lesz a nézettségi versenyben, hiszen a második fél órát meg a stabilan 20 százalékos Éjjel-nappal Budapest ellen kell hoznia.

Ez a félórás csúszás, bármilyen kevésnek is tűnik, az egész főműsoridőt meghatározza. Én ugyan sokat hangoztattam, hogy a legrosszabb, amit tehet egy tévé, az a konkurencia másolása és az utánuk való loholás, de ideje lenne a Tényeket egyórásra visszavenni (már ha muszáj, és semmiképpen nem jönnek ki fél órából, ami az ideális egy híradónak), mert ez a csúszás a Star Academy nézettségére is kihat majd (ÉNBP és Barátok közt ellen megy majd), és ha jól látom, az egész őszt erre a műsorra építi a TV2.

(Persze az is előfordulhat, hogy vészmadárkodunk itt, és a Nyerő páros annyira szar lesz, hogy elkapcsolnak róla a nézők, akik ÉNBP Marci távozása miatt megsértődve nem is mennek vissza az RTL-re konstruált valóságot nézni, hanem maradnak a TV2-n.)

   TV2 RTL
18:00 Tények Híradó
18:30 Tények Híradó
19:00 Tények Nyerő páros
19:30 Ezek megőrültek Nyerő páros
20:00 Ezek megőrültek Éjjel-nappal Budapest
20:30 Star Academy Éjjel-nappal Budapest
21:00 Star Academy Éjjel-nappal Budapest
21:30 Star Academy Barátok közt