Mégsem emeli drasztikusan az előfizetési díjakat a TV2 és az RTL

2016.09.02. 13:51

A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség közleményben fejezte ki csütörtökön aggodalmát az RTL Klub és a TV2 által érvényesíteni kívánt műsordíjjal, és főleg a szerződéskötési folyamattal kapcsolatban. Az MKSZ legnagyobb félelme az, hogy a terjesztők költségei jelentős mértékben megemelkednek, egy részük pedig kénytelen lesz a fizetendő díjakat továbbhárítani az előfizetőkre.

A dolog előzménye, hogy A TV2 Média Csoport és a Magyar RTL, mint a médiatörvény szerint jelenetős befolyásoló erővel bíró médiaszolgáltatók 2016. július 1-jével léptették hatályba új általános szerződési feltételeiket, melyek alapján műsoraik terjesztéséért immáron pénzt kérhetnek. Ezt a lehetőséget egy április végén megjelent kormányrendelet teszi lehetővé számukra. A két csatorna a legkedvezőbb feltételeket úgy állapította meg, hogy azok kizárólag akkor elérhetőek, ha a terjesztők augusztus 31-ig szerződnek velük. Az azonban MKSZ kiszámolta: ha egy terjesztő nem a legkedvezőbb feltételekkel, hanem listaáron szerződik a két nagy kereskedelmi tévével, akkor az egy háztartásra eső havi díj akár 740 forint is lehet.

A UPC Magyarország az elmúlt hetekben tárgyalásokat folytatott a TV2 Média Csoporttal és az RTL Magyarországgal annak érdekében, hogy a felmerülő programdíjak mértékét csökkentse. A csatornák által közzétett Általános Szerződési Feltételek szerint a programdíjak mértéke az RTL Klub esetében havonta bruttó 373 Ft, a TV2 vonatkozásában pedig bruttó 368 Ft, azaz összesen 741 Ft lenne. Végül az RTL Klub, illetve a TV2 által biztosított elérhető kedvezmény alapján a UPC ügyfelei a bruttó 741 forintos ár feléért, mindössze bruttó 370 forintért érhetik el a két csatornát. A UPC a plusz díjat visszamenőlegesen sem szedi be.