A Sztárban sztár és az X-Faktor is a legnézettebb

2016.10.11. 12:34

A szombati X-Faktor-adás a maga 33,5 százalékos közönségarányával a 18-49-es korosztályban az év hatodik legnézettebb műsora lett öt EB-meccs mögött, amivel nyerte is a hetet a kereskedelmi korcsoportban. Az eddig egyeduralkodó Sztárban Sztár 26,5 százalékos közönségarányt ért el vasárnap este, és a nézőszámot tekintve is lemaradt (540 125 vs. 478 081). A teljes lakosságban más a helyzet, ott a Sztárban Sztár továbbra is vezet, ezen a héten 1 268 392 nézője volt az X-Faktor 1 187 757 nézőjével szemben. 

Túl nagy meglepetés megint nem volt a heti nézettségi versenyt illetően, bár az, hogy a Konyhafőnök a negyedik évadában is ennyi nézőt érdekel, tekinthető annak - úgy meg pláne, hogy a hét harmadik legnézettebb műsora volt 18-49-ben és a teljes lakosságban is (27,3 százalékos közönségarány és 396 164 néző ill. 995 236 néző és 23,8 százalék), sőt, a műsor mind az öt adása bekerült a nézettségi lista első húsz helyezettje közé. A TV2 a Sztárban Sztár mellett az első 30-ba csak két Tényeket és a Nagyfiúk 2 című filmet delegálta, az MTVA pedig a Magyarország-Svájc meccset. Utóbbit a teljes lakosságban 629 381 néző látta.

A hétköznapok rém unalmasan telnek, az RTL a délután 5-kor kezdődő  Story Extrával, de legkésőbb a Fókusszal átveszi a dékutáni szappanoperasávban még vitézkedő TV2-től a vezetést, és meg sem áll vele éjfélig. A TV2 hétköznapjainak egyetlen örömforrása, már ha a max. 11,6 százalékos közönségarány az tud lenni, az Ezek megőrültek, ami 9,6 százalék alá nem esik be, ezzel messze a legsikeresebb produkciójuk a Tények mellett. 

Szombaton a Star Academy már csak hetente egyszer jelentkező adása sem tudja megváltani a világot, sőt - azóta, hogy a másfél milliárd (?) forintba kerülő produkció mér csak egy sima énekes tehetségkutató, a közönségaránya megint esett, ezúttal 9,6 százalékra, úgy, hogy amikor nem az X-Faktor ellen ment, hanem a Fókusz Plusszal szemben, még 12,7, sőt, 13,7 százalékos félórája is volt - aztán jött az X és a nézők közel fele átkapcsolt az RTL-re. 

Vasárnap kicsit magához tért a Kicsi Óriások az RTL-en, de így is csak 11,8 százalékos a közönségaránya, ami nagy csalódás a drága saját gyártástól vélhetően legalább 20 százalékot remélő csatornának, és Sebestyén Balázsnak is, akinek sorozatban már ez a második olyan műsora az egyébként helyenként kifejezetten vicces Gyertek át szombat este! után, aminek a számai elmaradnak a várakozástól. A Sztárban Sztár közönségaránya a múlt hetihez képest kicsit csökkent 18-49-ben, a teljes lakosságban viszont szinte pontosan ugyanolyan számokat hozott, mint hét napja, szóval nincs ok az aggodalomra.

Sajnos a Kártyavár című sorozatot, amit a Netflix House of Cards címmel gyárt, és most a Duna TV vetít vasárnap este, a teljes lakosságban mindössze 94 501 néző látta, ami 2,2 százalékos közönségarány, pedig ennél jóval többet érdemel. A 18-49-es számok még elkeserítőbbek, 0,7 százalékos közönségarány (!!!) és 12 928 néző.