Bűnöző papokkal és korrupcióval robbantana a Netflix

2016.11.04. 08:15

Egy híres olasz bűnügyi regény, a Suburra sorozatadaptációjával csapná szét a világot 2017-ben a Netflix, írja a Forbes.  A Suburra Carlo Bonini (pl. az ultrákról szóló ACAB szerzője)  és a volt bíró, Giancarlo De Cataldo közös sikerkönyve. 

Ebben talán a nálunk megszokottnál erőszakosabb egyházi személyek, korrupt politikusok, ingatlanosok, kurvák, maffiózók és egyéb érintettek küzdenek főképp egy vaskos ingatlanpanamázás lehetőségért. Tavaly készült belőle egy jól fogadott film is azonos címen, a Netflix most egy másik olasz rendezővel inkább a sorozatban látta az igazi fantáziát.

Jövőre mutatják majd be globálisan, azaz 190 országban, aztán ha lement a Netflixen, megy egy kört a forgatásoknál besegítő olasz Rain is majd. Olasz színészek lesznek benne, és a Polipból Cattani felügyelő, azaz Michele Placido rendezi majd. 

Erre is azt mondják, hogy valamelyest igaz történet alapján készült, persze valamelyest igaz történetek feltupírozásával készül minden regény. A sztoriban elvileg nagy vonalakban Sukorót Atlantic Cityt akar felhúzni Róma mellé egy keménykezű bíboros, egy kurvafüggő politikus, néhány ingatlanfejlesztő és több helyi főállású szervezett bűnöző az ígéretesnek tűnő közös illegális bizniszben. De náluk kellően hamar felborul a szereplők közti egyensúly, közel sem egy unalmasan sikeres korrupciós ügyet terveznek a nézőkre sózni.