Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Balázs: Ez az utolsó Morning Show a Class FM-en

2016.11.16. 06:11 Módosítva: 2016.11.16. 06:51

A portás telefonált egyet, mielőtt beengedett az épületbe

− mondta szerda reggel hatkor Sebestyén Balázs, a Morning Show műsorvezetője a Class FM épülete előtt a sajtó munkatársainak. (Nem poén volt, információink szerint reggel 5:45-kor a portásoknak az volt ukázba adva, hogy nem engedhetik be a Morning Show stábját.) Bár kedden még úgy tűnt, mától nincs élő műsoruk a rádióban, végül mégis engedték, hogy élőben jelentkezhessenek be. Az adás szignálja szerint egyébként besztof-adás lenne a rádióban, de ezzel ellentétben élő adás megy reggel 6 óra óta. 

4O5A2546
Fotó: Ajpek Orsi

Balázsék a mai műsorban többször céloztak arra, hogy ez az utolsó adás (az utolsó ajándékokat osztogatják, mondták) és azon poénkodnak (?), hogy nem működnek a belépőkártyáik, illetve nem minden területre érvényesek, és biztonsági őrök kísérik őket az épületen belül. Minden megszólalásukból az jött le, hogy ez az utolsó Morning Show, amit a Class FM-en hallhatunk. Nyolc körül Bochkor Gáborék reggeli műsorába is átkapcsoltak, a megszólalásban Balázs azt mondta, az, hogy a szerződés mikor jár le, értelmezés kérdése, szerinte november 19-én, hiszen akkor szűnik meg az analóg adás. Azzal köszönt el Bochkortól és a Music FM hallgatóitól, hogy

ne szépítsük, eleget utaltunk rá: ez az utolsó Morning Show a Class FM-en.

UPDATE: 9 óra után nem sokkal a Testament nevű thrash metal zenekar egyik száma szól a Class FM-en, ilyen még nemigen volt a kereskedelmi rádiózás történetében. Látszik, hogy a műsorvezetők elengedték a műsort. Balázs negyed tíz körül foglalta össze az eseményeket, az eddig ismertekhez képest annyi plusz infó hangzott el, hogy azért volt a mai adás az utolsó, mert nem lehet tudni, mi történik délután. Balázsék szerint a Class FM tegnapi közleménye már nem érhető el a rádió honlapján. Megköszönték Turi Árpád (kirúgott) vezérigazgatónak, a marketingeseknek, a saleses kollégáknak és úgy amúgy mindenkinek az elmúlt hét évet. Munkasikereket kívántak a rádió vezetőségének és mindenkinek, aki marad, de ők nem lesznek csak online rádióban.

A műsort a Facebookon is közvetítették, az élő adást a Morning Show és Balázs hivatalos oldalán 37 ezren követték élőben. Az adás végére a szerkesztők nem tudtak belépni a hálózatba, lekapcsolták az adás internetelérést és elvitték a kávégépet – szürreális volt hallgatni, ahogy élő adásban építik le a Morning Show-t. „Nem kell betojni, gyerekek” – búcsúzott Sebestyén Balázs a hallgatóktól, Vadon János pedig egy coelhós idézetet választott magának. Az utolsó zeneszámnak A Pál utcai fiúk musical egyik dalát választották.

Ez a történet nem rólunk szól, hanem mindenkiről, aki itt dolgozik, családos emberekről. Kár, hogy a vége ennyire magyar lett. 

Decemberig szerződésük van, miért most akarnak elköszönni?

Balázs a műsor kezdete előtt a folyosón várakozó újságíróknak elmondta, nem akarnak forradalmat, rádiók jönnek, szűnnek meg, ők csak ki akarják szolgálni a hallgatókat.

Meg fogunk szólalni, lesz adás, de azt most kitaláljuk, milyen formában, milyen minőségben

Egyelőre nem világos, hogy a rádióműsor körül kialakult helyzetért ki a felelős. Szerda reggel a Class FM épületében, a portánál kirakott laptopon, Skype-on jelentkezett be Michael McNutt, a Sláger Zrt. többségi tulajdonosa, az Advenio Zrt. és így a Class FM tulajdonosa is. McNutt azt mondta, ez az egész egy nagy félreértés. Balázsék szerződése december 31-ig szól, nem érti, miért akarnának elköszönni szombaton: a Class FM jelenleg is digitális és analóg, annyi változás lesz, hogy az analógot lekapcsolják.

A kérdésre, hogy hétfőtől digitálisan lesz-e Morning Show, McNutt azt mondta, nem tudja, ez Balázson múlik, az biztos, hogy december 31-ig másik rádióban nem vállalhatnak munkát. Erről a ma reggeli műsorban Sebestyén Balázs azt mondta, hogy a Morning Show-nak az analóg, földfelszíni sugárzás végéig szól a szerződése, ami november 19-én megszűnik. 

McNutt arra a kérdésre, hogy ha ennyire szeretné, hogy a Morning Show a Class FM műsorán folytatódjon, miért írt olyan levelet a műsor készítőinek, hogy szerdán már ne menjenek be, azt válaszolta, hogy a levélben az szerepelt, hogy a műsorvezetőknek nem kell bemenniük, a stábnak igen, mert a besztof-adáshoz ők elengedhetetlenek. Ezek az adások, mondta McNutt, a rendes ügymenet részét képezik, az átállás előtt (szombattól elhallgat a Class FM analóg, rádióban fogható adása) három napon át igyekeznek azokat is ráhangolni a műsorra, akik esetleg nem ismerik, és erre ez a legalkalmasabb módszer.

Ez egy üzlet. Balázs sok pénzt hoz nekünk, nem fogok vele összeveszni feleslegesen.

A tulajdonos, legalábbis úgy tűnik, ragaszkodik Balázsék műsorához. Az sem biztos még, hogy a Class FM szombaton tényleg elhallgat, mert a bírósághoz beadtak egy kérelmet, és remélik, hogy péntekig megjön rá a válasz, és ideiglenes frekvenciaengedélyt kapnak januárig. Ha jobban megnézzük a kialakult helyzetet, egyértelműnek tűnik, hogy Sebestyén Balázs nem akar csak digitális platformon jelen lenni, neki és műsorának az analóg adás is fontos. Mivel a Morning Show az övé, és ő a gyártója is, december 31. után (vagy az ő értelmezésében november 19. után) oda viszi, ahová akarja, de addig csak a Class FM-en jelentkezhetnek. 

McNutt azt is mondta, hogy ő hisz a sajtó- és véleményszabadságban, Balázsékat sem cenzúrázzák semmilyen formában, majd megjegyezte, hogy ki tudja, éppen miket mondanak róla élő adásban. „Profi vagyok, ez egy üzlet. Ez így működik.” A sajtószabadságba, folytatta, az is beletartozik, hogy hagyják a Morning Show szerkesztőit és műsorvezetőit arról beszélni, amiről akarnak, és amikor emiatt beperelik őket, elmennek a bíróságra, ha pedig bírságot kapnak, kifizetik. 

Az még mindig nem világos, hogy 

  • mondta-e Balázs, hogy a tévére akar koncentrálni vagy sem,
  • pontosan mi állt abban a levélben, amit kedden kaptak,
  • hogyan gondolja a Morning Show folytatását a tulajdonos a műsorvezetők nélkül.

Cicaharc kedden

Ahogy arról kedd este beszámoltunk, a Class FM egy zavaros közleményt adott ki, amelyben azt írták, szerda reggeltől a Morning Show, azaz Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc reggeli műsora csak besztof-adásokkal jelentkezik. A közleményben úgy fogalmaztak, bár a rádió műsorvezetőinek, így a Morning Show csapatának szerződése is 2016. december 31-ig él a Class FM-mel, „a rádió vezetése tudomásul veszi, hogy Sebestyén Balázs a televíziós munkáira kíván koncentrálni és mostantól minimalizálja rádiós szereplését”.

Nem kellett sokat várni, hogy Balázs hivatalos Facebook-oldalán jelentkezzen be egy poszttal és egy videóval. Azt írta, a közlemény hazugság: „Kaptam ma reggel egy levelet, amiben az állt, hogy holnap már nem kell bemennünk a Morning Show-ba. Janiék nevében is beszélek, és szeretném leszögezni, hogy mi nagyon szerettük volna kitölteni a szerződésünket, végigcsinálni a dolgot, tisztességgel, becsülettel elköszönni a hallgatóktól, és erre lesz is lehetőségünk.”

Majd a videóban elmondta, nincs már televíziós műsora, esze ágában nem volt minimalizálni a szereplést, olyannyira nem, hogy még többet szeretne rádiózni.

Sebestyén Balázs a videó közzétételekor azt írta, ők odamennek szerda reggel a rádió elé 5:45-re, és hívta a hallgatóit is, mondván, ők megkísérlik felvenni a munkát, aztán majd kiderül, mi lesz. Nem sokkal később a Facebookon azt írta, felhívta a Class FM vezérigazgatója, és közölte vele, hogy mégis dolgozhatnak, szerda reggel ismét élő adás lesz.

Végül emiatt nem is mentek el a hallgatók, egy demonstráló jelent meg, aki elmondta nekünk, hogy bárhová megy a Morning Show, ő hallgatni fogja, azt azonban nem tudta megmondani, hogy azt a rádiót egyébként hallgatni fogja-e, amin majd Balázsék megszólalnak.

A Class FM frekvenciaengedélye lejárt, a Médiatanács azt nem hosszabbította meg, és pályázatot írt ki rá. Mivel a rádió fellebbezett, a frekvenciát más sem kaphatja meg, de ők sem szolgáltathatnak rajta, így hagyományos, rádiós értelemben véve az éterből távoznak. A bíróság az ügyet várhatóan idén decemberben vagy 2017 januárjában tárgyalja. A rádió napi 2,6 millió hallgatót ért el.