Valér
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

A Morning Show stábja Vajnáéknál kávézott

2016.11.25. 13:12

A Morning Show stábja utoljára november 16-án készített műsort a ClassFM-en, azóta nem hallhatók egyetlen rádióban sem. Az ország leghallgatottabb reggeli rádióműsorának sorsa érthetően foglalkoztatja a közvéleményt, ezért elég sokat szerepeltek a sajtóban, így az Indexen is. Sebestyén Balázs az Indexnek azt nyilatkozta november 16-án, hogy az ő értelmezésében a szerződésük 19-én, azaz akkor jár le, amikor a ClassFM analóg frekvenciaengedélye lejár és elhallgat, így onnantól tárgyalnak más rádiókkal is.

Ezek a tárgyalások a héten meg is kezdődtek, a 168 Óra hetilapnak adott interjújában Sebestyén maga is kijelentette, hogy a Morning Show jelenleg több oldallal is tárgyal a folytatásról, köztük az Andy Vajna-féle Rádió 1-gyel. Szerinte a Rádió 1-et nem felülről irányítják majd, ami azért is fontos, mert ragaszkodnak a műsorkészítői szabadságukhoz. A tárgyalásokról rengeteg pletyka keringett, így elmentünk a rádió székházához, hátha találkozunk a Morning Show műsorvezetőivel, és meg tudjuk őket kérdezni a fejleményekről.

November 25-én délelőtt munkatársunk Rákóczi Ferenctől, a Morning Show egyik műsorvezetőjétől azt tudta meg, hogy

  • vannak tárgyalások
  • még nem írtak alá semmit
  • ma is csak beszélgetni mentek oda
  • meg kávézni
  • és nem azért, hogy próbaadást vegyenek fel.

Rákóczi egyébként azt mondta, majd Balázs nyilatkozik, de ő nem érkezett meg, illetve ha igen, akkor egyenesen beállt a garázsba, mert kollégánk nem találkozott vele az épület előtt. Találkozott viszont a Morning Show hangmérnökével, aki szintén ott volt a megbeszélésen, legalábbis Rákóczival együtt ment be az épületbe. Vagy csak szereti a kávét, amit ott adnak, vagy valóban a pletykaszinten emlegetett próbaadás felvételére érkezett, ki tudja.

A Morning Show-ról egyébként szakmai berkekben biztosra veszik, hogy az országos lefedettségtől mág nagyon távol álló, de arrafelé haladó Rádió1-nél folytatódik, sőt, azt is tudni válik, hogy a szerződést már alá is írták, de legalábbis Vajnával már tutira megegyeztek. Hogy aztán a Balázs által oly sokszor emlegetett szerkesztői függetlenséggel mi lesz, az majd kiderül.