Huba
17 °C
33 °C

Johnny Depp hatmillió dollárral lógott az adóhivatalnak

2017.02.24. 09:50

Korábban megírtuk, hogy a Jack Sparow kapitányként, korábban Ollókezű Edvárdként elhíresült Johnny Depp elképesztő összeget tapsolt el az utóbbi 17 évben, egészen pontosan 408 millió dollárra becsüli az esztelen pénzköltés összegét az a cég, ami Depp pénzügyeit menedzselte, nem mellesleg, ennek alapján meglehetősen szarul, de ez most mindegy. 

A 408 milliós összeget pont a cég hozta nyilvánosságra akkor, akikor beperelték Deppet, mert a színész arra hivatkozva nem fizette ki őket, hogy félretájékoztatták anyagi helyzetét illetően. A helyzet ezt követően igen hamar elmérgesedett, és Depp viszontperelt, azzal vádolva a TMG nevű céget, hogy mindennel foglalkoztak, leginkább a saját zsebük tömködésével, és elhanyagolták az olyan, egész fontosank tűnő dolgokat, mint az adófizetés.

Depp szerint menedzserei éveken át kozmetikázták az adóbevallásait, és amikor a helyi NAV, az IRS vizsgálatot indított a színész ügyében, kiderült, hogy hatmilliós hátraléka van a 2000 és 2015 között be nem fizetett adókból. Depp azóta rendezte a tartozását, de érthetően berágott menedzsereire, akiket egyébként azzal is vádol, hogy további súlyos tízmilliókat bukott a TMG miatt, és nem, nem azért került a csőd szélére, mert például 3 millió dollár vert el egy ágyúra, amit külön neki öntöttek, hogy abból Aspenben kilőhesse a néhai Hunter S. Thompson hamvait.