Nyugdíjba megy az MTI vezérigazgatója

2017.03.03. 18:50

Nyugdíjba vonul Gazsó L. Ferenc, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgató - írja a Valasz.hu. A lap szerint Gazsó utódja Galambos István lesz, aki egyébként Gazsó érkezése előtt igazgatta az MTI-t, majd a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság eddigi rádiós médiaszolgáltatási igazgatója lett. 

Gazsó 1976 óta dolgozott újságíróként, ezalatt kétszer volt a Magyar Hírlap főszerkesztője. A második alkalommal az ő vezetésével fordította Széles Gábor liberálisból jobboldalivá a napilapot. 

A második Orbán-kormány megalakulása után meredeken ívelt felfelé a karrierje. Gazsót 2010 decemberében nevezték ki a Kossuth rádió főszerkesztői posztjára, az ő nevéhez fűződik többek között, hogy megszűnt Tölgyessy Péter közéleti műsora, és hogy eljárás indult Bogár Zsolt és Mong Attila ellen, amiért a 180 perc december 21-ei adásában egy perc csenddel tiltakoztak a médiatörvény parlamenti elfogadása ellen. Az eljárás végül érdemi döntés nélkül zárult, Mong Attila szerződését azonban nem hosszabbították meg, míg Bogár Zsoltot csoportos létszámleépítés keretében küldték el a Kossuth rádiótól.

A Kossuth főszerkesztőjét 2011 februárjában az adó intendánsává nevezték ki, a poszt mellé pedig áprilisban megkapta az MTVA közéleti főszerkesztője címet is, ez utóbbiként ő állíthatta össze a közszolgálati médiák közéleti műsoraiban dolgozók elbocsátási listáját - írtuk róla korábbi cikkünkben