Szexuális zaklatással vádolják Danny Mastersont

2017.03.06. 18:08

Danny Mastersonnal akkor volt utoljára tele a sajtó, amikor a Sundance fesztiválon kikelt a szcientológiaellenes, Going Clear dokumentumfilm ellen. Akkor némi zsidózás és Ku Klux Klánozás mellett támadta a rendezőt, többek között azzal, hogy megtalálta azt a nyolc embert a világon, aki kiábrándult L. Ron Hubbard sci-fi szektájából. 

Masterson most azzal került be a hírekbe, hogy a Rolling Stone cikke szerint, a Los Angeles-i rendőrség múlt hét pénteken nyilvánosságra hozta, hogy három estben is nyomoznak az Azok a 70-es évek show színésze ellen. A hatóságok szóvivője  szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy mindhárom eset a kétezres évek elején történhetett. 

Masterson szóvivője a Hollywood Reporternek küldött nyilatkozatban tagadta a vádakat, és szerinte a 14-16 évre visszanyúló ügyek részben azért kerültek elő, mert az egykori szcienctológus  színésznő Leah Remini jött elő velük, akinek a Szcientológia és az utóhatása című sorozata bátorította fel az egyik áldozatot, hogy beszéljen a történetéről. 

Az egyik eset, amelyben a színészt egykori barátnője vádolja, a szóvivő szerint Masterson egy hat éves kapcsolatának közepére esik. Egy másik eset a színész lakásában 2003-ban tartott házibulin történt. A rendőrség pár órával azután jelentette be, hogy nyomoz Masterson ügyében, miután az újságíró Tony Ortega a szcientológia egyház ügyeivel foglalkozó blogján foglalkozott a 2000-es évek elején elkontárkodott nyomozásával kapcsolatban.