Ki kezdte a bölcs mondásokat a Szomszédok végén?

2017.05.11. 15:52
Vágási Feri tényleg roma származású volt? Hogyan lett a Csóközön! köszönésből sértődés? Ki hívta Nemcsák Károlyt először a gazdagréti Batmannek? Kérdések, amiket mind megválaszolunk.

A Szomszédok és előképei

Bár a Szomszédok mindenkinek Horváth Ádámmal forrt össze, a sorozat alapötlete nem az övé, hanem a tévé dramaturgjaként dolgozó Czető Bernát Lászlóé, aki a külföldön látott szappanoperákon lelkesült fel. Igaz, a Szomszédok legalább annyira működött a Szabó család című rádiós szappanopera tévés megfelelőjeként is, mint az előképként használt brit sorozatoké (EastEnders, Coronation Street). Az utóbbiakhoz képest különbség az is, hogy míg azok akkoriban hetente két epizóddal jelentkeztek (a Coronation Street 1989-ben, az EastEnders 1994-ben állt át a heti háromra), a Szomszédokhoz csak kéthetente készült új rész (vagy ahogy hivatalosan nevezték: fejezet). Végül pedig azzal, hogy a sorozat folyamatosan szükségesnek érezte az aktuális társadalmi, sőt politikai események kommentálását, ez a teleregény sajátosan magyar műfaj lett a brit példákkal szemben. 

3

Moralizáló mese

A népnevelő jelleg - amely a brit előképekből teljesen hiányzott - később a Szomszédok egyik legfontosabb tartozéka lett. Maga Horváth Ádám is egy interjúban úgy fogalmazott, moralizáló mese a sorozat, melyben rendszerint a valóságosnál sokkal jobb embereket láthattunk: a boltos kedvesebb, az orvos lelkiismeretesebb, a közös képviselő becsületesebb volt azoknál, mint akikkel a néző nap mint nap találkozhatott, cserébe a negatív szereplők felett is könnyen pálcát törtek az alkotók, és a legtöbbször valósággal ordított róluk, hogy ők a rossz emberek, akik rendszerint el is buktak a végén. ("Ezeknek az embereknek jobbaknak, példamutatóbbaknak kell lenniük (...) különben funkcióját veszti az egész” - mondta Horváth Ádám ugyanabban az interjúban.) Emiatt is érezhették sokan didaktikusnak a sorozatot, mások viszont ezért is szerették. Sőt, a Szomszédok népnevelését gyakran politizálásnak is érezték a nézők: az MTA Szociológiai Intézetében végzett kérdőíves kutatásban pedig a megkérdezettek 68 százaléka igennel válaszolt a kérdésre, hogy a Szomszédok politikai tartalmat is hordoz-e. Az alkotók viszont mindvégig visszautasították, hogy közvetlenül politizálna a sorozat.

Most akkor Vágási Feri tényleg cigány volt?

A mai napig tartja magát a tévhit, hogy a Nemcsák Károly által alakított, állami gondozottként felnőtt, majd nyomdásszá lett Vágási Feri a sorozat írói szerint is cigány származású, és többen azt is tudni vélik, az ő szorgos, becsületes karakterével akarták eloszlatni a sztereotípiát, mely szerint a cigányok nem akarnak dolgozni. Pedig már maga Vágási is azt mondja az egyik részben, hogy “cigánynak még nem néztek”, és az is ellentmond ennek, hogy a szerepet eredetileg nem is Nemcsáknak, hanem Ujlaki Dénesnek ajánlotta fel a rendező. De cáfolta ezt a Szomszédok technikai rendezője, Bujtás János is: “Ez teljesen nonszensz. Nemcsák Károly színész volt, aki egy ilyen melós figurára illett, és tetszett Ádámnak. Utólag mi ebből táplálkoztunk, amikor kiderült, hogy otthonban nevelkedett, de szerintem nem csináltunk ezekből nagy ügyet, és sose volt kérdés, hogy Nemcsák roma vagy nem roma származású.”

Etusból majdnem válóok lett

Horváth Ádám rendező több interjúban elmondta, hogy a Szomszédok karaktereinek túlnyomó része teljes egészében a fantázia szüleménye. Etus, a Mágenheim család Tyúkanyója viszont kivétel. Őt a rendező a saját édesanyjáról mintázta, Molnár (később Sárközi) Mártáról. Molnár Márta A Pál utcai fiúk világhírű írójának, Molnár Ferencnek volt a lánya, maga is író, műfordító, szerkesztő. Miután a második férje a munkaszolgálatban meghalt, többé nem házasodott újra, csak a gyerekeinek élt, de sokan szerették, nagy baráti köre volt, akárcsak Etusnak. Nem véletlen, hogy Csűrös Karola színésznő, aki már a Szomszédok forgatása előtt Horváth Ádám felesége volt, könyörgött a rendezőnek, hogy adja neki ezt a szerepet. Hiszen ő még ismerte Molnár Mártát, és nagyon szeretett volna egy rá emlékeztető karaktert játszani. Nemrég a Storyban elmondta, hogy még azzal is megfenyegette a rendezőt, hogy elválik, ha nem ő játszhatja Etust. “Erre ő pimaszul annyit mondott, hogy ez ugyan jó alkalom lenne a válásra, de valójában nekem írta a szerepet”.

A Csóközön! botrány

A Szomszédok történetének egyik legnépszerűbb mellékszereplője Oli úr, a Bajor Imre által játszott meleg fordrász volt. Eredetileg csak három részben szerepelt volna, miután kiderült, hogy a Gábor-Juli Stúdió addigi fodrászát játszó színésznő terhes. Csakhogy Oli, aki tulajdonképpen a magyar tévézés történetének első meleg karaktere volt, annyira népszerű lett, hogy három évig maradt. Mai szemmel Bajor Imre némileg túljátszotta a karaktert, a lehető leglátványosabban undorodva a nőktől, könnyes szemmel emlegetve kis gyíkbőr nesszeszerét. Mégis annyira vicces volt, hogy mindenki szerette. Éppen ez a népszerűség okozta a vesztét. Bajor annyira közkedvelt lett, hogy kiadhatott egy szólólemezt, aminek a sorozatbeli köszönése, Csóközön! lett a címe. A lemezzel bejárta az országot, de nem kért engedélyt Horváth Ádámtól, aki a Csóközön! köszönést kitalálta Olinak. (Pontosabban átemelte nagyapja, Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabjából.) Horváth annyira megharagudott Bajorra, hogy 1993-ban kiírta a sorozatból. Szerencsére a harag nem tartott Bajor 2014-es haláláig, már jóval korábban kibékültek.

oh9ktkqTURBXy81Njk4MjFmYWQwMDg3YzM5ZThkNzUzOGFhYjJjYmZmNC5qcGVnk

A Szomszédok retró csúfos bukása

A köztévénél viszonylag hamar rájöttek, hogy a Szomszédokat lényegében bármennyiszer meg lehet ismételni, mindig lesznek, akik megnézik. 2005-ben mégis úgy érezték, hogy csavarni kellene egyet a dolgon, és kitalálták a Szomszédok retrót. A lényege az volt, hogy kivágták az unalmasabbnak tartott részeket, a többit meg feliratozták, valahogy úgy, ahogy a VH1 zenecsatornán a Pop Up Videóban látták. Ott a zenekarokról lehetett mindenféle részletet megtudni, itt meg arról, hogy mennyivel emelték a tarifájukat a taxisok 1987-ben. Sajnos ezek mellett korabeli viccek is bőven kerültek a képernyőre. Tehát egyszerre próbálták felturbózni és megmagyarázni a Szomszédokat, persze mindkettőt teljesen feleslegesen. (Az Index elkeseredett kritikáját itt lehet olvasni a műsorról.) A Szomszédok retró nem is húzta sokáig, mert Horváth Ádám néhány adás után gyorsan letiltotta. Igaza volt: az eredeti Szomszédok azóta is rendíthetetlenül megy valamelyik közszolgálati csatornán.

A gazdagréti Batman hiteles története

A Szomszédok legemlékezetesebb jelentei és legjobb mondatai közül meglepően sok kapcsolódik Vágási Feri (Nemcsák Károly) karakteréhez. Ő szállt be az internetbe, és ő kapta a legjobb becenevet is, mármint nem a sorozatban, hanem a nézőktől. Ez volt a gazdagréti Batman. Én legalábbis azt hittem, hogy ezt a nevet a nézők ragasztották a nagy igazságosztóra, de kiderült, hogy az egyik stábtag volt. Nemcsák Károly és Ivancsics Ilona, aki a sorozatban Jutka, Vágási Feri felesége volt, egy 2010-es Frizbi-adásban meséltek erről. Itt derült ki, hogy a becenév az egyik öltöztető leleménye volt, akinek elege lett abból, hogy Vágási Ferit a sorozatban állandóan verik vagy ő ver valakit. Egy fárasztó éjszakai forgatás alatt fakadt ki Nemcsáknak, hogy “elegem van már ebből, hogy te vagy itt a gazdagréti Batman!”

És önnek kije szerepelt a Szomszédokban?

A Szomszédokban tizenkét év alatt a fő karaktereken kívül megszámlálhatatlan mellékszereplő és statiszta játszott. Aki darálja a sorozatot, vagyis nem kéthetente néz meg egy részt, ahogy anno leadták, hanem mondjuk naponta egyet vagy többet, annak könnyebben feltűnik, hogy néha egy színészt több különböző szerepben is használtak. Így lett például a Jutkánál kekeckedő szülőből később a ház átmeneti közös képviselője, Rozsomák. De a Barátok közt későbbi Vili bácsija, Várkonyi András is több szerepben domborított a hosszú évek alatt. Ennél már csak az viccesebb, amikor az ember kiszúrja valamelyik volt iskolatársát vagy kollégáját a háttérben. Ehhez még csak színitanodásnak sem kellett lenni, sokszor az iskola diákjai vagy a strand vendégei léptek elő statisztákká.

A zárómondatok Ábel Anitától erednek

„Felnőttek, csináljatok nekünk boldog újévet!” - Bujtás János, a sorozat technikai rendezőjének visszaemlékezése szerint ez volt az a mondat, ami az ötletet adta a részeket záró kinyilatkoztatásokhoz. Ábel Anita mondta ezt az első szilveszteri rész végén, és innentől, 18 rész után ez is a sorozat része lett. Minden egyes főszereplő, minden egyes rész után belenézett a kamerába, és levonta a tanulságot. “Sokaknak nem tetszett, didaktikusnak gondolták, direktnek, de az egész sorozat nem totál reális, hanem eleve el volt emelve a hétköznapi valóságtól. Ez szándékos volt írói, rendezői szempontból” - magyarázta Bujtás. Évekkel később erre épült Gálvölgyi János Szomszédok-paródiája, amiben Mágenheim doktor például azt közölte a lehető legkomolyabb arccal, hogy minden hányásban akad sárgarépa.

És mi lett utána?

Bár a Szomszédok 1999-ben véget ért, Horváth Ádám nem nyugodott, és 2004-ben Életképek címen indított új sorozatot, ugyancsak a köztévén: bár a koncepció és a szereplőgárda kicsit változott, és teleregény helyett a rendező “családdrámáról” beszélt, nyilvánvaló volt mindenkinek a hasonlóság. Az Életképek ugyanúgy hozta a rendező védjegyszerű dialógusait, kamerába nézős monológjait és a kisember szemszögéből ábrázolt világot, csak pont a rendszerváltás romantikája hiányzott belőle, és kevesebb volt az emlékezetes karakter is, mint a Szomszédokban, leginkább ezért nem alakult ki hasonló kultusz körülötte. A sorozat végül 114 epizódot élt meg, mielőtt 2009-ben levették volna a képernyőről.

Keresse Janka nénit kommentjeit a cikkeinkben, este nyolc órakor pedig ne felejtsenek a képernyő elé ülni, és bekapcsolni az első részt, amelyet természetesen mi is közvetítünk percről percre!