Vilhelmina
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Ötmilliárddal nőtt a TV2 bevétele, mégis veszteséges volt

2017.06.06. 10:42
Az azóta már Matolcsy és Orbán körének kezébe került MKB gyorsan kisegítette a céget. Veszteséggel zárt az RTL Klub is.

A TV2-nek ugyan 5 milliárd forinttal nőtt a bevétele 2016-ban, jórészt azért, mert az állam sokkal többet hirdet a csatornánál, mióta Andy Vajna megvette, de a 2015-ös 5,5 milliárd forintos veszteség így is tovább nőtt 7,18 milliárd forintra – írja a Kreatív a médiavállalatok 2016-os eredményeit elemezve. De azért Magyarországon nem kell nagyon félnie egy kormánypropagandában utazó cégnek sem még akkor sem, ha veszteséges: az MKB Bank tavaly év végén egy több mint 13 milliárd forintos hitelt adott a csatornának. A bankot azóta Matolcsy és Orbán köre szerezte meg.

Az M-RTL Zrt. is növelte a bevételét majdnem 1 milliárd forinttal, viszont a 2015-ös 420 millió forintos profit 1,44 milliárd forint veszteségbe fordult át. Erről Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója egy interjúban elmondta: ez részben annak köszönhető, hogy a 2016-ban a kormányzat által, az Európai Bizottság döntése alapján jogtalanul beszedett reklámadót még nem kapták vissza, ez pedig rontó hatással volt az eredményekre.

A Kreatív ugyanakkor hozzáteszi, a magyarországi adatokban nem jelenik meg az RTL Magyarország külföldön bejegyzett kábelcsatornáinak eredménye. Az RTL Group 2016-os beszámolóból sem derül ki, hogy ez pontosan mennyi, csak az, hogy az RTL Magyarország 104 millió eurós bevételt ért el, ami 310 forintos euróval számolva 32,2 milliárd forintot tesz ki. A jelentés szerint a cég üzemi eredménye 12 millió euró, 3,7 milliárd forint volt.

A társaság értékesítőháza, az R-time forgalma 1,7 milliárd forinttal 3,6 milliárd forintra nőtt, és 180 millió forinttal a nyeresége 273 millió forintra. Az RTL Magyarország harmadik lába az RTL Services szolgáltató vállalat, amely 1,5-szeresére, több mint 2 milliárd forintra növelte bevételét 2015-16 között, profitja azonban (szolgáltató cégként) minimális: 56 millió forint – írja a Kreatív. 

A televíziós piac fontos szereplője a csatornával nem rendelkező Atmedia sales house is, amely, amióta Habony Árpád hitelezőjéhez, Tombor Andráshoz került, hogy-hogy nem, megtriplázta a bevételét: ez 27 milliárd 817 ezer forintot tett ki 2016-ban. Az Atmedia értékesíti a köztévé és a TV2 reklámperceit is.

Ne maradjon le semmiről!