Konrád, Tivadar
4 °C
22 °C

A TV2 hírigazgatója pártállami kultúrpolitikára és kettős mércére panaszkodik

2017.07.27. 10:37

A Zuschlag-könyv szerzőjeként és a Story magazin főszerkesztőjeként elhíresült Kökény-Szalai Vivien tavaly lett a Vajna-féle TV2 hírigazgatója, és a csatorna hírműsora, a Tények az ő irányításával állt be a kormánypárti médiasorba. Most a Figyelő készített interjút vele, melyben arról beszélt, óriási kihívásnak és hatalmas lehetőségnek tartotta a TV2 hírigazgatói pozícióját, annak ellenére, hogy nem volt hírigazgatói múltja:

"Ugyanakkor Dirk is és Andy is olyan szórakoztató hírműsorokat akart készíteni, amelyek technikai igényükben és tartalmukat tekintve megfelelnek a 21. század televíziózásának. Engem, aki akkor már közel másfél évtizede az entertainment világában dolgoztam, arra kértek, hogy vázoljak egy tervet számukra egyedi, informatív és hangsúlyosan nagy tömegekhez szóló infotainment műsorok elkészítéséről. Megtettem. Ennek alapján választottak engem" - mondta Kökény-Szalai, aki szerint a hírműsornak ma már az is feladata, hogy élményeket adjon és érzelmeket váltson ki.

20160209szalai
Fotó: TV2

Ebbe szerinte belefér a "Soros megölte volna az anyját" című tudósítás, amelyet újra megcsináltatna, és

a pártállami kultúrpolitikát idézi, amikor egyesek meg akarják mondani, mi a televíziózásban a helyes és mi a helytelen, mi a jó és mi a rossz. A törvényt be kell tartani, ezen túlmenően széles a mozgástér

- mondta Kökény-Szalai, ám arra nem tért ki, hogy több műsor miatt komolyan megbüntették a TV2-t, így a hajléktalangyalázó riport vagy a HVG újságírója, Gergely Zsófia lejáratását célzó anyag miatt, ahol egy másik Gergely Zsófia arcképét tették ki. 

A hírigazgató szerint a TV2-t azért támadják sokan, mert a szemükben "eredendő bűnei" vannak a csatornának, és kettős mércéről is beszélt, hiszen "vannak, akik nyílt támadásként élik meg, ha meg akarják mondani nekik, mit tegyenek vagy mit ne tegyenek. Ugyanezek a szereplők meg akarják szabni például a TV2-nek, hogy mit csináljon és mit ne csináljon". Kökény-Szalai - akinek a Fox News a példaképe - azt is tagadta, hogy ezek az anyagok politikai kérésre készülnének.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!