Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

A MÚOSZ megvédi az újságírókat a kormánytól

K EPA20170617039
2017.08.01. 13:51

Orbán Viktor Tusványoson bejelentette, hogy a centrális politikai erőtér annyira jól működik, hogy a következő kilenc hónapban a Fidesz az ellenzéki pártok helyett a médiával, Sorossal és Brüsszellel fog harcolni.

Erre reagált keddi közleményében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, amelynek szövegében kijelentik: az újságírók nem számítanak közszereplőnek Magyarországon, és nem gyakorolnak közhatalmat sem, ezért semmilyen társadalmi érdek nem fűződik ahhoz, hogy a magánéletükről cikkek szülessenek a kormánypárti sajtóban. Azt is hozzáteszik, hogy minden ilyen esetnek súlyos jogkövetkezményei lesznek.

A MÚOSZ az állásfoglalásában hangsúlyozza azt is, hogy elítéli a kormány megnyilvánulását, és minden olyan kezdeményezés ellen föl fog lépni, amely az újságírók megfélemlítésére, munkájuk ellehetetlenítésére, vagy a sokszínű, politikától független tájékoztatás ellen irányul.

"A MÚOSZ a szabad sajtó ellenségnek nyilvánítása kapcsán szeretné felhívni a figyelmet: a magyar alkotmány és a médiajog kiemelt védelmet biztosít a sajtónak (a hatalommal szemben is).

A hatályos törvények alapján a kormánypártoknak nem a sajtóval kell háborúskodniuk, hanem egy tisztességes választási kampányt kell lefolytatniuk, megmérkőzve a politikai vetélytársaikkal.

Sokadszor vagyunk kénytelenek ráirányítani a kormány figyelmét, hogy szabad választás nem képzelhető el szabadon működő sajtó nélkül: aki a sajtót fenyegeti, az a választások tisztaságát sodorja veszélybe" – áll az alkotmányból és a médiatörvényből is idéző közleményben.

Az állásfoglalás arra is kitér, hogy amennyiben az újságírókat vagy a médiát a kormány, a kormánypártok vagy a kormánybarát sajtó részéről bármilyen támadás éri, a MÚOSZ a leghatározottabban fog fellépni a jogsérelem orvoslása érdekében, az érintett újságíróknak pedig jogi védelmet nyújtanak.

MÚOSZ a kiadóknál és a kormánypárti sajtóban dolgozó kollégáktól azt kérik: ne vegyenek részt a szabad újságírás elleni törvénytelen megfélemlítő és lejárató akciókban, éljenek a médiatörvényben biztosított függetlenséggel, és ne váljanak eszközzé alantas politikai játszmákban.

Az állásfoglalás teljes szövege a MÚOSZ honlapján olvasható.