Lukács
9 °C
19 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Megkaptuk a második sallert - vége lett a Twin Peaksnek

01 twin peaks 2017 21
2017.09.04. 18:41

Ha valaki idén májusban, pár nappal az új Twin Peaks-évad előtt megkérdezi tőlem, hogy ugyan miről fog szólni ez a 18 órányi új TP, akkor egyrészt nem tudtam volna válaszolni, hiszen nem tudta senki, másrészt pedig bármit is próbáltam volna kitalálni, megjósolni, megtippelni, az igazság közelében sem lettem volna. Erre nem számítottunk. Nem számítottunk Dougie Jonesra, az atombombára, Diane-re (jó, rá talán egy picit igen), nem számíthattunk arra, hogy néha teljesen fejest fogunk ugrani a szürrealizmusba, vagy hogy egy évtizedes szerelem végre kibontakozhat, vagy végre választ kapunk az eredeti Twin Peaks nagy rejtélyeire. Nem számíthattunk semmire.

Csak, hogy előreszaladjak egy picit, a zseniális harmadik évad egyik nem elhanyagolható fegyverténye volt, hogy minden egyes héten úgy ülhettünk le nézni az új részeket, hogy elképzelésünk sem volt, hogy mit fogunk látni. Nem voltak a részek végén beharangozók az új epizódból. Nem voltak mókázások Twitteren. Nem voltak hivatalosan kiadott sajtófotók. David Lynch, Mark Frost, és a Showtime elérte azt 2017-ben, hogy a nagyon régóta dédelgetett folytatásuk teljes hírzárlat alatt legyen. Most csak tessék arra gondolni, hogy mi zajlik a Trónok harca körül, a forgatási lesifotóktól kezdve a hackerek támadásán át a folyamatosan szivárgó információkig. A Twin Peaksről egy, azaz egy információforrás volt: az az 50-60 perc, amikor néztük.

Miről beszélünk, amikor a Twin Peaksről beszélünk?

Először a tények. A Twin Peaks egy két évadot megélt sorozat, amit Mark Frost (Hill Street Blues) és David Lynch (Radírfej, Kék bársony) talált ki 1989-ben. Az első, hét részes évadot méltán tartják a televíziózás csúcsának, a minőségben erősen megereszkedett másodikat pedig fiaskónak, bár annak is vannak bőven csodálatos pillanatai. Az akkori kultusza több forrásból fakad. A története eleinte egyszerű volt: egy amerikai kisvárosban holtan találják Laura Palmert, a város imádott iskolását, és mivel egy lehetséges sorozatgyilkos lehetett az elkövető, hívják az FBI-t, aki megérkezik Dale Cooper különleges ügynök személyében. Aztán az egyszerű történet bonyolódott, Laura nem volt az a makulátlan szépségkirálynő, akinek hitték, sőt, Twin Peaks egésze nem volt az a feddhetetlen kisváros, aminek először gondolnánk. A végső csavart az adta, hogy Laurát nem egy evilági lény ölte meg, hanem a játékszere volt egy kozmikus, túlvilági csatának, aminek a főgonosza édesapja lelkét szállta meg, és tartotta rettegésben évekig a lányt. Twin Peaks világa nemcsak halászokból, favágókból, pincérnőkből, rendőrökből állt, hanem furcsa lényekből, másik dimenziók felé mutató helyszínekből, visszafelé mozgó álomjelenetekből.

Lynch és Frost ráadásul egyszerre kezelték Twin Peakset úgy, mint egy film és egy sorozat. Jelenetről jelenetre ugráltunk a műfajok között, egymás mellett elfért a szerencsétlenkedő rendőr komikuma a legsúlyosabb természetfeletti horrorral, és a szappanoperákat idéző romantikus szálakkal. A képi világ minden értelemben csodálatos és igényes volt, a díszletektől a határozottan filmszerű képeken át, a kortalan sminkig és ruhákig. A Twin Peaks világa a korszakon felül létezett, keveredett benne az ötvenes évek a nyolcvanas évek végével, az iskoláslányok úgy sminkelték magukat, mint Hollywood csúcskorszakának dívái, a férfiak egyenes, decens emberek voltak, Cooper ügynök pedig megtestesített egy erkölcsi és intellektuális ideált, ami nem igazán volt a kortárs szórakoztatásra jellemző. És imádta a pitét és a kávét.

A pite, a kávé, a kardigánok, a sminkek, a kabátok, a hajak - ezektől az időtlen külsőségektől a Twin Peaks mindig is népszerű volt. Az internet elterjedésével - amikor a rajongók már szabadon megoszthatták az elméleteiket és az elképzeléseiket a sorozat kevésbé kibontott utalásairól - pedig ugyanúgy fennmaradt a kultusza. Lynch még 1993-ben, a Tűz, jöjj velem! című előzményfilmmel visszatért a Twin Peaks világába, de ahhoz a filmhez csak az idő volt kedves, pénzügyileg és kritikailag is megbukott akkoriban, mára már simán a rendező egyik legjobb filmjének számít. De akkor úgy tűnt, hogy Lynch maga mögött hagyja a saját univerzumát egy életre. "Huszonöt év múlva találkozunk" - mondja Laura egy álomjelenetben a sorozatban, de egészen biztosan nem volt senki, aki ezt komolyan vette volna.

Érdemes végignézni, hogyan változott a televíziózás azóta, amióta a Twin Peaks második évada véget ért, és amióta egyértelmű hatást tett az iparra. Divatba hozta a tévés auteur-öket, azaz egyéni látásmóddal rendelkező alkotókat, akik nem a tömeg igényeinek, hanem a saját művészi szándékainak akartak megfelelni. (Nélküle nem lenne sem Ryan Murphy, Bryan Fuller, vagy éppen David Milch) Divatba jöttek a kisvárosi komédiák (Miért éppen Alaszka?), és a természetfeletti történetek (X-Akták). És voltak sorozatok, amik éppen a látszólagos érthetetlenségét akarták lemásolni (Wild Palms, John From Cincinnatti), de ezek manapság maximum lábjegyzetek maradtak.

Huszonöt év rengeteg idő. Ha csak hatalmas galoppokban akarjuk mérni azt, hogyan változott a televíziózás, akkor is itt egy komplett bekezdés: a kilencvenes évek végére beköszöntött az HBO aranykora, megjelentek a kizárólag felnőtteknek, felnőttekről szóló, komplex drámák, amik erőszakosak (Oz), pszichológiaik kidolgozottak (Maffiózók), vagy éppen a kettő keresztezéséből születtek (Deadwood). A 24-gyel, amiben minden rész állítólagos valós időben játszódott, megjelent az ötletalapú sorozat, ami ráadásul egy nagyköltségvetésű, mozis akcióthriller stílusát és tempóját másolta. A Tivo és a HD-tévék megjelenésével pedig beköszöntött egy új kor, mivel bárki visszatekerhette, kimerevíthette, és százszor újranézhette a részeket, a készítők is hajlamosabbak voltak arra, hogy pici, alig észrevehető nyomokat és jeleket tehettek az epizódokba. Amilyenekből például a Lost mitológiája is ki tudott alakulni. A 2010-es években pedig a Netflix, a Hulu, és a többi streamingszolgáltató segítségével a tévézés modellje kezdette fenekestül felfordulni. Az új sorozatok nagy része egyben érkezik, komplett évadként, a fogyasztás pedig a heti tempóról egy sűrű hétvégére redukálódott. Megjelentek a csatorna által szponzorált kibeszélő-műsorok (lásd The Talking Dead), ami egy adott epizód megjelenése után nem sokkal már rögtön megmagyarázta azt, hogy mit is látunk.

Érdemes megjegyezni, hogy mennyire alkalmatlan volt az új Twin Peaks arra a Lost-szintű, pici jeleket kutató őrületre, aminek sokan szerették volna látni. Két részben is vannak hibák, amik utalhatnak valami más, kozmikus furcsaságra, de így a sorozat végén már biztos, hogy vágásnál volt valami galiba. 

Az egyik jelenetben Nagy Ed levest eszik a benzinkútjánál, és a tükröződése ugrik egyet, a másikban pedig egy lelőtt férfi egy pillanatra megkettőződik.

Mondhatnánk, hogy minden egyes dolog megváltozott, amióta a Twin Peakset eredetileg adta a tévé. És azt is mondhatnánk, hogy 2017-ben valami ennyire öregnek és ósdinak nincsen helye már a világon. De pont ez a fittyet hányás az egyik oka, hogy a Twin Peaks annyira fantasztikus élmény lett.

Ez a jövő vagy a múlt?

Az új Twin Peaksnek egyszerre két lovat kellett megülnie: egyrészt ki kellett elégíteni az előző két évad rajongóit, és megtalálni a folytatásokat az abban szereplő elvarratlan szálaknak. Másrészt pedig valahogy alkalmazkodnia kellett ahhoz, amit tévézésnek hívunk 2017-ben. Lynch viszont nem két lóra szállt, hanem valami felfoghatatlan masinára, ami annyira öntörvényű lett, hogy engem, aki látta a sorozatot és a filmet többször, láttam a Tűz, jöjj velem! kihagyott jeleneteit többször, és olvastam mindhárom könyvet, legtöbbször teljes tanácstalanságba taszított. Az egészestés film apró, de jelentős jeleneteiből fontos kapaszkodók lettek az új évadban, David Bowie cameója felértékelődött, Laura Palmer utolsó pár percei pedig az évadzáró sarokpontjai lettek. Az más kérdés, hogy Bowie karaktere egy óriás teáskannaként (vagyis pontosabban az abból kiáramló gőzként) tért vissza.

Mi történt a fontosabb karakterekkel?

  • Dale Cooper különleges ügynök: Miután kiszabadult 25 év után a Fekete Barlangból, sokáig egy Dougie Jones nevű ember helyét vette át, de szinte teljesen agyhalott állapotban. Miután sikerült felébresztenie magát, visszatért Twin Peaksbe, hogy leszámoljon a gonosz másával.
  • Harry Truman serrif: Betegen fekszik a kórházban, a helyét testvére, Frank vette át. Sosem látjuk.
  • Sólyom helyettes, Andy, Lucy: Még mindig a serrifnek dolgoznak.
  • Audrey Horne: Annak ellenére, hogy feltűnik, nem tudni pontosan, azon kívül, hogy született egy fia, Richard Horne.
  • Benjamin Horne: Még mindig a Great Northern szálloda tulajdonosa.
  • Jerry Horne: Legális kábítószer-bizniszt alapított, a sorozat nagyrészét teljesen betépve, egy erdő közepén tölti.
  • Dr. Jacoby: Már nem praktizál, helyette patrióta, motivációs kalózműsort üzemeltet, aminek Nadine nagy rajongója, és az is lehet, hogy az egyetlen.
  • Nadine: Még mindig Nagy Ed felesége, de a sorozat végére belátja, hogy nem hagyta kibontakozni a férjét.
  • Nagy Ed: Még mindig Nadine férje, és vészesen kínozza szerelme Norma Jennings iránt.
  • Norma Jennings: Egy Walter nevű üzletember/partner segítségével franchise-t épített a Dupla R-ből, de a végén feladja, hogy Nagy Ed felesége lehessen.
  • Shelley Johnson: Még mindig pincérnő a Dupla R-ben.
  • Gordon Cole: Még mindig az FBI igazgatója, kiderül, hogy imádja a nőket és a francia bort, valamint szokott Monica Belluccival álmodni.
  • Bobby Briggs: Rendőr lett belőle, Shelleyvel van egy közös gyerekük, de már elváltak.

De miről is szólt az új évad? 

Cooper ügynök 25 év után kiszabadul a Fekete Barlangból, de a szelleme csapdába esik egy másik testben, miközben a BOB-bal fertőzött doppelgängere garázdálkodik a világban. A gonosz Cooper koordinátákra vadászik, miközben az FBI szupercsapata próbálja megérteni, hogy mi történik. Eközben Twin Peaks városában élik az életüket az emberek, de egyre furcsább események követik egymást. Jó, ez az utolsó mondat kicsit általános, de nem lehet ennél pontosabban meg fogalmazni. Az új évad egyik legkeményebb teljesítménye volt, hogy teljesen tönkrevágta a cselekményt, mint olyat. Nem a sorozatos történetmesélés elvei szerint haladt előre a történet, hanem különös kanyarokat vett, a legtöbb rész hosszú, egymással csak ritkán kapcsolatban álló jelenetekből állt. Amik aztán visszatérhettek pár résszel később, vagy elfelejtődhettek örökre.

Nem, nem véletlenül nem kerülök semmilyen konkrét utalást a történetre, egész egyszerűen csak azért, mert totális idiótának tűnhetek, ha például leírom azt, hogy az egyik részben egy srác elmesél egy hosszú történetet arról, hogy egyszer felmászott egy szemetesre, ott találkozott az óriással, aki azt mondta neki, hogy vegyen egy kesztyűt magának, majd ezt a kesztyűt sosem vette le, cserébe hatalmas ereje lett, na ez az srác a gonosz, halott Cooperből kibuggyanó BOB-gömböt darabjaira pofozza Twin Peaks serrifhivatalában.

Van ennek értelme? Leírva nem sok.

De amikor átéljük úgy, hogy Lynch rendezi, akkor az egésznek lesz egy komótos, álomszerű, a véresen komoly és a teljesen röhejes határvidékén táncoló történetszál, aminek minden eleme nonszensz, viszont értelme, na az van. És ez csak valami mellékes: a harmadik évad tele volt olyan sztorikkal, amiket egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Lynch képes volt úgy megírni, ahogy sorozatokat szoktak: szinopszis-outline-forgatókönyv. Inkább azt látom magam előtt, hogy fogott egy darab papírt, azt a homlokához nyomta, és amikor levette, ott volt tőmondatokban minden.

Jó, jó, de miről szólt?

Életről, halálról, gonoszról, jóról, az idő visszafordíthatatlan múlásáról, a halandóságunkról, és arról, hogy van egy csomó minden ebben az életben, amit nem érthetünk meg. Hogy létezik 50 évig tartó beteljesítetlen szerelem.

A nosztalgiáról. Arról, hogy 25 éve várjuk vissza ezt a világot, ezeket a karaktereket, ezeket a manírokat és hangulatokat, és hogy mennyire gyarlók vagyunk emiatt, mert sosem fogjuk visszakapni az eredeti Twin Peaks-érzést. Cooper katatón hosszú részeken keresztül, a gonosz pusztítást hagy maga után, amerre megy, Audreyról nem tudjuk, hogy mi az isten történik vele, a Tuskó Lady haldoklik, Jerry Horne kikészült kábós lett, Shelley pedig még mindig pincérnő a Dupla R-ben. Az egyetlen karakter, akinek megadatott a nagy narratív ív, az Bobby Briggs, aki az eredeti sorozat keménykedő, erőszakos, felvágós tinédzseréből tisztességes és egyenes rendőr lett, aki az apja elvei és emlékei szerint éli az életét. Truman serrif halálos beteg, a munkáját testvére vette át (a remek Robert Forster például a Jackie Brownból), Hayward doki csak egyszer köszön be Skypeon, Pete Martell pedig már csak archív felvételeken létezik.

Akármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy David Lynch szeret trollkodni a közönségével, meg vagyok győződve, hogy mindig az őszinte csodálat vezérli. Így tudtuk megismerni Andy és Lucy közös gyerekét, a láthatólag egy dilidimenzióból érkezett Wally Brandót (Michael Cera), aki a pár perces monológja után távozik is a sorozatból. Végre megnyugtató lezárást kapott Norma és Nagy Ed évtizedeken át húzódó románca. Megtudtuk, hogy gonosz Cooper mit művelt azok után, hogy kiszökött a Fekete Barlangból (valószínűleg megerőszakolta a kómában fekvő Audrey Horne-t).

És aztán kaptunk egy sor nagyon furcsa jelenetet. Már majdnem tradícióvá vált, hogy az évad részei a Roadhouse-ban érnek véget, ahol éppen fellép egy zenekar, közben pedig addig és azután sem látott karakterekkel történnek dolgok. Ismeretlen emberekről beszélgetnek, az egyikőjük, egy szétdrogozott fejű lány (Sky Ferreira popénekesnő és színésznő) a rothadó hónalját vakarássza, egy másikat pedig egyszerűen kiraknak a helyéről, mire elkezd koncertrejárók lábai között kúszni, és sikítani egy hatalmasat. Egy pillanatra sem kaptunk magyarázatot arra, hogy ezek a dolgok miért történnek, és hogy egyáltalán tartanak-e valahova, de a furcsa, szintén álomszerű és kiszámíthatatlan hangulatuk miatt ugyanúgy hozzátartoztak a történethez, mint Dougie Jones szerencsétlenkedései.

Oké, de hogy lett vége?

Még csak pár órára vagyok attól, hogy láttam az évadzáró részt, amivel sikerült tökéletesen reprodukálni azt, hogy milyen lehetett egy beavatatlan szemnek néznie a másik évad befejezését, ugyanis egy kukkot sem értettem belőle. Pedig én aztán fejből fel tudom idézni Phillip Jeffries teljes monológját a Tűz, jöjj velemből. Az utolsó rész olyan volt, mint egy furcsa lábjegyzet, mintha elkezdődne egy másik történet ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazokkal a színészekkel, de teljesen más helyszíneken és teljesen más nevekkel. 

Miután Cooper a 17. részben sikertelenül próbált visszamenni az időben, és megakadályozni Laura halálát, Cooper és Diane elindulnak egy kocsival elektromos vezetékek mellett, majd szándékosan és hirtelen átkerülnek "valahova". Itt "valahol" Diane neve Linda, Cooper pedig Richard. Szenvedélymentes szex után a nő otthagyja a férfit, Cooper pedig egy Judy (a TP-univerzum egyik legnagyobb rejtélye ez a név, bár kapunk rá választ: egy ősi, gonosz erő) elnevezésű étteremben elintéz három tahó cowboyt, majd megkéri a pincérnőt, hogy írja le a címét a másik pincérnőnek, aki itt dolgozik. 

Cooper elmegy oda, ahol egy Laura Palmerhez kísértetiesen hasonlító nő (Sheryl Lee játssza őt is) nyit ajtót. Cooper meg van győződve, hogy ő Laura, és rábeszéli, hogy menjen el vele Twin Peaksbe, megnézni a gyerekkori házát. Megérkeznek, de egy ismeretlen nő nyit ajtót. Cooper kikérdezi: kitől vették a házat? Egy bizonyos Chalfonttól (még egy misztikus név az univerzumból, az idős, látszólag jószándékú szellemnéni neve), őt pedig Tremondnak hívják (szintén a szellemnéni másik neve). Cooper összezavarodik a ház előtt: milyen évet írunk? Mire a házban egy szempillantás alatt lekapcsolódik az összes fény, a 18. rész pedig a talán-Laura velőtrázó sikolyával ér véget.

Mit jelent ez az egész? Még én is emésztem, de az évad egyik nagy vezérfonala volt, hogy mindez egyszerűen egy álom, amiben álomlogika érvényesül. Hogy pontosan ki álmodja, arra az utolsóelőtti rész adhatja meg a választ: amikor leszámolnak a gonosz Cooperrel, és végre összetalálkozik a jó ügynök és Twin Peaks rendőrsége, akkor közben végig a főszereplő gondterhelt arca van rávetítve a képre, mintha minden csak az ő fejében létezne. Nincsen határozottan kimondva, nincsen a zuhany alól kilépő Bobby Ewing, egyszerűen csak egy kellemetlen, feszengős érzés, hogy mindez, amit látunk, csak valakinek a fantáziája. Persze úgyis lehet értelmezni, hogy az álmodó maga David Lynch, megálmodta, amit látunk, és egy percig se gondoljuk, hogy ezek a karakterek hús-vér emberek, hiszen mind az író-rendező fejéből pattantak ki - lásd a homlokhoz nyomott papírlapos elméletemet.

De az is lehet, hogy Lynch valami általánosabbat akarna megfogalmazni, hogy hiába próbáljuk kijavítani azt, amit szeretnénk (Cooper az előző részben megpróbálja megakadályozni Laura halálát), a traumák megmaradnak. Vagy az is lehet, hogy az utolsó részben Cooper és Diane kiszöknek Twin Peaks álomvilágából, és belekerülnek a rögvalóságba.

Az biztos, hogy az utolsó rész egy olyan törés az egészben, ami nem értelemzni segít az előbbi 17 részt, hanem még jobban összezavar mindenkit, aki egy kerek lezárást szeretett volna. Engem sikeresen beleringatott abba a hitbe, hogy fogunk válaszokat kapni, mert előtte már annyit kaptunk. Nem csalódtam, de úgy érzem, mintha kihúzták volna alólam a széket, és a padló helyett egy végtelen mélységbe zuhannék. Valahogy úgy, mint Cooper a harmadik részben.

És akkor most jó volt?

Tökéletes. Még így a zavarbaejtő utolsó részével is. Tökéletes élmény, semmihez nem fogható, szavakban (akár kimondott vagy leírt) nehezen összefoglalható. Minden egyes perce művészet volt, akár a Francis Bacon-festményeket idéző képeire, vagy az olcsó ponyvaregényeket idéző maffiaszálra gondolunk. Nem volt egy pillanata sem, ami ne lett volna meglepő vagy inspiráló, ami nem késztetett volna gondolkodásra a nézőt, ami nem várt el tőle valamit cserébe azért, hogy megkapja ezt a sztorit, így. A Showtime a premier alatt sokat hangoztatta, hogy ne 18 részként gondoljunk erre a Twin Peaksre, hanem egy 18 órás filmként. És 18 órás filmként semmi mást nem lehet mondani erről, mint hogy David Lynch nagy mesterműve, egy film, ami egyesíti minden egyes fixációját, fétisét, hangulatát, rendezői tikjét, és összekutyulja a fenenagy humanizmusát és a erőszakmániáját. Ez a Twin Peaks jobban hasonlított a Mulholland Drive-ra vagy a Lost Highwayre, sőt, még néha a Radírfejre is, mint az első két évadra: megcserélt személyiségek, erőszak, kilátástalan sorsok. Ezzel a változással egyébként nincs baj, a világ is nagyot fordult 25 év alatt.

Kevés ilyen alkalom létezik a popkultúrában, hogy egy rendező úgy készíthet saját íze szerint sorozatot, hogy nem kell adnia a saját stílusából, és a szórakoztatás is megmarad (például Olivier Assayas: Carlos vagy Steven Soderbergh: A sebész), most ennek a vonulatnak a legékesebb példája lesz a Twin Peaks harmadik évada. Egyszerűen nem volt hozzá fogható semmilyen téren. És ha az volt az ára, hogy nem láthattuk, ahogy Cooper táncol egyet Audreyval, utána megesznek egy szelet cseresznyés pitét, miközben szól a jazz, akkor én ezt az áldozatot vállalom. És azt is, hogy egy egyszeri, megismételhetetlen dolgot nézhettem végig májustól szeptemberig.

Kérdések, amikre nem kaptunk választ (de nem is biztos, hogy kellenek):

  • Kié az a hatalmas üvegdoboz az első részből? A rendőrök egy ismeretlen milliomost emlegetnek, egy fotón látjuk a gonosz Coopert is ott, és a feladata az, hogy a másik dimenzióból szippantson át lényeket. Megjelenik itt a BOB-ot teremtő szörny, és Cooper ügynök is.
  • Mi történt Audrey-val? Három hosszú jeleneten keresztül láthatjuk, ahogy szenved a férjétől, majd egy pillanatban, amikor könyörög, hogy vigyék el innen, meglátjuk egy tükör előtt, más hajjal, teljesen zaklatottan. Kórház? Kóma? Más dimenzió?
  • Mi történt Sarah Palmerrel? Laura édesanyja vedel, cigizik, erőszakos dolgokat néz a tévében, aztán egyszer egy kocsmában leszedi az arcát, és az ott lapuló kísérleti film segítségével kitépi valakinek a torkát. Ő lett volna az, akibe az ötvenes évekbe belemászott az a lény, és azóta benne él?
  • Mi történt Twin Peaksben? Folyamatosan az lehetett az érzésünk, hogy valami nem klappol a városban, furcsa dolgok történnek, egyre több a beteg ember, és mintha az idő teljesen máshogy működne.
  • Hogy került Garland Briggs holtteste egy idahói szállodába? Ebbe inkább bele sem megyek.
  • Mi az isten történt az utolsó részben?