Vizsgálódik a Versenyhivatal a Digi miatt

2017.11.08. 21:14

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel szemben, írja a DTV News. Ezt egy szabály hatályba lépése miatt teheti meg a GVH.

A jelenlegi versenytörvény szerint minden összefonódás után hat hónapig vizsgálódhatnak, ha a piaci verseny jelentős méretű csökkenése nem zárható ki, és a két fél együttes árbevétele meghaladja a 15 millió forintot.

A Digi még augusztusban vette át húsz településen a a Greencom Kft. hírközlési rendszerét és a kapcsolódó előfizetői- és szerződésállományt. Mivel az összefonódás elérte az 5 milliárd forintos küszöbértéket, és felvetődött egy település (Oroszlány) esetében a piaci verseny csökkenése, a GVH egy magánszemély panasza után kezdett vizsgálódni.

Ettől függetlenül maga az eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy valóban sérült a piaci helyzet a Digi összefonódásával. A vizsgálatra négy hónapja van a GVH-nak.