Louis CK elismerte a zaklatást, és sajnálja

2017.11.10. 19:41

Az AP amerikai hírügynökség tudósítása szerint Louis CK elismerte, amivel vádolják, és sajnálatát fejezi ki. A komikus közleményt adott ki, melyben azt írja, bánja, amit tett.  Mint azt csütörtökön írtuk, a vádak szerint többször maszturbált, vagy akart maszturbálni nők jelenlétében a New York Times cikke szerint.

Ezek a történetek igazak,

közölte most Louis CK, hozzátéve: akkoriban azzal nyugtatta magát, hogy ez oké, mert mindig megkérdezte előtte a nőket. De később megtanulta, hogy "ha hatalmad van valaki felett, akkor ez a kérés nem valódi kérdés, hanem egy veszélyes, kínos helyzet".

A hatalmam az volt, hogy csodáltak. És ezzel felelőtlenül bántam.

Azt írta, lelkiismeretfurdalása van a tettei miatt, próbál tanulni belőlük, és menekülni előlük. "Most már tudatában vagyok annak, milyen messzire ér a tetteim hatása", írta, hozzátéve: ráébredt, hogy az érintett nők ezután magukkal és más, őket ilyen helyzetbe soha nem hozó férfiakkal kapcsolatosan is rossz érzésekkel élnek tovább.

Azt is írta, hogy kihasználta, hogy a közösségén belül rá felnéznek, mert ez a nőket megakadályozta, hogy megosszák a történeteiket, hiszen aki csodálta a komikust, az nem akart ilyesmiről hallani.

Nincs az egészben semmi, amit megbocsátanék magamnak. És ezt össze kell egyeztetnem azzal, aki vagyok. De ez semmi az ő feladatukhoz képest,

írta a zaklatott nőkre utalva. A közlemény szerint a legkeményebb megbánás az az érzés, hogy megbántott másokat, beleértve azokat is, akikkel együtt dolgozott, akiknek a szakmai és személyes életét most ez az egész befolyásolja - a közleménynek ezen a pontján a komikus felsorolja, miken dolgozik épp. Bocsánatot kér a menedzserétől is, valamint a családjától és barátaitól is.

Azt is írta, hogy hosszú és szerencsés karrierjét azzal töltötte, hogy beszélt, és azt mondott, amit akart. 

Most hátrébb lépek egyet, és hosszú ideig másokra figyelek

- írta.

Mint azt csütörtökön írtuk, az első zaklatásos eset 2002-ben történt, amikor felhívta Dana Min Goodmant és Julia Wolovot (mindketten komikusok) a szobájába egy coloradói fesztiválon, majd megkérdezte, hogy előveheti-e a péniszét. A nők nem vették komolyan a kérdést, erre CK meztelenre vetkőzött, és elkezdett előttük maszturbálni. Miután elélvezett, a két nő elmenekült a szobából.

2003-ban Abby Schachner felhívta telefonon a férfit, de hallotta, hogy a beszélgetés közben önkielégít. Rebecca Corry-tól 2005-ben egy tévésorozat forgatásán kérdezte meg, hogy maszturbálhat-e előtte az öltözőjében. Schachner nemet mondott. Az utóbbi esetet megerősítették a tévésorozat producerei, Courteney Cox és David Arquette is. Az ötödik eset egy meg nem nevezett nővel történt a kilencvenes években, a Chris Rock Show forgatásán, CK rendszeresen arra kérte, hogy nézze őt maszturbálás közben. A nő belement.

A New York Times cikke azzal ér véget, hogy két nőtől is bocsánatot kért évekkel később, Schachnertől 2009-ben, Corry-tól 2015-ben. Az előbbinek azt írta, hogy 

Ez egy nagyon rossz korszak volt az életemben, és sajnálom.

CK viselkedéséről nagyon sokáig terjedtek pletykák, a maszturbálós történet név nélkül terjedt, míg a komikus egyik szintén komikus ismerőse, a nyersebb és agresszívabb Doug Stanhope félig-meddig magára vállalta. CK eddig

határozottan került minden kérdést, ami a lehetséges zaklatásra vonatkozott volna,

és még akkor sem nyilatkozott, amikor Tig Notaro, a One Mississippi című sorozat (aminek CK a producere) alkotója is szóvá tette, hogy nem minden kóser a komikus körül.

Pénteken aztán kiderült, hogy a zaklatási botrány miatt

  • nem mutatják be Louis CK új, I Love You Daddy című filmjét, 
  • nem fog szerepelni az HBO november 18-án bemutatásra kerülő Night of Too Many Stars című jótékony célú (autista gyerekeknek gyűjtenek) műsorában, amit Jon Stewart vezet majd, és olyan komikusok szerepelnek benne, mint Stephen Colbert, Chris Rock vagy Adam Sandler,
  • az HBO GO és HBO Now nevű online szolgáltatásukból eltávolítottak minden korábbi műsort, aminek köze volt CK-hez, azaz az összes stand-upját és a Lucky Louie című sitcomot (a magyar HBO GO-n a cikk írásának idején két stand-up még elérhető volt),
  • az FX Productions is szerződést bontott CK-jel, az elmúlt 8 évben 5 műsorban dolgoztak együtt vele,
  • és a Netflix is kirúgta a komikust. CK februárban kötött velük szerződést két standup specialra, az elsőt áprilisban sugározták, a másikat viszont fel sem veszik már.