Eleonóra
-1 °C
2 °C

Fideszes káder lett az Észak-Magyarország főszerkesztője

2018.01.08. 15:23

Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármesterének politikai tanácsadója, Balázsi Tibor lett az Észak-Magyarország nevű napilap főszerkesztője, írja az Országszerte. A egykoron Inform Média, később Russmédia néven ismert tulajdonos tavaly nyáron adta el három magyar napilapból (Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország és Hajdú-Bihari Napló), két román regionális lapból (JurnalAradeant és JurnalBihoreant) és reklámújságokból álló portfólióját annak a Heinrich Pecinának, akit Ausztriában hűtlen kezelés és sikkasztás miatt ítéltek el, itthon meg úgy ismerhetjük, mint a Népszabadságot megszüntető cég egyik vezetőjét.

Az új tulaj, a Media Development Management Kft. 10 milliárd forint körüli összeget fizethetett a lapcsaládért. A MATESZ adatai szerint 2016 második félévében az Észak-Magyarországból 33 ezer példányt adtak el, és főképp Miskolcon és Borsod megyében olvassák. Az új főszerkesztő korábban az MDF színeiben volt országgyűlési képviselő, majd Kriza Ákos fideszes miskolci polgármester politikai tanácsadója volt. Eddig a lap ha szőrmentén is, de kritizálta a miskolci városi vezetés döntéseit, bár komoly oknyomozást és leleplezést azért nem lehetett tőlük várni.

A jövőben meg ezt sem nagyon, írja az Átlátszó. Információik szerint a döntést a lap helyi vezetése sem nagyon értette. Ami az új főszerkesztő hátterét illeti, az 1980-as évek vége felé egy üzemi lap, a Borsodi Vegyész újságírója volt, de írt az Észak-Magyaroszág testvérlapjának számító, miskolci Déli Hírlapban is. A rendszerváltás előtt nem sokkal elhagyta a pályát, és az akkori Nehézipari Műszaki Egyetem marxista tanszékén lett oktató. A rendszerváltást után az MDF tagja lett, ahol kulturális és sajtópolitikai kérdésekkel foglalkozott, de volt kereskedelmi rádiója Miskolcon, majd Erdélyben is. 

A 2010-es választások idején még az LMP országos listáján szerepelt, de a Fidesz győzelme után habozás nélkül beült a polgármester mellé súgónak.