Viola
-6 °C
-2 °C

Nem gyűlt össze a pénz, nem indul el a Politis

2018.01.19. 14:05

Dudás Gergely, az Index tavaly nyáron leköszönt főszerkesztője novemberben jelentette be, hogy új hírportált szeretne indítani Politis néven. A portál tisztán előfizetői rendszerben működött volna, és nagyjából 10 ezer forintnak megfelelő összegért lehetett volna egy évig hozzáférni a tartalmaihoz. Dudás tervei szerint egy több mint harminc fős szerkesztőség kizárólag közéleti híreket dolgozott volna fel, a napi hírszolgáltatáshoz képest alaposabban körüljárva a témákat.

Dudás akkor azt mondta: az eddigi magyar közösségi finanszírozási kísérletek legnagyobb részénél sok nagyságrenddel nagyobb összeget szeretne összegyűjteni, hogy biztonsággal és minden gazdasági vagy politikai függéstől garantáltan mentesen elindulhasson a portál. Ehhez nagyjából 30 ezer olyan előfizetőre lett volna szükség, akik rászánnak évi 10 ezer forintot a projektre (illetve persze lehetett nagyobb összeggel is beszállni a kampányba: a legnagyobb támogatói összeg 5 millió forint volt).

De a kitűzött, valamivel több mint 300 millió forintos összegnek a kampányra szánt három hónap alatt csak a 12 százaléka (37 millió forint) gyűlt össze, így a Politis nem tud elindulni, a támogatók pedig visszakapják a pénzüket.

Dudás a Kreatívnak minderről azt mondta, a következő hetekben összegezni és értékelni fogja a kampány tanulságait, de az elért emberek számát, mint eredményt semmiképpen sem söpörné le az asztalról, mert "ahhoz képest, hogy a közösségi finanszírozás kultúrája nálunk még alacsony, ez az összegyűlt 40 millió forint borzasztó jelentős". 

Dudás mindenesetre továbbra is úgy gondolja, hogy egy magyar médiatermék teljes függetlenségét csak egy előfizetéses modellben lehetne biztosan garantálni. Arról, hogy a magyar médiapiac oligarchák kezében van, még az Index főszerkesztőjeként is írt egy véleménycikket:

Ne maradjon le semmiről!