444: A háttérből a Fidesz finanszírozza a Népszavát

2018.03.09. 11:27

A 444.hu úgy tudja a miniszterelnök környezetéből érkező forrásoktól, hogy az egykori MSZP-pénztárnokkal, Puch Lászlóval Orbán Viktor személyesen egyeztetett a Népszava finanszírozásáról azon a hatvanpusztai majorságon, amelyet Mészáros Lőrinc bérel. Mint írják, ez után vásárolhatta vissza a Népszavát Puch László egyik cége, annak ellenére, hogy korábban már egyszer kikerült a tulajdonából.

A vásárlás után Puch László egy egykori népszabadságos, ma már népszavás újságíró szerint azt mondta a szerkesztőségnek, "van pénz", jó újságot kell csinálni, "de ha lehet, az Orbán-családot ne bántsuk. Egyből tudtam merről fúj a szél. Amikor 2014-ben Pecina ünnepélyesen átvette a Népszabadságot a Corvin moziban, szóról szóra ugyanezt mondta."

A 444 felidézi, eddig csak pletykák keringtek arról, vajon miért vásárolta vissza Puch a fél évvel korábban eladott médiacéget. Az eladás után úgy tűnt, a liechtensteini XXI Centruy Invest AG fogja megvenni a Geomédiától a lapot, de aztán kiderült, hogy a vállalatot Magyarországon Tombor András, Habony Árpád egyik emberének ügyvédje képviseli. Tombort ezután le is vették az ügyről, a 444 szerint azért, mert Orbán Viktor "úgy akart befolyást szerezni a Népszava felett, hogy a valódi tulajdonos és annak szándéka háttérben marad", mivel "a Népszabadság bedöntése után pedig nem akarta, hogy a Simicska-kézben maradt Magyar Nemzet legyen a legolvasottabb napilap a piacon".

Orbán és Puch állítólagos találkozójáról a miniszterelnök sajtósa nem nyilatkozik, Puch pedig a 444 kérdésére annyit reagált, "ezt önök biztosan jobban tudják", és elmondta, csak "meg kell nézni a Népszavát, hogy ellenzéki-e, és ha igen, onnantól kezdve nincs értelme firtatni, hogy milyen forrásból él meg", majd letette a telefont.

Mindenesetre miután Puch újra megvette a lapot a Vasárnapi Híreket is kiadó céget, a Népszava 2017 februárjában 17 újságírót vett át a régi népszabadságos stábból, és 110 millióval megemelték a kiadó alaptőkéjét is: ilyen nagy munkaerő-felvétel nagyon ritka a magyar médiapiacon, az emelés pedig hatalmasnak számít, főleg attól a Puchtól, aki korábban alig költött a lapra.

Azóta rengeteg állami hirdetés jelent meg a lapban: a két legnagyobb hirdető az MVM és a Szerencsejáték Zrt., a kormány 100 millió forintért hirdette a kormány a Nemzeti Konzultációt a kiadónál, többért mint a Demokratában vagy a Figyelőben - írja a 444. A HVG szerint az állami hirdetések a teljes hirdetési bevétel 56 százalékát teszik ki a Népszavában, de a Vasárnapi Hírekben is 44 százalékos az arány. A Vasárnapi Hírek főszerkesztője az év végén fel is mondott a kormányhirdetések miatt, mondván, "már nem tud felelősséget vállalni a lap minden oldaláért".

A 444 szerint a lap ellenzékisége nem zavarja a kormányt, amennyiben kritikusak a Jobbikkal és Simicskával szemben, és nem támadják Orbán családját. A portál összefüggésbe hozza mindezt azzal is, hogy az MSZP-s belső ellenzék és a Fidesz érdekeivel is összhangban a Népszava nemrég elfordult Botka Lászlótól, és helyet adott a lapban a Botka-ellenes Magyar Progresszív Mozgalomnak.

Ne maradjon le semmiről!