Konrád, Tivadar
9 °C
23 °C

A köztévé a sajtószabadságra hivatkozva védi, hogy nem hívtak be ellenzéki politikusokat

2018.03.30. 14:14

Ahogy azt korábban megírtuk, egymillió forintra bírságolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a köztévét, mivel a médiaszolgáltató nem tartotta be a választási eljárással kapcsolatos esélyegyenlőségi alapelvet. Az MTV egyik műsorában a kampány két hete alatt csak fideszes politikusokat hívtak be, ellenzékieket még a róluk szóló hírekkel kapcsolatban sem kérdezték meg. A bizottság a bírság mellett megtiltotta, hogy a köztévé a kampány alatt továbbra se hívjon be ellenzéki politikusokat.

A Hvg.hu pénteki cikkéből kiderült, hogy a Duna Médiaszolgáltató, vagyis a közszolgálati televízió fellebbezett a döntés ellen, mert szerintük a „vélemény- és sajtószabadsághoz fűződő jogát” sértette meg az NVB és a Kúria, amikor megbüntette őket a fentiekért.

Csak, hogy világos legyen, a minimum 80 milliárd forint közpénzből működő televízió, aki a kampányban képes hetekig csak fideszes politikusokat, vagy a Fidesz álláspontját képviselő embereket behívni, azt gondolja, hogy

Nem várható el a médiaszolgáltatótól, hogy egy adott üggyel kapcsolatban valamennyi létező álláspontot felderítsen, nem kötelezettsége, hogy minden egyes nyilvánosságra hozott véleményt, azok képviselőivel együtt megjelenítsen.

De még annál is szebb, hogy azt gondolják:

„Az egyes véleményeknek, és nem azok képviselőinek kell a médiatartalomban megjelenniük."

- írják, majd úgy folytatják, "így több, azonos vagy nagyban hasonló vélemény megléte esetén a szerkesztő választhat valamely nézet több képviselője közül, akit az adott műsorszámban szerepeltet, vagy akinek a véleményét maga tolmácsolja".

Így tehát azt gondolja a közpénzből működő, a köz tájékoztatására fenntartott köztévé, hogy elég behívni egy fideszes politikust, aki elmondja minden ellenzéki pártról, hogy miért hazaáruló, undorító, sorosbérenc, bármi, majd elég bemondani, hogy az egyik párt vezetője ezt cáfolta.

Az ünnep után rögtön kedden dönti el az Alkotmánybíróság egyik tanácsa, hogy foglalkozik-e ezzel a panasszal egyáltalán.

És végül ízlelgessük a szót:

KÖZmédia.