Valér
-1 °C
0 °C

A közmédia elnézést kért Juhász Pétertől

2018.04.23. 10:45

Kénytelen volt elnézést kérni Juhász Pétertől a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., miután bírósági döntés kötelezte erre. „A 2014. október 11-én közzétett, »Önkormányzat 2014 – Fidesz: Juhász Péter plakátot rongált« című közleményünkben valótlanul állítottuk, hogy Juhász Péter dülöngélve, nyilvánvalóan alkoholos vagy drogos állapotban plakátot rongált. Ezzel megsértettük Juhász Péter jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amiért ezúton elnézést kérünk" – írják egy vasárnap esti közleményükben, ami tíz óra után jelent meg az MTI-n.

Az ügyben már tavaly született elsőfokú ítélet, ami szerint az MTI és a Fidesz is megsértette Juhász jó hírnevét azzal, hogy azt híresztelték, az Együtt politikusa a 2014-es önkormányzati választások alatt polgármesterjelöltként drogos vagy alkoholos állapotban plakátokat rongált.

Mivel ilyen felvétel nem került elő, tehát az állítást semmi nem támasztotta alá, a bíróság megállapította, hogy a közlemény állításai sértik a politikus jó hírnevét, de az ítélet szerint becsületsértés nem történt. Emelett a Fideszt és az MTI-t is 200 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte.