Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Peppa malac az ellenállás szimbóluma lett Kínában

2018.05.03. 10:56

Tavaly Micimackóra csapott le a kínai cenzúra, most úgy tűnik, hogy Peppa malac lesz az áldozat. Ahogy Micimackó esetében sem a mesével, hanem a belőle készült mémekkel támadt problémája a hatóságoknak, úgy Peppával kapcsolatban is hasonló történt.

A kínaiak azért tiltanák be a brit rajzfilmsorozatot, azért töröltek a Douyin nevű alkalmazásból több tízezer Peppás videót, és azért távolították el a PeppaPig hashtaget, mert a malacka elkezdett új értelmet nyerni a fiatalok körében. Lényegében a hivatalos renddel szemben állók szimbóluma lett, rapszámokban idéztek belőle, magukra tetováltatták és így tovább. Korábban egyébként Peppa viselkedésével is támadtak gondok, állítólag szülők tiltakoztak amiatt, hogy a malac rossz példát mutat a gyerekeknek. Pocsolyákban dagonyázik és röfög ugyanis.

maxresdefault

Szerencsétlen Peppát nem először tiltják be, korábban Ausztráliában kavart botrányt az egyik része. A 2004-ben készült epizódban Peppa és öccse összebarátkoznak egy pókkal, akit elneveznek Pók Uramnak, beteszik a babaházukba, játszanak vele. Az ausztrál hatóságok szerint ez veszélyes, mert a gyerekek azt tanulják meg belőle, hogy a pókokat babusgatni lehet. Holott inkább azt kéne, hogy a pókok egy része veszélyes, és nem kéne őket fogdosni.