Megjelent a Magyar Nemzet utódjának első száma

2018.05.18. 08:38

Péntektől lehet kapni a Magyar Hang elnevezésű hetilapot, avagy ahogy ők titulálják magukat, "a túlélő magazin"-t. Ez az újság az, ami a hirtelen megszüntetett Magyar Nemzet romjaiból épült fel, a szerkesztőségében több olyan újságíró is megtalálható, aki a Nemzetnél volt.

Photo 2018. 05. 18. 8 34 01
Fotó: Klág Dávid / index.hu

A Magyar Hang 490 forintba kerül az újságárusoknál, előfizetéssel 450 forint. György Zsombor főszerkesztő korábban azt mondta, hogy a lap egyelőre lelkesedésből készül, nem áll a Magyar Hang mögött sem politikus, sem hirdető, és ez látszik is az első számon, mert az utóbbiból tényleg nincsen benne egy szál sem.

Ellenben van benne interjú Mellár Tamás független képviselővel, illetve Veiszer Alindával, szerepel benne cikk a Jobbik belharcáról és Oláh Józsefről, a Parno Graszt frontemberéről.

A Magyar Hangnak hivatalos ez az első száma, de már készült belőle egy nulladik, ezt a május 8-i, a Parlament elé szervezett tüntetésen osztogatták, ingyen.

Április 10-én jelentették be, hogy Simicska Lajos úgy döntött, nem finanszírozza tovább a médiaportfóliójába tartozó Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, a Hír TV pedig marad ugyan, de leépítések várhatóak.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Megjelent a Magyar Nemzet utódjának első száma

A Magyar Hangot már lehet kapni az újságárusoknál.

556 · May 18, 2018 08:38am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments