Alföldi: A pofázáson kívül kell valamit csinálni

2018.05.28. 13:34

Alföldi Róbert volt Veiszer Alinda utolsó vendége a Hír TV-n: kedd este kerül adásba az utolsó Alinda műsor, ebben Alföldi Róbert a műsorvezető, ő kérdezi Alindát. A felállás nem csak ezért érdekes, hanem azért is, mert Alföldi korábban kijelentette, hogy nem hajlandó elmenni a Hír TV műsorába.

alfoldialinda.png

Akkor azt mondta, Veiszer Alinda téved, amikor azt gondolja, hogy ő azért nem megy el hozzá a Hír TV-be, mert meg van sértődve, mint ahogyan a műsorvezető gondolta korábban.„Én nem haragszom, és nem megsértődve vagyok. Egy nagyon egyszerű dologról van szó: ez a televízió nem azért változott meg, mert belátták, hogy amit korábban csináltak, az rossz volt, hanem mert a tulaj kiesett a pikszisből.”

A helyzet azonban ismét változott, amikor a választások után a szóbanforgó tulajdonos Simicska Lajos felszámolta a médiabirodalmát, bezárta a Lánchíd Rádiót, a Magyar Nemzetet, eladásra kínálja a Heti Választ, és sokakat elküldött a Hír TV-ből, többek között Veiszer Alindát is. Alföldi, aki maga is számos hasonló történeten van túl (Bárka Színház, Nemzeti Színház) három év után elfogadta a meghívást, és Alindát kérdezte, de közben sokat beszélt magáról is. 

A színész az ügy miatt mondott igent: "mondjuk szépen, hogy végetért a szerződésed, mondjuk nem szépen: elzavarnak. Hogy megszűnik valami fontos. Hogy megszűnik egy műsor." Alföldi beszélt arról, hogy neki milyen fontos volt az, hogy érte is kiálltak rengetegen, ezt nagyon fontos visszaigazolásnak tartotta, hogy 15 ezer ember elment a Nemzetihez, és hogy órákig tartó sorokban álltak az emberek, hogy jegyet váltsanak az előadásaira. Ezt a szolidarítást hiányolta a szakmából és saját magából is, amikor Schilling Árpád nemrég elhagyta az országot. "Egy ilyen gesztus nagyon meg tudja erősíteni az embert abban, hogy itt itthon van. Kiabálni kellett volna, össze kellett volna mindenkit szedni, levelet kellett volna írni a Süsünek, hogy ne menj el. És alá kellett volna mindannyiunknak írni. Emberileg ez fontos lett volna."

Alinda az utolsó adásban arról beszélt, hogy milyen fontos misszió volt számára, hogy a kultúrára legalább akkora fény essen, mint a politikára. "Kikérem magamnak, hogy egy politikus híresebb mint én!" - szokta erre mondani Alföldi. A kétpólusú, megosztott ország kapcsán kezdenek arról beszélgetni, hogyan lehetne eljutni azokhoz az emberekhez is, akikkel nem azonos a gondolkodásuk. Alinda több emberhez szeretne eljutni, akár egyszerűbb beszéddel, keresi ennek a lehetőségeit, érzi, hogy változtatni kell a közlési formán: gondolkodott már azon, hogy esetleg politikus lesz. Nem szállna be jelenlegi pártba, csinálni kéne egy újat, mondja az adásban, és erre feleli az Alföldi, hogy ő is gondolkozott már ezen. "Hú, mi fog ebből kimenni!." De utána hozzáteszi, nagyon fontos, hogy a pofázáson kívül kell valamit csinálni is. 

Alinda a műsorban azt mondja, vagy másik ország közmédiájába megy vagy nem televíziós, internetes tartalomgyártásba száll be. 

Az Alinda 2015 szeptemberétől futott a Hír TV-n, az első adásról itt írtunk, az utolsó adás kedden megy le. 

Alföldi Róbert hétfőn a Hír TV egyik másik adásában is megszólalt, ott a vidéki fellépéseinek sorozatos lemondásáról beszélt.