Pénzért kiadó anyaméhekről szóló riport nyerte a Vízy Dorka díjat

2018.05.30. 11:58

Idén Parászka Boróka kapta a Vízy Dorka emlékére alapított díjat Nyomorúságon hízik a béranyaprogram című, a 168 órában megjelent írásáért. A díjat idén is a tragikusan fiatalon meghalt újságíró, Vízy Dorka születésnapján adták át, már harmadik alkalommal. Az elismeréssel 250 ezer forintos pénzjutalom jár.

A díjról szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai - a kezdetektől fogva - Beszterczey Judit, Karafiáth Orsolya, Madarász Zsolt, Stumpf András és Szily László. A díjra rádiós, televíziós és írott sajtóban dolgozó újságírók pályázhattak, olyan témákkal – egészségügy, tudomány, környezetvédelem, vallás, művészetek, kultúra -, amelyek Vízy Dorka számára is különösen fontosak voltak. Idén száznál több pályázat érkezett.

A zsűri most először különdíjat is alapított, amelyet a 13 éves Borsodi Eszter (kidsnews.hu) diákújságíró nyert el. "A szerző diákújságíró, szép és pontos fogalmazása, témaválasztása és annak feldolgozása elnyerte a zsűri egyöntetű tetszését" - írták a Parfümőr?? Hát az meg micsoda? című írásról.

A zsűri a két díjazott mellett megemlített további öt "finalistát", köztük az Index újságíróját, Bolcsó Dánielt is, aki Álmodik-e Isten elektronikus bárányokkal? A mesterséges intelligencia találkozása a vallással című cikkével nevezett. Mellette említést érdemeltek még Fülöp Zsófia (Magyar Narancs) Itt felforr az agyvíz című, a légkondi nélküli kórházakról szóló, Balavány György (24.hu) És mégis lapos a Föld című, a laposföld-hívőkről szóló, valamint Kurucz Adrienn (wmn.hu) „Népbetegség, mégsem vesszük elég komolyan” – Demens családtagok gondozása című cikkei.

Parászka Boróka levélben azt írta a díj kapcsán: "Széteshet minden, amit sajtónak gondolunk, de mindig van-lesz, aki elmondja a történetet, aki összeszedi a tényeket, akkor is, ha ezek kényelmetlenek, vagy rejtettek, vagy csak átsiklik rajtuk a figyelem. A béranya üzletről szóló történet, amelyet a 168 óra Krízis zóna rovatában publikáltunk, is ilyen. (...) Csak abban vagyok biztos, ha én elnémulok, átveszi a mikrofont, a klaviatúrát más."

A díjat az első évben az Index újságíró, Hanula Zsolt nyerte el, tavaly pedig az akkor még létező Magyar Nemzet riportere, Szathmáry István Pál.

Ne maradjon le semmiről!