Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

A tested nem templom, hanem vidámpark. Ülj fel mindenre, és élvezd ki.

GettyImages-187626230
2018.06.08. 16:57
Anthony Bourdain az volt a tévés szakácsműsoroknak, mint Lemmy Kilmister a rockzenének. Nem érdekelték a bevált receptek, soha, semmit nem úgy csinált, ahogy pályatársai. 16 éve folyamatosan járta a világot, de közben írt hat könyvet, forgatott négy tévéműsort, és mindent kipróbált, amiről mások csak álmodni mernek.

Anthony Bourdain soha nem akart konformista lenni, egyszerűen nem úgy volt összerakva. Nem akart megfelelni senkinek, a saját útját járta, önfejű volt és lázadó, otthagyta az egyetemet, mert nem érdekelte, inkább elment massachusettsi haléttermekbe gályázni, mert a főzés, a kulináris élvezetek mindennél jobban érdekelték. Na jó, egy ideig a kokainnál és a nőknél nem. Elvégezte a The Culinary Institute of America nevű amerikai szakácsképzőt vagy gasztroegyetemet, és 1978-tól, azaz 22 éves korától csak a főzéssel foglalkozott. A kilencvenes évektől nem volt olyan, komolyan vehető gasztrolista, amin nem szerepelt, a világ egyik legbefolyásosabb szakácsa (jó, séfje) volt, akinek a szava felemelhetett vagy akár tönkre is tehetett egy éttermet vagy akár ételt is. 

A tested nem templom, hanem egy vidámpark. Ülj fel mindenre, és élvezd ki!

Nagyon értett ahhoz, amit csinált, és pont az a fajta sznobéria állt a legtávolabb tőle, amivel a sírba lehet kergetni a jókat evő, a környezetre és a cérnakesztyűre magasról tevő embereket. Amikor pár éve Budapesten járt, az egyik legjobbat (ő mondta) abban a Pléh csárdában ette, aminek főfogását, a két tenyérnyi rántott szeletet az ételkritikusok felhúzott orral fogadnák.

Ezért is lehetett olyan sikeres később, amikor már nemcsak főzött és sikeres New York-i éttermek konyháit vezette, hanem átnyergelt a médiára. Egyszerű volt vele azonosulni, a reszelős hangú, colos palival, akinek az arcán ott volt minden megivott feles és felszívott csík kokó, minden átvirrasztott és átbulizott éjszaka, mint egy tüchtig szakácsemberrel, aki makulátlan köpenyben magyarázza, hogyan főzzük meg otthon a fürjtojást.

Nem kell veled egyetértenem, sőt, szeretnem sem kell, ahhoz, hogy tiszteljelek.

1999-ben jelent meg az első írása a New Yorkerben, a címe Don't Eat Before Reading This, azaz Ne egyél, mielőtt ezt el nem olvasod volt, és arról írt benne, hogyan működik a gasztroipar, amit addigra már alaposan kiismert. Mosogatással kezdte, volt kukta, előkészítő és főszakács is, mindenbe belekóstolt, aminek köze van az asztalunkra érkező fogáshoz, szóval el lehetett hinni neki, amikor azt írta, hogy hétfő este csak nagyon bátrak rendeljenek halat egy étteremben, mert valószínűleg péntek reggel óta a konyhán hevert, ki tudja, milyen körülmények között. (Tényleg csak mellékesen: kedden érdemes enni.)

Ja, és nehogy jól átsülten kérjük a steaket, mert az általában a legszarabb szelet hús lesz, mármint a nyers szeletek közül a legtrébbnek ítélt, hiszen a sütéssel el lehet fedni sok mindent. A cikk az ilyen és hasonló apróságok és az olvasóra zúdított őszinte kulisszatitkok miatt igen népszerű lett - persze a pályatársak kiborultak tőle, de Bourdaint ez cseppet sem érdekelte.

A vegetáriánusok és a Hezbollah-hoz hasonló vegán-frakciójuk minden valamire való szakácsot a sírba visznek. 

A cikk nyomán megírta és 2000-ben kiadta a Kitchen Confidential (A konyhafőnök vallomásai) című könyvét, az elsőt a sorban, amit hat további követett, mármint ami a gasztrokalandokat illeti, mert írt fikciót is (bár ne tette volna, írta egy kritikusa). Egyik könyve sem azért készült, mint a kollégáké, nem hagyományos szakácskönyv volt, mert ez nem érdekelte. Arról írt, amit látott, amit megélt, amilyen egy konyha volt, a rohanással, a lopásokkal, az átverésekkel, olyan kulisszatitkokat árult el, amilyeneket addig senki. És azóta sem nagyon, és bár Gordon Ramsay-t szokás a legtöbbet káromkodó séfnek nevezni, Bourdain legalább annyira szókimondó volt, csak ő nem aggatott magára ilyen jelzős szerkezeteket, mert, ahogy azt minden bizonnyal kitalálták már, ezt is leszarta. Ő olyan volt, amilyen, őszinte, nyers, bevállalós és hiteles.

Ne hazudj. Hibáztál. Ismerd be, és lépj tovább. Csak soha többé ne hibázz!

Az első könyv után hirtelen mindenkinek ő kellett, mivel ilyen hang nem volt a már a 2000-es években is népszerű szakácsműsorokban. Ő pedig imádta a médiát, a figyelmet, nem véletlenül ment bele, hogy 2005-ben A konyhafőnök vallomásaiból a Fox sorozatot készítsen, amiben a mai A-lista élmezőnyében tanyázó, de akkor tök ismeretlen Bradley Cooper formálta meg. 13 rész készült belőle, de rosszkor került tévébe, nem nagyon érdekelte az embereket és csendesen meg is bukott, talán azért, mert a könyvet kiherélte, és csak utalt arra, amikről abban mesélt Bourdain - országos tévén az USA-ban sem lehet (főleg ott nem) konyhai orgiákat mutogatni a félig rohadt haltörzsek között, vagy arról csinálni egy részt, hogy milyen lehet behernyózva főzni fél napon keresztül. Bourdain pedig akkor jó, akkor üt nagyot, ha hagyják olyannak lenni, amilyen. Ő az, aki minden, magát bátor utazónak képzelő fotelturista szeretne lenni, az, aki fermentált cápáról nemcsak mondja, hogy megeszi, hanem meg is teszi.

Az állatvédők végcélja, hogy a csirkék is szavazati jogot kapjanak.

Az első tévéműsora, amiben ő maga szerepelt, a Cook's Tour volt. A Food Networkön ment, tavaly pedig a Netflix is elérhetővé tette ezt utazós műsort, amiben Bourdaint rászabadították a világra egy stábbal együtt, ő meg elment Vietnamtól Marokkón át Szingapúrig és megkóstolt mindent, amit elé tettek. A nagy áttörést a 2005-ben bemutatott, és a Travel Channelen a mai napig látható No Reservations (Anthony Bourdain - fenntartások nélkül) hozta meg neki, nem kis részben annak a 2006-os epizódnak köszönhetően, amit Bejrútban forgattak éppen akkor, amikor kitört a libanoni háború, és a kulináris kalandok mellett bepillantást nyújtott az akkori bejrúti mindennapokba. Emmy-díjat nyert vele egyébként. Ebben a sorozatban is azt csinálta, mint a másikban, elment valahová, leült a kifőzdébe és elment a piacra, kipróbálta helyi ízeket és közben jókat beszélgetett és evett az átlagemberekkel.

A jó étel az esetek legnagyobb részében a legegyszerűbb étel.

Anthony Bourdain 2005-ben
Anthony Bourdain 2005-ben
Fotó: Fairfax Media / Getty Images Hungary

Szerethető és emberközeli volt minden műsora, az egyikben, a 2013 óta a CNN-nek forgatott Parts Unknown (Nem séfnek való vidék) címűben mi is szerepeltünk, mármint Budapest. A műsorról annak idején ezt írtuk:

Vasárnap lement a teljes műsor a CNN-en, ami 45 percen keresztül Magyarországgal és Budapesttel foglalkozik: szerencsére nem lett kínos, de azért hagy maga után kívánni valót. (...)

Az egész műsorhoz egyébként Zsigmond Vilmos személye szolgáltatja a keretet, Bourdain végig vele beszélget, és az ő életén keresztül ismerjük meg Budapestet, illetve a magyar történelmet. Bourdain először is Budapest szépségén ájuldozik, hogy persze neki mondták, hogy mennyire szép ez a város, de hát azt nem gondolta, hogy ennyire elképesztően gyönyörű. Ahogyan ő mondja, ha lenne olyan, hogy building porn (épületpornó) az biztosan itt lenne. (...)

Nem igaz, hogy csak kifőzdében habzsolt és palacsintát tömött, kipróbált igazi fine dining helyeket is, de tény, hogy ennél sokkal jobban el volt ájulva a rántott hústól. Bourdain Bábel István kifőzdéjébe, a Pléh Csárdába látogatott, ahol a csirkemájas palacsinta felett hosszan merengett. Mindkét helyet, a New York palotában lévő Salon éttermet, és a kifőzdét is Jókuti András, a Világevő blog szerzője ajánlott a stáb figyelmébe, hangsúlyozva, hogy ő azért nem enne ebben a kifőzdében.

De tény, hogy a hely viccesen néz ki, és a műsor az eldugott helyeket akarja megmutatni, ilyen szempontból tehát egy retró kifőzde jó találat. Ráadásul tényleg tipikusan magyar hely egy kifőzde, de azért a velős-májas palacsintához himnuszt írni meglehetős túlzás. Utána a műsorvezető nyomott még egy pörköltet is, majd, bár kissé megijedt a rántott hús méretétől, amit Bábel István centivel mér le, azért azt is benyomta. Kétség kívül a film egyik legviccesebb jelenete, ahogyan a lehullott sült krumpli darabokat szedegeti föl a műanyag tálcáról. (A teljes cikk itt olvasható.)

Az étel mi magunk vagyunk.

Ivott és dohányzott, saját bevallása szerint kipróbált minden drogot, amit csak tudott, könyveiben kíméletélen őszinteséggel ír függőségeiről, arról például, hogyan adta el egyszer a lemezgyűjteményét is, mert kellett a pénz kokainra. Nagyon nem állta a celebszakácsokat, szinte mindenkit elküldött a picsába azért, mert fantáziálatlan, futószalagon készített, kilúgozott műsorokat forgattak, amivel becsapják a nézőket, és hamis képet festenek imádott hivatásáról. Nem azokkal séfekkel van baja, akik le is tettek valamit az asztalra, hanem azokkal, akik a tévét és a konyhát arra használják, hogy saját magukat futtassák elvtelenül. Imádta a saját terminológiája szerint parasztkajának tekinthető ételeket, szívesen evett belsőséget, és egy lepukkant utcai büfét sem cserélt volna el egy gyorsétteremre sem. Vicces hedonista volt, az a típus, akivel órákon át lehetett beszélgetni - de sajnos a magánéletében nem minden klappolhatott. Kár érte.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.