Vilmos
10 °C
22 °C

Nincs jobb biznisz az állami hirdetéseknél

2018.06.13. 13:51

A kormányközeli befektetők keze alatt virágzásnak indulnak még az erősen veszteséges vagy egyenesen a túlélésért küzdő médiavállalkozások is, írja a G7 az elmúlt években elért eredményeik alapján.

Hogy mennyire irracionálisan tud működni a mai magyar médiapiac, jól jelzi, hogy sok esetben nem az számít, hány embert ér el az adott reklám, a hasonló tematikájú lapok közül gyakran a legkisebb példányszámúnak jut a legtöbb állami hirdetés, tehát ezek a költések inkább értelmezhetőek állami támogatásokként. 

"A folyamat eredményeként pedig több milliárd forintnyi közpénz válik magánvagyonná, miközben melléktermékként a kiválasztott lapok még a legfontosabb kormányzati üzeneteket is továbbítják"

– magyarázza a G7.

Ennek köszönhetően, ahol nem egy már működő céget vettek át kormánypárti befektetők, hanem maguk alapítottak médiavállalkozást, általában már az első évben sikerült nyereséget termelni. Ez történt a Ripostnál, a Lokált és a 888-at kiadó MMG-nél, valamint a Pesti Srácokat kiadó Gerilla Pressnél is.

Az MMG már működése első három évében majdnem egymilliárd forintnyi adózott profitot hozott össze, a Lokálban és a Lokál Extrában csak tavaly több mint 3,8 milliárd forint értékben helyeztek el hirdetéseket állami intézmények, cégek és önkormányzatok.

Kicsit türelmesebbnek kell lenniük a kormánybarát befektetőknek, amikor egy már működő céget vesznek át. A Napi Gazdaságból lett Magyar Idők 2016-ban már masszív profitot termelt, 2017 pedig szintén nyereséges volt a lap számára. Az Origo mögött álló Origo Média és Kommunikációs Zrt. 2015 végén került kormányközeli tulajdonoshoz, ekkor lett belőle New Wave Media Zrt., ami már 2016-ban nyereséges lett, 2017-ben pedig közel egymilliárdos profitot termelt.

Mészáros Lőrincnek tavaly szintén jó éve volt: a Mediaworks a 2016-ban termelt 2,4 milliárdos vesztesége után 2017-ben több mint négymilliárdos nyereséggel, az Echo TV pedig pedig közel 1,3 milliárdos nyereséggel zárta az évet.

És ha már televíziózás: hiába tolja Andy Vajna a TV2 szekerét, és hiába költ náluk súlyos pénzeket az állam, a TV2 lett az egyetlen olyan médium, amely több év után sem fordult termőre kormányközeli tulajdonosának keze alatt. Az állami költéseknek köszönhetően az alacsonyabb nézettség ellenére is több pénz folyt a TV2 kasszájába, mint az RTL-ébe, ám a konkurenciával szemben a TV2 veszteséges maradt.