Putyin tévéje többször forgatott a magyar közmédia székházában

Pert vesztett az MTVA: miután többszöri kérésre sem volt hajlandó elárulni, bérel-e irodát a közmédia Kunigunda utcai székházában az orosz állami propagandatévé, az RT (korábbi nevén Russia Today). Most bíróság kötelezte őket, hogy elárulják, eddig háromszor forgatott náluk Putyin kedvenc csatornája – írta meg az Átlátszó.

Ungár Péter LMP-s politikus még 2017 novemberében adott be közadatigénylést az MTVA-nak, amelyben azt kérdezte, „Bérel-e a Russia Today orosz nemzetközi televízió vagy hozzá köthető szervezet Önöktől a Kunigunda utcai telephelyükön irodát vagy stúdiót”. Az MTVA erre a következőt válaszolta: „Az Ön által feltett kérdések pontos tartalmát tekintve olyan értelmezési kérdések és nehézségek merültek fel, melyet pusztán az Ön által megfogalmazott kérdések nyelvtani értelmezésével, illetve a köznapi szóhasználatot alapul vevő egyszerű értelmezésével nem állt módunkban kétséget kizáróan eloszlatni.”

Az M2 Televízió logója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai Kunigunda utcai székháza és gyártóbázisa előtt.
Fotó: Zih Zsolt / MTI

Ungár ekkor pontosította a kérdést, mire a közmédia azt válaszolta: ez új adatigény ugyanabban a témában egy éven belül, így nem kötelesek felelni. Pedig eddigre az RT szóvivője az Átlátszó kérdésére már elárulta a lényeget: nincs állandó szerződésük, de alkalmanként bekéredzkednek a székházba, ahogy egyébként a világ számos más pontján is teszik.

Hogy kikerüljék az MTVA elutasítását, az LMP következő adatigénylését nem Ungár, hanem párttársa, Demeter Márta adta be, ezt azonban szintén nem válaszolta meg az MTVA, mondván, nem tudják, kik a bérlőik. Demeter a bírósághoz fordult az adatokért, első fokon, majd nemrégiben jogerősen is megnyerte a pert – írja az Átlátszó.

A procedúra végén átadott adatok szerint az RT 2017 decemberéig három interjút forgatott a köztévés ingatlanban. 2013 decemberében Anitta Underlin a Vöröskereszt-Vörös Félhold szervezetek nemzetközi szövetségének elnökével beszélgettek 10 percet, 2017-ben pedig két magyar vendégük volt 20-20 percben: Kovács István, a kormánybarát Alapjogokért Központ igazgatója, illetve Őry Mariann, a Magyar Hírlap külpolitikai rovatvezetője.

Az MTVA mindehhez hozzátette: az RT-vel nem volt írásos bérleti szerződésük, hanem az Európai Műsorszolgáltatók Egyesületén belüli, úgynevezett CIRAP-együttműködés szabályozza a tarifákat.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04