Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Meghalt Bőzsöny Ferenc

DBZOL20161020035
2018.10.25. 14:43

Nyolcvannyolc éves korában csütörtökön meghalt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója, írja az MTI.

Bőzsöny Ferenc 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Már rádiósként vették fel az ELTE magyar-történelem szakára, majd újabb három év angol szakos tanulmányok után magyar nyelvészetből doktorált.

A rádió mellett tévéműsorok készítésében is részt vett. Ezek közül legismertebb a Magyar Televízió ismeretterjesztő magazinja, a Delta volt, amelynek több mint 40 éven át volt narrátora. A Kossuth rádióban 2000-ben indult a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek is ő volt a narrátora kezdetben.

Bőzsöny Ferenc elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját, 1997-ben Kazinczy-díjban részesült. 2000-ben a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át, 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott.

(Borítókép:  Bőzsöny Ferenc a Magyar Rádió főbemondója beszédet mond az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a Péterfy Sándor utcai kórházban tartott megemlékezésen 2016. október 20-án. - f otó: Balogh Zoltán / MTI)