Az ellenzék is az Alkotmánybírósághoz fordul a fideszes médiabirodalom miatt

2018.12.11. 14:19

Miután a kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette azt az ügyletet, amellyel a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány megkapta az Echo TV, a Magyar Idők és az Origo kiadóját, illetve az Opus Presst, a független Szél Bernadett és Szabó Szabolcs az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.

A két ellenzéki politikus arra kéri az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg azt az Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletet, amely "közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak" kiáltotta ki a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványt, amely így egy csapásra több száz médiafelületet irányíthat közvetlenül.

Az MTI beszámolója szerint Szabó Szabolcs egy  keddi sajtótájékoztatón azt mondta: amennyiben az Alkotmánybíróság normakontroll keretében megvizsgálja és megsemmisíti a kormányrendeletet, akkor az NMHH-nak is meg kell vizsgálnia a fúziót, a szakhatóságnak ezután arra kell köteleznie a KESMA-t, hogy bizonyos vagyonelemeitől váljon meg.

Szabó szerint nem elég egy rendelettel közérdekűvé minősíteni az alapítványt, be is kell bizonyítani, hogy az miért számít annak.

Szél Bernadett szerint a rendelet sérti az alaptörvényt, mert nem valósulhat meg az emberek sokszínű tájékoztatáshoz való joga. Az eseményen Kunhalmi Ágnes is felszólalt, aki arra emlékeztetett, hogy 2010-ben a médiatanács nem engedélyezte az Axel Springer és a Ringier magyarországi leányvállalatainak fúzióját.

Szél és Szabó beadványát az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, illetve az LMP frakciója, valamint független képviselők is támogatták. Korábban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fordult az Alkotmánybírósághoz az "egész Európában példátlan méretű és piaci befolyású pártmédia-holding" és annak közérdekűvé minősítése miatt.