A Sláger FM megvalósítaná a fából vaskarikát

2018.12.23. 19:00
A Médiatanács novemberben úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a 103,9 MHz-en működő Sláger FM frekvenciaengedélyét, azaz az egykori Juventus rádió, amit a hazai kereskedelmi rádiózás kilencéletű macskájának is tekinthetünk, 1988-as alapítása után bezárja a bazárt. De a jelenlegi tulajdonos Tematik Kábel Kft. egy utolsó (?) barbatrükkel továbbra is az éterben tartaná az adót.

Mielőtt rátérnénk arra, hogy Radu Morar, a Tematik Kft. tulajdonosa hogy akarja megmenteni a legutóbbi hivatalos mérés szerint napi átlag 166 000 hallgatóval bíró, és ezzel Budapesten második számú (a Rádió1 az első) rádiót, egy villámgyors történelmi áttekintés a Wikipédia segítségével:

  • A Sláger FM Juventus rádióként indult 1988-ban, Siófokon, 1991-ben került Wossala Györgyhöz, aki a frekvenciamoratóriumot megkerülve lényegében országos rádiót csinált belőle. Csakhogy a stáb nem nagyon akart vele dolgozni, hónapokig tartó leállások is előfordultak.
  • 1994-ben átkerült egy amerikai tulajhoz, 1995-től Budapestre költözött és megkezdődött a 24 órás sugárzás.
  • 1999 és 2002 között a 89,5 MHz-en sugárzott budapesti körzeti rádióként, 2002-től pedig ismét hallgatható lett Siófok környékén is a 92,6 MHz-es frekvencián.
  • 2003-tól országos babérokra tört, többször is átalakította adóhálózatát és megyeszékhelyeken akart megjelenni.
  • 2004-ben újabb tulaj érkezett, ezúttal ír befektetők. 2005-től a rádió 101,3 MHz-en Fonyódból is sugárzott, így a Balaton környékén mindenütt lehetett fogni.
  • 2011-ben a vételkörzete lecsökkent, a 89,5 MHz-es a budapesti körzeti státusz maradt meg, de megpályázták és megnyerték azt a 103,9 MHz-es frekvenciát, amit addig a Rádió1 használt, és 2012 óta ezen szóltak.
  • 2013-ban egy dán tulaj érkezett, majd 2015-ben Morar, aki a Tematic Group egyik tévéadójának, a Sláger TV-nek mintájára Sláger FM-nek nevezte át az adót. 2018 novemberében a Médiatanács a gyermekek védelmére vonatkozó szabályok sorozatos megsértése miatt jelezte a tulajdonosnak, hogy nem hosszabbítják meg szerződésüket, így 2019 február 1-én elhallgat a rádió.

Na persze.

juventusradio

Ha más nem is, az világosan kiderült a Juventus-sztoriból, hogy egy rádiót lehet költöztetni, másik frekvenciára áttolni és más néven is működtetni, így azon sem nagyon lehetett csodálkozni, hogy a jelentős reklámbevételt termelő, a Sláger Rádió/Sláger FM áthallást meglovagló rádió tulajdonosa egy huszárvágással, ha időlegesen is, de megmenti a portékát. Erre a legkézenfekvőbb módszer egy másik rádió megvásárlása és átnevezése - az ilyesmit, mármint az átnevezést a Médiatanács már más esetben is engedélyezte, szóval semmi mutyi nincs a dologban. A Médiatanács december 18-i ülésének egyik napirendi pontja ez volt:

A Favorit Masters Kft. (Rock FM – Budapest 95,8 MHz) körzeti rádiós médiaszolgáltató hatósági szerződésének módosítására irányuló kérelme.

A kérelem a névváltoztatásra vonatkozott, és a Médiatanács meg is adta az engedélyt, azaz a Sláger FM a 103,9-ről február 1-én átköltözik a 95,8 MHz-re, a Rock FM helyére. Ez gyakorlatilag az jelenti, legalábbis Radu Morar Indexnek adott telefonos nyilatkozata alapján, hogy a Rock FM tulajdonosa megkereste, és megkérdezte tőle, hogy nem veheti-e bérbe a Sláger FM nevet és az ahhoz tartozó, védjegyoltalom alá eső dolgokat, mire Morar azt mondta, hogy dehogynem, kitaláltak rá egy összeget, a többi meg történelem. Az üzlettel a Sláger FM-en kívül más nemigen jár jól, ők viszont első blikkre vitték a jackpotot: a 95,8 MHz ugyanis körzeti frekvencia, nemcsak Budapesten, hanem sokkal nagyobb területen is hallgatható, ami 2,5 millió hallgatót jelent - legalábbis ennyi szerepel abban a hurráoptimizmusról tanúskodó levélben, amit a cég ügyfeleinek küldtek szét az ülés másnapján, de erről majd később.

Morar az indexnek azt mondta, fogalma sincs, hogyan, milyen stábbal folytatja a Sláger FM a Rock FM helyén, hiszen neki semmi köze ahhoz a rádióhoz, ő csak a nevet adta bérbe és kész. Arra a kérdésre, hogy a Rock FM stábot kért-e tőle, kategorikus nemmel felelt, és közölte, hogy a Sláger FM-et jelenleg készítő munkatársai vagy a cégcsoporton belül kapnak új állást, vagy felmondási idejük letöltése után, február 1-gyel távoznak. Arra nem tudott mit mondani, hogy megveszi-e a Rock FM-et, "pletykák vannak, ezekkel nem foglalkozom", mondta. Ami valahol érthető is, hiszen több forrásunk, és a jelenlegi események is arra utalnak, hogy a Rock FM is Radu Morar tulajdona, és a jelenlegi tulaj Tamássy Zsolt egy stróman (lásd Brückner kolléga remek cikkét a témában), szóval valóban nincs mit megvenni a rádión, ami eleve az övé.

A márkanév bérbevételéről és a Sláger FM-stáb nem átköltöztetéséről szóló narratívát az a levél is cáfolja, amit a rádió reklámidejét értékesítő sales osztály (csapat? menedzser?) küldött ki az ügyfeleknek, és amiben ez áll:

Kedves Partnerünk!

A Sláger FM 2019. február 2-ától a 95,8 Mhz-es frekvencián, kétszer akkora területen lesz fogható. A potenciálisan TÖBB MINT 2,5 milliós hallgatótábort jelentő 95.8 MHz-es frekvenciára való áttéréssel együtt egy átütő kampány is kezdetét veszi.

Óriásplakátokon, televízió csatornákon, a közösségi médiumokban, nyomtatott és online felületeken is találkozhatnak a megduplázott vételkörzetűre bővülő 95.8 Sláger FM hirdetéseivel a hallgatók. A közösségi médiában 260 000 fő feletti rajongótáborral rendelkező Sláger FM, a 95.8-as frekvencián is az eddig megszokott magas színvonalú műsorkínálattal, innovatív promóciókkal, színvonalas játékokkal, hatalmas pénznyereményekkel és az év folyamán számos más meglepetéssel szórakoztatja hatalmas rajongótáborát.

Február 2-ától a duplájára növekedő vételkörzettel együtt - előreláthatóan - a hallgatók száma is tovább növekszik, egyre több hallgató kedvenc adója lesz a Superbrands díjas 95,8 Sláger FM, ahol a legnagyobb slágerek szólnak változatosan.

A levélből nyilvánvaló, hogy a Sláger FM úgy ahogy van átköltözik a Rock FM helyére, és ott folytatják tovább a rádiózást, és Morar még csak nem is beszélt mellé a stábbal kapcsolatos válaszában, hiszen a jelenlegi Sláger FM-stábot a szerződés lejártával a Rock FM tulaj azonnal alkalmazhatja az ott folytatódó Sláger FM-hez.

Van ám a fenti levéllel egy kis probléma, ami az egész üzlet értelmét megkérdőjelezi.

A levélben a lelkes sales-kolléga (team? értékesítő?) azt nem nagyon említi, hogy attól, hogy egy rádiót átneveznek, annak műsorszolgáltatói szerződése továbbra is érvényben marad. Márpedig a Rock FM a 95,8 MHz-es közösségi frekvencián működik, és a közösségi és a kereskedelmi rádiózás nagyon nem ugyanaz. A közösségi rádióknak sokkal szigorúbb kvótáknak és feltételeknek kell megfelelniük, viszont a frekvenciáért nem fizetnek.

A médiatörvény szerint a közösségi médiaszolgáltatás

  • egy meghatározott társadalmi, nemzetiségi, kulturális vagy vallási közösség, csoport, vagy
  • egy adott településen, régióban vagy vételkörzetben élők tájékoztatásra, kulturális műsorszámok elérésére irányuló különleges igényeit szolgálja ki, vagy
  • műsoridejének túlnyomó részében a közszolgálati médiaszolgáltatás 83. §-ban meghatározott céljait szolgáló műsorszámok kerülnek közzétételre.

A Rock FM fent linkelt paragrafusban foglaltak alapján megkötött, eredeti műsorszolgáltatói szerződésében márpedig az alábbi kvóták szerepeltek:

Közszolgálati műsorok aránya egész nap: 68,19%

Magyar zene aránya egész nap: 81%

Speciális karakterisztikájú műsor (magyar rockzene) aránya: 85,21%

Ez az a szerződés, ami jelenleg is érvényben van, és amit a törvény szabályoz. (Egyszer enyhített a kvótákon a Médiatanács, 2017. decemberében, azóta a magyar zenék aránya 70%-ra csökkent, így már csak duplája a törvényben előírtnak.) Azaz, a Rock FM-et hiába keresztelik át Sláger FM-re, a Médiatanács ezeket a kvótákat fogja számon kérni addig, míg a szerződést nem módosítják, és át nem minősítik kereskedelmi rádiónak, de az meg hosszabb folyamat és elég sokba kerül. És önmagában még a kereskedelmi minősítés sem elég, hiszen ha a kvótákat nem módosítják, akkor azt kereskedelmi rádióként is számon kéri majd a hatóság. A közösségi rádión ráadásul óránként csak 6 perc reklám engedélyezett, amiről a sales-hozsanna dettó elfelejtette tájékoztatni az ügyfeleket, akik eddig óránként 12 perccel számolhattak.

Míg a Sláger FM-nek napi 10% körüli közszolgálati műsort kellett sugároznia, azaz egy óra műsoridejük nagyjából úgy nézhetett ki, hogy

6 perc közszolgálat,
12 perc reklám,
42 perc zene/duma/nyereményjáték,

ugyanez a Rock FM-en

40 perc közszolgálat
6 perc reklám
14 perc zene/duma/nyereményjáték

volt, bár trükközni lehet a közszolgálattal - bizonyos mértékig. Teszem azt, a felkonfban egy percben elmondják, miért jelentős Lukács László a magyar rockzenében és kortárs kultúrában, ismeretterjesztő jelleggel hozzátesznek két infót az életéből, lejátszanak három Tankcsapda-nótát, majd egy percben tájékoztatják a hallgatókat a Tankcsapda jelenéről, az menten 17 perc közszolgálat - a műsorszámnak keretet adott a fel és lekonf, a benne szereplő nóták illusztrációnak számítanak.

A lényeg továbbra is az, hogy a Sláger FM jelenlegi adásmenetei, műsorstruktúrája, dallistája, reklámpercei nem kompatibilisek a Rock FM-ével. A Rock FM-re érvényes, "speciális karakterisztikájú magyar zene" kitétel az egyik alappillére az engedélyének. És persze a rockzene korlátait is lehet feszegetni, és Vastag Csabát eladni rockernek, mert villanygitár van a dalaiban, de egy ponton túl már a Médiatanácsot sem lehet hülyének nézni. A "mi a magyar zene?" kérdésre a hatóság elég adekvát választ ad, trükközni, nem odavaló tartalmat beszuszakolni nem nagyon kivitelezhető.

A mai, december 23-i napon reggel 7-9 között a következő zenék mentek a Sláger FM-en:

  1. Neoton Família - Monte Carlo
  2. Jazz+az - Helló Édes!
  3. Sipos F. Tamás - Nincs baj, Baby
  4. Padödö - Szabó János
  5. Kovács Kati - Add már Uram az esőt
  6. Bon-Bon - Holnaptól...
  7. Carpe Diem - Álomhajó
  8. Hungária - Multimilliomos jazz-dobos
  9. Piramis - Ajándék
  10. Zanzibár - Szerelemről szó sem volt
  11. Komár László - Mondd kis kócos

Ebből a Piramist és a Zanzibárt lehet rockzenének tekinteni, Kovács Katit meg esetleg beszuszakolni a kvótába. A Sláger FM a kereskedelmi formátumát nem tudja ráhúzni a Rock FM-re. Ha a Médiatanács február 2-ig nem változtat a műsorszolgáltatási szerződésen, akkor bizony rockzenével kell majd folytatniuk a működést, azon a néven, amit klasszikus magyar slágerekkel azonosítanak a hallgatók.

Ez nemhogy építené a brandet, ahogy Morar reméli, hanem egyenesen rombolja: az eddigi hallgatók nem a rockzenét várják tőle, a Rock FM mostani rajongói pedig nem Sláger FM név alatt fogják keresni a rockzenét. A lefeleződő reklámidő a bevétel felének kiesését jelenti, így anyagilag sem igazán van értelme a dolognak addig, míg a Médiatanács át nem minősíti a frekvenciát kereskedelmire.

Az egészből a legrosszabbul a Rock FM stábja jön majd ki, mert ugyan nekik nem mondanak semmit, és ügyvezetőjük telefonon még azt sem volt hajlandó megerősíteni, amit Morar nyilatkozott, de az nyilvánvaló, hogy a Sláger FM-et a folytatásban nem velük képzelik el. Remélhetőleg a "cégcsoporton belül kapnak más állást" kitétel rájuk is vonatkozik, és nem kerülnek utcára februárban.