Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Nem kérdezősködött, amikor felkérték a médiaalapítvány vezetésére

2019.01.22. 14:13

„Az alapítvány célja pont az, hogy a keresztény oldalon is az ÉS-hez hasonló profi újságírás legyen" – mondta a 24.hu-nak adott interjújában Varga István, volt fideszes országgyűlési képviselő, a novemberben megalakult Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Varga István
Varga István
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az alapítványban több száz magyar médium tömörült össze Liszkay Gábor irányítása alatt. Vargát is Liszkay kereste meg a munkával, a jogász pedig arra a kérdésre, hogy miért pont ő került képbe, hiszen korábban nem foglalkozott sajtóval, ezt válaszolta:

Nem kérdezősködtem. Ha megbíznak egy fontos feladattal és érzek erőt hozzá, elvégzem.

Varga azt állítja az interjúban, hogy az alapítvány feladata a magyar nyomtatott sajtó megőrzése, ennek a megmentése pedig közérdek, ezért minősítette az alapítványt a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek. A jogász szerint

a kérdés az, hogy a keresztény, nemzeti újságírás nemzetstratégiai cél-e. Ha nem, akkor az alaptörvényt kérdőjelezzük meg.

Varga szerint jelenleg az alapítvány működési stratégiáján dolgoznak, az ő feladata pedig az újságíróképzés és -oktatás megteremtése, de egyelőre sok konkrétumot még nem tud mondani. Szerinte minden szabályosan fog az alapítványnál menni, de hozzáteszi, hogy „a puding próbája az evés".

A kuratórium elnöke szerint nem folytatnak közvetlen politikai tevékenységet az alapítvánnyal, annak ellenére, hogy a tagok között ott van Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, Szánthó Miklós pedig a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója. Varga szerint az alapítványhoz akár ellenzéki médiumok is csatlakozhatnának, csak éppen nem jelentkeztek még. "Ha elkötelezett baloldali, nyilván nem akar keresztény nemzeti újságírást" – tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy a két legnagyobb nyomtatott napilap, a Népszabadság és a Magyar Nemzet az elmúlt években szűnt meg, azt válaszolta, hogy „Liszkay úr sajnos kicsit későn találta ki az alapítványi formát".

Az interjúban Varga beszél még a tévészékháznál tüntető ellenzéki politikusokról (Ez csak műsor, kamu, a képviselői magatartás legrosszabb formája."), a tüntetés alatt nem közvetítő közmédiáról ("Jómagam is úgy gondolom, hogy adásba kellett volna adni a tüntetést."), illetve a parlamenti ülést megzavaró képviselőkről is (Az erőszak az ülésteremből indult és indulatokat szült. Persze obstrukció létezik, a századfordulón is volt ilyen, igaz, akkor másképp oldották meg az urak. Párbajjal."). A 24.hu szerint ez az interjú második változata, az első közléséhez Varga nem járult hozzá, többek között „a tárgytól eltérő témájú közéleti valamint a saját személyes politikai ambícióit firtató kérdések” miatt.

A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány 2018 novemberében jött létre, amikor több cég önként felajánlotta, hogy csatlakozik a nonprofit szervezethez, ami központosítja a magyar média oroszlánrészét. Az alapítvány létrejöttéről és fontosságáról itt írtunk.