Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

A magyar emberek röhögni akarnak

DSC6625
2019.03.20. 11:25
Hámori Barbara mindent kipróbált már a tévézésben: riporterként kezdte, volt főszerkesztő és programigazgató, dolgozott műsorgyártó cégnél, majd Kapitány Ivánnal és Diószegi Judittal közösen megalapították saját produkciós vállalkozásukat. Az Indexnek most arról mesélt, mitől lesz jó egy tévésorozat, és hogyan áll össze az a termék, ami végül a nézők szeme elé kerül.

Hány sorozatod megy jelenleg a tévében?

Ami éppen képernyőn van, az most egy, a Drága örökösök az RTL-en, de még idén folytatódik A mi kis falunk szintén az RTL Klubon, kapott második évados berendelést a 200 első randi a Viasat3-tól, és várjuk a TV2 válaszát a Korhatáros szerelem harmadik évadát illetően. Szóval, ha így nézzük, akkor négy van, és már leforgattunk egy új pilotot is (a sorozatok első részét hívják így, amit a tévék megnéznek, és ennek alapján mondják ki az igent vagy a nemet), aminek sorsa a napokban eldől. A tévék látták, a fogadtatás jó, meglátjuk.

Előkészítés alatt van még több is?

Most éppen azoknak a folytatásával foglalkozunk, melyek biztosan tévébe kerülnek, mármint az említettekkel, de ötlet, forgatókönyv, pilot-előkészítés szakaszában is van még pár újabb projektünk.

Gondoltad volna öt éve, hogy a legnagyobb hazai sorozatgyártó egy független cég lesz? Lesz ebből palotaforradalom? Átvehetik a függetlenek a nagy tévékhez betokosodott gyártók szerepét/helyét?

Hámori Barbara

Azon kevés tévések egyike, akik a szakmának szinte minden aspektusát hivatalból ismerik. Tanulmányai (ELTE magyar–média szak, NY St. John University, US – Creative Writing, Sussex University, Brighton, UK – Communication Studies) elvégzése után az RTL Klub Fókusz című műsoránál volt szerkesztő-riporter, majd átnyergelt a köztévére, ahol a 2001-es Ismeretlen ismerősök műsorvezetője volt. 2002-ben a TV2 következett, pontosabban az Interaktív, a tévé házi gyártócége, ahol a Big Brother és a Clauda Show főszerkesztője volt. A nagy váltás 2003-ra datálódik, ekkor került át a Viasat3-hoz, ahol programigazgatóként dolgozott 2008-ig, és olyan műsorok beindításáért felelt, mint A bár, a Lúzer FC vagy a Topmodell hazai kiadása. 2010-től a Telekom TV üzletágvezetője volt, dolgozott a Paprika Latino gyártócégnél tartalomfejlesztési vezetőként, majd 2014-ben indították be a ContentLabot Diószegi Judittal és Kapitány Ivánnal közösen.

Ami történt, hogy egy tévéktől abszolút független cég került ilyen helyzetbe, az a legjobb szcenárió, ami megtörténhetett, legalábbis mi nagyon örülünk, hogy ebben úttörők lehetünk. A kereskedelmi tévés piacon jelenleg a TV2 van speciális helyzetben azzal, hogy csak egy gyártóval dolgoznak exkluzívan, az IKO-val, ami korábban ugye pont az RTL beszállítója volt. Az RTL és a Sony jelenleg több gyártóval is dolgozik, így a konkurenciánk alapvetően a többi független gyártó, például a Paprika, amelyik az Oltári csajokat és A Tanárt gyártja-gyártotta az RTL-nek, de a Viasaton kerül majd adásba egy saját fejlesztésű sorozatuk is, az Ízig-vérig. A mi cégünk, azaz a ContentLab helyzete abból a szempontból egyedülálló, hogy kifejezetten a fikcióra álltunk rá, viszont ebben a koncepció kitalálástól a megvalósításig mindent egy kézben tartunk. Viszont egyelőre mást nem gyártunk, így realityt, nagy showműsorokat, vetélkedőket sem.

Hogy alakult ez így? Mármint az, hogy csak fikció, egy olyan piacon, ahol a hazai gyártás az HBO-n túl nem volt igazán acélos?

Négy éve ültünk le Kapitány Ivánnal és Diószegi Judittal beszélgetni. Ők a filmes oldalról jöttek, én a tévésről, összeraktuk, amink van, és elkezdtünk a klasszikus amerikai módszer alapján dolgozni, azaz nem vártunk a tévékre, hanem mi magunk fejlesztettünk ötleteket és forgattuk le pilotokat úgy, hogy semmire nem volt garancia. Aztán a késztermékkel elmentünk a tévékhez, hogy tessék, ez van, érdekel benneteket? Egy kivétel van csak, a 200 első randi, ahol a pilot elkészítésében vettünk részt aktívan, és ezért kaptuk meg a gyártást. Ebben az esetben megrendelésre dolgoztunk, nem a mi fejlesztésünket, hanem a Sonyét valósítottuk meg.

Ebben más a ContentLab? Hogy az esetek 90 százalékában nem megrendelésre dolgoztok?

Igen. Mi alapvetően nem egy szervizcég vagyunk, amit egy kész ötlet megvalósításával bíz meg egy tévé, hanem koncepciót, gyártási know-how-t, pilotot , vagyis szinte egy kész terméket viszünk a tévékhez. Persze minden esetben a tévék kreatív vezetésével összhangban készül el a végső casting, a forgatókönyvek jóváhagyatása vagy akár a díszlet és főcím, ahogy arculati kérdésekben is döntő szava van a megrendelőnek. De érezhetően nagy a bizalom felénk, sok kreatív kérdésben meghagyják nekünk a végső döntési lehetőséget.

A Luxusfeleségek második évadát nem te csináltad?

De, csak azt nem a ContentLab égisze alatt. Iván is forgatott Beugrót tőlem függetlenül. A mostani sorozatboom láttán viszont arra jutottunk, hogy ha ekkora az igény, hülyék lennénk nem kiszolgálni, vagy legalább megpróbálni, de ehhez minden egyebet leállítottunk, vagy parkolópályára tettünk.

Az eddig adásba került négy sorozat hány visszadobott, leállított fejlesztésből jött ki?

Ötből. A legelső pilotunkat, aminek a forgatásán az Index is ott volt, nem tudtuk eladni. Nyilvánvalóan annak megvoltak a gyermekbetegségei, és nagyon sokat tanultunk belőle.

Például mit?

Először is azt, hogy minden a forgatókönyvön múlik, pontosabban nagyon jó könyvből is lehet rossz filmet csinálni, de rossz könyvből nem lehet jót. Annál a sorozatnál a könyv nem volt elég stabil, a karakterek nem voltak kitalálva, nem volt világos a motiváció, a viszonyrendszer, a dinamika is billegett. Nekem személy szerint volt egy amerikai mentorom, John Vorhaus, akitől rengeteget tanultunk, na, ő azt tanította, hogy az nagyon ritka, hogy egyből egy bejöjjön, és az első sorozatötleted, forgatókönyved sikeres legyen. Ha mégis, akkor csak nagyon ritkán tudsz másodjára is sikeres lenni.

Mi az elsőből levontuk azokat a tanulságokat amiket le kellett, mentünk tovább, és valahol A mi kis falunk sikeréhez kellett ennek a sorozatötletnek a bukása is.

A mi kis falunk esetében arra alapoztatok, hogy amin röhög a szlovák néző, azon röhög a magyar is?

Én a programming felől jöttem, viszonylag jól ismerem a szakma azon oldalát is. A viasatos, telekomos programming vezetői múltamnak köszönhetően – meg annak, hogy folyamatosan jártam a külföldi vásárokra – igyekszem tisztában lenni azzal, mik a trendek. Az, hogy fikció jön, nem volt kérdés. De hogy honnan, az már sokkal inkább. És mindig szembesültem azzal, hogy nemzetközi tévés vásárokon a tévés vezetők meghallgatják az olyan nagyokat, mint az Endemol, az Armoza vagy a Shine, amelyek megmutatják nekik az aktuális világsláger terméket, ami letarolja az amerikai vagy német piacot – aztán meg azzal jönnek haza szomorúan, hogy „erre nekünk nincs pénzünk”. Amikor belevágtunk, épp ezért is gondoltam azt, hogy nem biztos, hogy nekünk ugyanonnan kell példát vennünk és amerikai formátumokat megvennünk. Egyrészt a magas költségek miatt irreális lett volna ezek megvalósítása, másrészt meg ott volt az élő példa, a Rém rendes család Budapesten, ami nem találta meg a közönségét, hiszen folyamatosan összevetették az eredetivel. Al Bundyból igenis egy van, hiába remek színész Szervét Tibor, a nézőnek Al Bundy az Ed O'Neill, és kész.

Fura ez, az oroszoknál óriási siker volt az adaptáció.

Na, az egy rém furcsa piac, ott a CSI: Moszkva is nagyon jól megy. Óriási piac, egy viszonylag kisebb siker is nézők tízmillióit jelentheti.

Ha már furcsaság: a környékünkön szinten mindenütt piacvezető a helyi köztévé, nálunk meg...

A magyar közmédia szórakoztató csatornáján jelenleg iszonyú nehéz sikert elérni. Annyira alacsony a nézettsége, hogy nem tudják odavinni a nézőket. Ez fikciós műsorgyártóként nagy szívfájdalom, mert a köztévén lehetne minőségibb tartalmat vagy műfajt kipróbálni, egy igazán jó krimisorozatot például. Bízom benne, hogy előbb-utóbb ott is labdába tudunk majd rúgni.

Ha felkérnének, hogy legyél a Duna TV programigazgatója, elvállalnád?

Nem, kösz. Négy éve először mondhatom el magamról, hogy teljesen független gyártó vagyok, és nagyon élvezem ezt a helyzetet, azt, hogy a sikerünket csak az elvégzett munka minőségének köszönhetjük, és nem annak, hogy ismerünk valakit, aki elintézte, hogy gyárthassunk. Semmi mutyi nincs a dologban, jó műsort kell csinálni, és sokat dolgozni. Korábban engem a szakma inkább a másik, az executive oldalról ismert, kevésbé a kreatívról. Pedig ebben sokkal jobb vagyok szerintem.

Ahhoz, hogy a szakma a Hámori–Diószegi–Kapitány-triót gyártóként jegyezze, kellett egy megkérdőjelezhetetlen siker. Amit nem kell magyarázni, nem kell mit hozzáfűzni. A mi kis falunk ilyen. Persze azóta voltak kisebb, közepesebb és nagyobb sikereink is, egy dolgot viszont nem lehet elvenni tőlünk: tisztességesen megcsináljuk az sorozatokat, amiket ránk bíznak. Van egy olyan szakmai nívó, ami alá nem engedjük a tartalmat.

Jól néznek ki a sorozataitok?

A ContentLab

A ContentLabot 2014 októberében alapították, befektetőként pedig résztulajdont szerzett benne a Prosperitás Proseed Közös Magvető Kockázati Tőkealap, ami fantáziát látott a független, kelet-európai sorozatgyártásban. A budapesti iroda mellett Zágrábban és Ljubljanában is van képviseletük, és ott is beindították azt a mentorprogramot, aminek keretén belül írókat képeztek tovább arra az amerikai, írószobákra épülő módszerre, amivel a világ sikersorozatai is készültek. Az íróik közül többen a mai napig a ContentLab sorozatain dolgoznak. Eddigi tevékenységük: 2015 – Tévéország (pilot, nem lett belőle sorozat); 2017 – A mi kis falunk (RTL), Korhatáros szerelem (TV2); 2018 – 200 első randi (Viasat3), Drága örökösök. A köztévén kívül minden olyan hazai tévének gyártanak, amelyiken van saját gyártású, fikciós sorozat. A Televíziós Újságírók Díján idén a legtöbb (hat) jelölést kapták, jelenleg is több sorozattervük van előkészítés alatt.

Nézd, ahhoz, hogy jól nézzen ki egy sorozat, kell egyfajta szakmai jó ízlés és egy kiváló gárda. Társam és barátom, Kapitány Iván ráadásul kiváló operatőr és rendező, pontosan tudja, az adott időegység alatt hogyan hozza ki a legjobbat az adott lehetőségekből. Szándékunk, hogy Magyarország első számú olyan tévésorozatos csapatát hozzunk létre, ahol a fiatal tehetségeknek lehetőségük nyílik sokat dolgozni, menő, izgalmas, és jó projektekben részt venni. Személy szerint bennem él egy jó értelemben vett erős szépségsznobizmus, amit egyrészt hoztam az amerikai neveltetésemből és a Lakatos Márk mellett lehúzott hét évből. (Közös cégük volt a Lakatos Márk Szalon 2017-ig – V. A.). Magyarországon szerintem újszerű az, hogy amerikai értelemben keressük a szép karaktereket, de jelmezben, díszletben is újszerű volt, ahogy a sorozatainkat megközelítettük. A 200 első randi stylingja például abszolút európai színvonalú lett meglátásom szerint, de említhetném Korhatáros szerelem, vagy A mi kis falunk kiváló jelmezeit is.

Az év végére, ha minden igaz, összesen 18 hazai sorozatévad lesz látható a hazai tévékben (ebben benne vannak az újoncok és a visszatérő sorozatok is). Meddig fog tartani még ez a felfutás?

Az első kereskedelmi tévés heti sorozat a 2015-ös Válótársak volt, ha úgy nézzük, az áttörést az hozta el. A felfutásnak szerintem még nincs vége, pár év még van, mire pont úgy beáll egy szintre, mint a nem fikciós gyártás. Ennek az oka az, hogy mostanra vált értelmezhetővé, vagy ha úgy tetszik, jövedelmezővé, a fikciós gyártás. Ez köszönhető annak hogy a tao fikcióra is felvehető, azaz 200 első randira igen, de X-Faktorra nem. A tévéknek nagyon nem mindegy, hogy a költség 30 százalékát az állam finanszírozza-e, vagy sem. A nyílt végű napi sorozatokat, mint amilyen a Barátok közt vagy a Jóban Rosszban, nem támogatja, de úgy tűnik, a telenovellákat, azaz zárt végű, 80-120 részes történeteket igen. Ilyen a Drága örökösök és a 200 első randi, ezekhez megkaptuk a támogatást.

2015 előtt miért nem foglalkoztak a tévék - a köztévén kívül - a sorozatokkal?

Három oka volt, amit a tévék éveken át készpénznek vettek. Egy, nem voltak jó írók; kettő, nem volt megfelelő gyártó; és három, nem volt rá elég pénz.

Írók már vannak?

Nem mondom, hogy sokkal jobb a helyzet, de a változás kézzelfogható. Négy éve indítottunk egy mentorprogramot, ami kitermelt jó pár olyan írót, akiket a mai napig tudunk a rendszerünkön belül használni. Érdemes kettébontani az írók nagy csoportját: a legfontosabb a storyliner, akinek a fejében él a történet, és az ötleteit le is tudja írni – belőlük van nagyobb hiány. Dialógíróból több jó van, ma már egy adaptáció nem okoz olyan gondot, mint pár éve. Igaz, A drága örökösöknél az eredeti sztorit a nyolcadik epizódnál elengedtük, és azóta kvázi saját fejlesztésű történetként él tovább. Mielőtt kérdezed: túl lassú volt, túlságosan is más a kultúrkör, jobb így.

A magyar néző, legalábbis ha a Facebook-kommentekből indulunk ki, nem tesz különbséget a napi vagy heti sorozat és a filmek között, neki az a tempó kell, mint a filmekben.

Azt hosszú távon elképzelhetőnek tartod, hogy a tévék szerződést kötnek egy-egy gyártóval vagy producerrel, mint az USA-ban?

Az HBO ezt csinálta Krigler Gáborékkal, de az HBO helyzete teljesen más. Nem is az a baj, hogy ilyenkor a kreatív stáb vagy összerak egy (vagy több) sorozatot vagy nem, és ne adj isten, egy évig kapják a fizetést kézzelfogható output nélkül, hanem az, hogy ki az a három ember, akire ezt rábízod? Aki kívülről-belülről ismeri a szakmát, klasszikus amerikai értelembe vett showrunner, tisztában van a kreatív és a gyártási oldallal is? Egyelőre még kevesen vagyunk ilyenek.

De hát több száz showműsor/reality/vetélkedő készült már itthon, azok a szakemberek nem tudják megoldani? Annyira más fikciót forgatni?

Nézd, én alapvetően a klasszikus tévé gyártási oldalról jövök, Fókusz, Claudia show, vetélkedők, Big Brother, klasszikus tévés műfajokban dolgoztam jó sok éven át. Talán annyi a különbség, hogy mind a magyar, mind amerikai bölcsészkaron tanultam, kreatív írást, dramaturgiát is még anno. Más a háttérországom ebből a szempontból. Én anno még az ÉS-ben írtam novellákat, inkább egy hazatalálás nekem az írás, nem okozott problémát az, hogy átüljek a másik székbe, és forgatókönyvet írjak. A lényeg itt is az, ami a többi műfajnál: kell egy jó történet. Ha azt tudsz írni, és van affinitásod a gyártáshoz, és tudod ezt a kettőt ötvözni, lehetsz showrunner. Az igazi probléma ott kezdődik egyébként, amikor rád szakad minden, és nem elég, hogy tisztában kell lenned a dialógstruktúrákkal, azzal, hogy hogyan épül fel egy évad, hogyan raksz fel egy nyolcrészes ívet epizódokra bontva, de emellett ismerned kell az aktuális költségvonzatokat, a forgatási helyszínek működését, a castingot, a gyártási struktúrát, az utómunka-folyamatokat, a zenei szerkesztést, és így tovább, kvázi mindent. Nagy munkabírás kell hozzá, én életemben nem dolgoztam annyit, mint most.

Ma már üzembiztosan tudunk sorozatot gyártani?

Ha megnézed, belebukni senki nem bukott, azaz megvan az a gyártói rutin, amivel mi is és a konkurens gyártók is lehozzák a szériákat. Nincs már félkészen otthagyott sorozat, ami korábban azért előfordult. A kérdés most mennyiségi: míg korábban az okozott problémát hogy legyen meg a stáb egy heti sorozatra, most nekünk két napira és két hetire kell stábot szerveznünk. A szakma szívja be az új embereket, ha valaki akar, akkor tud dolgozni és fejlődni is. Írókat konkrétan keresünk most is, ha valaki kipróbálná magát, jelentkezzen. Holnap fel tudnánk venni 15 írót. Persze van egy többkörös felmérés, de aki megfelel, az akár azonnal munkát kap.

Milyen fizetéssel?

Pénzről nem illik beszélni, de versenyképes fizetést adunk.

Miért tudhatom, hogy mennyit kapnak agy Agymenők írói, de azt nem, mennyit fizetnek egy Drága örökösök storyline-ért?

Mert az amerikai szakszervezetek hagyományosan erősek, és mindenki belép a szakmai testületbe, hogy képviselje az érdekeit. Egyébként pontosan azt sem tudod, a minimumokat közlik, az a nyilvános, azaz legkevesebb mennyit kap egy író egy ötletért, egy első vázlatért, egy kész könyvért. Azt, hogy Chuck Lorre-nak mennyit fizetnek egy Agymenők-könyvért, nem hozzák nyilvánosságra.

De nem jobb ez a rendszer? Mindenki tudja, minimum mennyibe fog kerülni a könyv, a színész, a rendező. Nincs okosba' csinálás.

Kiszámíthatóságot jelent, igen. Az okosba' egy normális gyártócég esetében értelmezhetetlen, annyiba kerül, amennyibe, és a cég dolga eldönteni, hogy ha kell, honnan vesz el. Itthon is van olyan sorozat, ami nagyon drágán készül, viszont a trendek azt igazolják, hogy ez még az ő szintjükön sem fenntartható.

Egy HBO-sorozat mennyivel kerül többe, mint egy kereskedelmi tévés?

Kétszer-háromszor annyit költenek rá. Ez nem feltétlenül látványos, nem 747-es Boeingek ütköznek Duna felett, inkább ott jön ki, hogy például hány napot forgathatnak. Ahány nap, annyival drágább, ez világos.

Egy játékfilm esetében napi 3-4 hasznos percet lehet felvenni. Egy kereskedelmi tévés sorozatban átlag 7-10 percet szokás, a Korhatáros szerelem esetében 8 percet forgattunk, azaz öt és fél nap alatt lettünk meg egy epizóddal. De ez a heti sorozatokra érvényes, a napi szériákban 18-20 perc az elvárt.

Ez magas, de nem lehetetlen feladat, díszletben dolgozunk, a külső felvételek minden nyűgje nélkül. Bár a Drága örökösök ez alól is kivétel, mert van egy díszletfalunk ugyan, de nincs bevilágítva, stb. viszont nem kell a képviselő asszonyt kerülgetni, közterületet foglalni, és a favágókat figyelmeztetni, hogy hagyják abba a fűrészelést. Szóval, ha több pénzed van, tovább forgathatsz, elég napi 4-5 percet felvenni, többet foglalkozhatsz apróságokkal.

Mennyivel drágább egy épített díszletben dolgozni?

Operatíve olcsóbb. Egyszeri bekerüléssel drágább. Kockázatos dolog, de ha bejön, nagyon megéri hosszú távon. Nem tudod előre, hogy mi lesz. Siker? Bukta? Egy évad? Hat? Fogalmad sincs, mennyi időd van a díszletet leamortizálni. Az RTL ezt a Drága örökösök esetében bevállalta, zsebbe nyúlt, és felhúzott kvázi egy kis falut. Mondjuk ehhez látniuk kellett a pilotot, és azt, hogy jól fogadja a tesztközönség.

Ez a pilot, avagy első rész hol forgott? Lement ez tévében?

Zebegényben vettük fel, és nem ment le, mert nem az a célja. Tudom, hogy az amerikai sorozatokban ezt is leadják, nálunk nem szokás. Három célt szolgál: teszteljük a karaktereket, azaz jó lett-e a szereposztás, van-e kémia a szereplők között, stb. Működik-e a történet? Hogy reagálnak a nézők? Ha kell, a sztoriba is belenyúlunk, ahogy a Korhatáros szerelem esetében is tettük.

Hülye kérdés, de tudnál mit kezdeni mondjuk a Lost pilotjára elköltött tízmillió dollárral? Ami úgy 2,8 milliárd forint, ugye.

Nem igazán, már ami a pilotforgatást illeti. Nem tudnám elkölteni. Értelmetlen dolgokra meg minek? De hidd el, nem ezen múlik. A mi kis falunk a legnézettebb tévéműsor Magyarországon, és nem törnek benne halomra SL Mercedeseket.

A mi kis falunkról egészen szélsőséges véleményeket lehet olvasni. A kritikusok rühellik, lealacsonyítónak, népbutító mocsoknak tartják. A nézőt ez nem érdekli, ő leül elé, és röhög. A kritikákat elengeditek a fületek mellett?

Mivel mi kereskedelmi tévébe dolgozunk, az első számú fokmérőnk a nézettség. Az én értékrendemben a Korhatáros szerelem egy minőségi, értékes sorozat, ami a második évad számaiban különösen nem tükröződik. Hiába gondolom én, hogy egy szépen fényképezett, jól megírt, jól eljátszott, minőségi munka, ha a számok nem ezt mutatják.

Magyarul, az, hogy én miről gondolom, hogy jó, az nem feltétlenül esik egybe a nézők véleményével. Nekünk az a dolgunk, hogy a nézőket kiszolgáljuk, és ez is lesz egészen addig, míg a nézettség alapján fizetnek minket.

Az egy álomhelyzet, ami a Drága örökösök esetén van, amit szeretnek a nézők, a kritikusok sem utálják, ráadásul én már a a bolondja lettem ennek a sorozatnak. Külön jutalom, hogy nemcsak jó csinálni, de a január elsejei indulás óta a legnézettebb hétköznapi műsor Magyarországon. Nekem ez a fontos, ennek alapján kérnek belőle többet, ennek tudatában tudok tárgyalni színészekkel, írókkal. Ráadásul a Mi kis falunk és a Drága örökösök a tévés döntéshozókat is megtanította valamire.

Mire?

Hogy közelebb kell hozni a tévét a nézőhöz. A nyugat-európai vagy amerikai formátumok kulturális referenciák sokszor nem ismerősek, nincsenek közel hozzájuk, nem elég barátságosak. A helyi ízre sokkal nagyobb szükség van, mint gondoltuk volna. A másik nagy tanulság, hogy a magyar emberek röhögni akarnak. Este leülnek, megnézik, röhögnek, jó kedvük lesz. Olyan szomorú ez az ország, ránk fér egy kis röhögés.

Ezért indult ilyen gyengén az Alvilág, a RTL első saját krimisorozata? Ez kihat a hosszú távú krimifejlesztésekre?

Én ezt két dologgal tudnám magyarázni. Egyrészt maga az eredeti formátum nem annyira alkalmas az adaptációra, legalábbis a hazai viszonyokra való átültetésre, egészen egyszerűen azért, mert a drogbiznisz, az alvilág, a mai magyar közbeszédnek nem része. Nincs igazán viszonyulása a nézőnek ezekhez a történetekhez és karakterekhez, sokkal inkább amerikai filmélményekből ismerik ezt a közeget, mint a saját tapasztalatukból, vagy közbeszédből.

A krimit mint műfajt én nem írnám le, de az Alvilághoz hasonló dark crime műfaj amúgy a világon a lineáris TV-k világában sehol nem a nagy általános szórakoztató csatornákon fut, mindenhol megtalálja azt a niche közeget, csatornát, akik szeretik, nézik. Az HBO közönségének az Aranyélet például telitalálat volt, de ugyanez a sorozat a TV2-n már gyenge számokat hozott. 

Disclaimer: a szerző a ContentLab mentorprogramjaiban tartott előadásokat.