A PestiSrácok újságírója kiadta informátorát az ügyészségnek, aztán őt is feldobták

2019.03.27. 15:50
Füssy Angéla a milliárdos költségvetési csalás miatt bíróság előtt álló Czeglédy Csaba ügyét a kezdetektől fogva kiemelten kezelte munkahelyén, a PestiSrácok nevű, kormánybarát online lapnál. Egy ponton azonban nem érte be a tudósítással, hanem tevékenyen be is avatkozott. Füssy azt állítja: nem tekinti informátornak azt a szocialista politikust, akinek nevét kiadta a hatóságnak, és mivel az illető meg akarta téveszteni, állampolgári kötelessége volt így tenni.

Az újságírói munka egyik alappillére, hogy az informátor kilétét, hacsak arra kifejezetten fel nem hatalmazza az embert, nem fedi fel. Senkinek. A bíróságon sem. Füssy Angéla ezzel szemben átadta az ügyészségnek annak a forrásának a nevét, aki a Czeglédy-ügyben információkkal látta el, azt remélve, hogy ezzel is segítheti a nyomozást, állítja a Hvg.hu

A portál szerint az, hogy Füssy az informátor kifejezett, írásos kérése ellenére is kiadta a nevét, csak azért derült ki, mert a dokumentumok bekerültek a nyomozati aktába. 39 oldalnyi anyagról van szó, köztük azzal a beadvánnyal, melyben az újságíró azt írja Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy

csak a legmagasabb szintű ügyészi közbenjárás biztosítja (...) az eljárás eredményes lefolytatását,

illetve azt is, hogy

oknyomozó újságíróként olyan információk és kapcsolatok birtokába kerültem, amelyek jelentős mértékben befolyásolhatják az ügyet,

és ezeket át is adta a vádhatóságnak.

Füssy korábban is nagy lendülettel tevékenykedett az ügyben, a NAV nyomozást folytató Csongrád megyei hatóságánál jelentkezett, és ki is hallgatták, de, mint ahogy azt Poltnak írta,

sajnálatos tapasztalataim szerint azóta az ügyben érdemi elmozdulás nem történt. Hiábavalóan jeleztem, hogy mivel a Czeglédy Csaba alatt kiépült hálózat konkrétan politikai célokat szolgált, a politikai szál nem mellőzhető, az eljáró hatóság gyakorlatilag teljesen kizárja a politikai szálat, ami a lelke, mozgatója és a célja a bűnszervezetnek.

Azzal semmilyen probléma nincs, ha egy újságíró a birtokába jutott információkra alapozva egy bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tesz. Ebben az esetben sem a feljelentés ténye szokatlan, hanem az, hogy kifejezett kérés ellenére kiadta azt a forrását, aki a cikkeihez információkat szállított neki Czeglédyről és más gyanúsítottakról. Névvel, neki küldött bizalmas üzenetekkel, emailekkel együtt adta át az információt az ügyészségnek. A Hvg.hu-hoz eljuttatott dokumentumokban szerepel, hogy Füssy informátora, egy (most már csak egykori, a pártból azóta kilépett) vidéki szocialista, akit "információ hozó-vivő emberként" írnak le, kifejezetten anonimitást kért az újságírótól.

 A Hvg.hu idéz a szocialista informátor és az újságíró levelezéséből is, amelyben szmájlik között beszélik meg, hogy érdemes a gyanú elterelésére az informátort is kicsit "csesztetni" az egyik cikkben, de nem túl erősen, hiszen "tudom, kik barátok". Amennyiben a levelezés hiteles, az ügy mellékesen azt is megmutatta, tényleg vannak a szocialisták között olyanok, akik célravezetőnek tartják, hogy információkat szolgáltassanak, együttműködjenek a kormánymédiával egy saját pártjuk számára igen kellemetlen ügyben.

A sors iróniája, hogy ahogy Füssy feldobta az informátorát a vádhatóságnál, most őt is feldobták, hiszen azt ne gondoljuk, hogy ezek az iratok csak úgy, véletlenül kerültek ki onnan, ahonnan nagyon nem kellene, hogy iratok kerüljenek ki.

Megkerestük Füssy Angélát is, hogy elmondja, miért tartotta elfogadhatónak, hogy kiadta az informátorát, mire azt felelte:

a Hvg.hu állításával szemben valójában nem egy úgynevezett informátorról van szó.

Füssy az Indexnek azt mondta: az illető kereste meg őt azzal, hogy információi vannak a Czeglédy-ügyről. "Korán rájöttem arra, hogy valamilyen hátsó szándékból valótlan információkat próbált velem megíratni, sőt, többször számon is kért, hogy miért nem jelentek meg még ezek" - mondja Füssy, hozzátéve, onnan tudta, hogy valótlan információkról van szó, mert ezek olyan emberekről szóltak, akikkel Füssy újságíróként szintén kapcsolatban volt, és az állítások ellenkezőjét tapasztalta.

Nem tekintem informátornak azt, aki önös érdekből valótlan információkat akar megíratni egy újságíróval"

- szögezte le Füssy. Emellett úgy érezte, az illető információi "nagyon egybevágtak azokkal az egyértelműen valótlan, a nyomozó hatóságoknak küldött beadványokkal és feljelentésekkel, amelyek célja nem lehetett más, mint a büntető eljárás megakasztása vagy akár megakadályozása".

Arról, újságíróként miért nem csak tudósított az eseményekről, és miért avatkozott be maga is a nyomozásba, azt mondja: "Ha egy köztörvényes bűncselekményről egy oknyomozó újságíró olyan releváns információk birtokába jut, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a nyomozáshoz, és ezek nincsenek a hatóságok birtokában, akkor állampolgári kötelessége eljuttatni ezeket hozzájuk. Ez bevett gyakorlat az oknyomozó újságírók között."

Ne maradjon le semmiről!