Válasz Online: megszűnhet a Lokál, újraindulhat a Metropol

2019.04.12. 11:10

Három forrásból is azt hallotta a Válasz Online, hogy a kormánypropaganda újraélesztené a Metropolt, amely a Lokál elindítása miatt szűnt meg, és ezzel együtt megszűnne a Lokál. A portál informátorai szerint az indok az, hogy egyrészt a Mediaworks-központban túl silánynak a Habony Árpádhoz köthető lapot, másrészt nehéz a fizetős bulvár (például a kormány médiaholdingja, a KESMA tulajdonában lévő Bors) felé terelni az olvasókat, ha ugyanazt a tartalmat megkapják ingyen is.

Harmadrészt meg persze szeretnének szert tenni a jól hangzó Metropol brandre, amire a Válasz Online szerint lehetőségük is van, mivel a jogok Simicska Lajos köreinél voltak, az ő "hagyatéka" viszont nemrég Mészáros Lőrinchez került.

Még a Válasz Online is csak bizonytalan pletykának nevezi másik értesülését, amely szerint az önkormányzati választás után összevonnák a Ripostot és a Borsot, mivel a Ripost kevés példányban fut, és még a kormánykörökben is vannak, akik elismerik, hogy gagyi, másrészt - megintcsak - a Bors sokkal jobban hangzó brand. Az ilyesmi pedig láthatóan fontos a kormánynak, amire nem is kell egyértelműbb bizonyíték, mint hogy a Magyar Nemzet megszüntetése után egyszerűen ellopták a lap nevét, és átnevezték a kormány üzenőfüzetét, a Magyar Időket.

A Válasz Online arról a régi tervről is ír, hogy hetilap formájában, a szintén megszüntetett Heti Válasz olvasótáborára lőve nyomtatásban is megjelenne a Mandiner, a legutóbbi tervek szerint szeptember-október magasságában.

Ne maradjon le semmiről!