Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eléggé lenyúlták a menedzserei az X-Faktor-nyertest

tothandi.png
2019.05.15. 09:29

Nyolcvanszázalékos jutalék, na az kemény, nemigen hallottunk még ilyesmiről, de ma reggel a Blikk lehozta, hogy Tóth Andi, az X-Faktor 2014-es kiadásának nyertese azzal vádolja menedzsmentjét vagy menedzsereit, hogy a pénzének 80 százalékát lenyúlták tőle. Ez mára odáig vezetett, hogy konkrétan egy vasa sincs, és ezért kellett összeköltöznie a pasijával, aki, ha eddig ezt nem tudta, most biztos örül az infónak.

Az ötödik X-Faktor nyerteseként a 14 éves lánynak 12 millió forint, egy autó és egy nyaralás esett az ölébe, mellé még tízmillió a zenei karrier beindítására. Azért ebből el lehetett volna indulni, ha okosan csinálja az ember. A szakma, mondta az énekesnő a Blikknek, túlságosan is telített, alig jut neki munka, anélkül pedig pénz sincs (pro-tipp!)

Az emberek azt gondolják, miután nyertem, dőlt a lé, pedig ez nagyon nem így van. (A menedzsereim) az utolsó bőrt is lehúzták rólam, valamint megloptak. Az ember próbálkozik a harmadik, negyedik, ötödik menedzsmenttel is, de amikor rájön, hogy a legtöbb a fizetése nyolcvan százalékát lenyúlja, és ott tart, hogy se munkája, se pénze, hogy az albérletét fizesse, akkor lépnie kell.

Tényleg nem akarunk okoskodni, de ha valaki aláír egy olyan szerződést, ami alapján a gázsija 80 százaléka a menedzsmentet illeti, azon nem tudunk segíteni. Tóth Andinak ráadásul tévészereplés is jutott, a Válótársakban kellett idegesítő tinilányt alakítania, amit kiválóan meg is oldott, illetve az M2 Holnap tali! című sorozatában is feltűnt, és a Madách Színházban is volt (van?) rendszeres melója.