Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Leszoktam a tévézésről, lovas filmeket még nézek

DSC 3780
2019.05.29. 18:17 Módosítva: 2019.05.29. 20:05
Nem túl gyakori, hogy a kultúrarovatban inkább a gazdaság területéről ismert riportalannyal beszélgessünk. Vida Józseftől, a MTB Takarékszövetkezeti Bank elnök-vezérigazgatójától azért kértünk interjút, mert minden jel, adat és információ arra mutatott, hogy ténylegesen ő a TV2-t 2016 óta birtokló cég közvetett tulajdonosa. Időközben a szerződés megköttetett, de hivatalossá csak a GVH jóváhagyását követően válik.

Van kedvenc tévéműsora?

Nem szoktam tévét nézni. Nincs rá időm. Van készülékem, de leszoktam a tévézésről. Lovas és kutyás műsorokat szívesen néznék, de egyikről sincs jó műsor. Ha valami lovas filmet beharangoznak, azt megnézem.

A Kincsemet mondjuk?

Azt szeretem. Láttam vagy nyolcszor. Tetszett. A díszlet, a történet, minden. Bele tudom élni magam. Jó volt ez a lóversenyesdi, meg az egész miliő. Ráadásul egy-két lovat ismertem is a filmből, és mivel értek a lovakhoz, azt is figyeltem, hogy vágták össze; hogy vajon a laikusnak is lejön-e, hogy három lovat használtak. Nem tudom már az ilyesmit nem szakértő szemmel nézni.

Ha nem néz tévét és hírműsorokat sem, honnan tájékozódik elsősorban?

Úgy küldik, hogy mit kell nézni. Komolyra fordítva, ha azt mondom, hogy az Indexet, az jó lenne?

Fogalmam sincs, hogy jó lenne-e bárkinek is. Az Indexet olvassa?

Az Indexet azért szeretem olvasni, mert összeszed mindenféle dolgot, meg van egy Hírlista nevű képződmény, ami összeszedi, mit olvasnak az emberek. Abban is van Top100, azaz legolvasottabb száz cikkes lista, meg külön gazdasági hírrovat, az ember csak rányom a linkekre, és olvas. Na már most, van a mostani énem meg a régi énem...

A NER előtti és utáni?

1989-ben én voltam a „fideszes zöldséges” a Fény utcai piacon, így hívtak a kofák. Azért így, mert 16 évesen a barátommal úgy árultunk nyáron, hogy kibéreltük a nyaraló árusok placcait. A haverom apja hozta a zöldséget, mi árultunk, és a Fideszről beszéltünk. Mindig jobboldali érzelmű voltam, de a politika a munkámat nem befolyásolja, én világéletemben szakmai munkát igyekeztem végezni. Amikor a hullámok összecsaptak a fejünk felett, az enyém felett is, akkor csak a szakmai munkával lehetett túlélni. Ezt, a szakmaiságot mindennél többre értékelem, és ha kell, igenis nemet mondok, ha tetszik ez később valakinek, ha nem. Hosszú távon csak ez kifizetődő.

Akkor mire jó a politika ebben a vetületben?

Vida József

1973-ban született Budapesten. A középiskola elvégzése után a Budapesti Gazdasági Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szent István Egyetemen és a francia Université Paris-Nanterre egyetemen is diplomázott, foglalkozását tekintve bankár/közgazdász. Karrierjét a SODEXO Magyarországnál kezdte, majd 1999-ben a Citibanknál került be a bankvilágba. 2007-től 2014-ig az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökségének tagja. 2013-tól a Takarékbank igazgatósági tagja, 2014-től a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, valamint igazgatósági tagja. 2015. szeptember 1-jén tíz takarékszövetkezet egyesülésével létrejött a B3 Takarék Szövetkezet, az ország akkori legnagyobb takarékja, amelynek Vida József az elnök-ügyvezetői posztját tölti be, emellett tulajdonos is a társaságban. A takarékszövetkezeti munka mellett Bicskén gazdálkodóként él, hobbija a kutyatenyésztés, a lótenyésztés és a fogathajtás. (Wikipedia)

Rövid távú sikerekre. Azt el lehet vele érni, de hosszú távban csak a szakmaiság kifizetődő.

A kettő egyszerre nem működik?

Én még nem próbáltam. Szerintem politikai síkon én nem vagyok elég képzett, én csak szakmai síkon tudok megközelíteni problémákat. Túl egyszerű gyerek vagyok én a simulékonysághoz, a mellébeszéléshez. De eleve, mi ez a NER? Az baj, ha valaki az ország javát akarja, és azért dolgozik? Mert magyar, és itt akar érvényesülni? Jobb lenne, ha svájci vagy francia befektetők vinnék ki a pénzt?

Jobb, ha Mészáros Lőrinchez vándorol, rajta keresztül meg ki tudja, kihez?

Lehet, hogy túlbuzgó magyar vagyok, de tartsuk már bent, amit lehet.

Az tényleg üdvözítő, ha csak egy nagyon szűk kör nyer pályázati pénzeket?

Én még nem pályáztam, talán egy alkalmat kivéve. De egyébként bárki pályázhat, nem? Mindenki mindenfélét mögé gondol mindennek.

Csak nem hagy nyugodni, semmilyen hírműsort nem néz a tévében? M1? Tények?

A Mokkát szoktam hallgatni reggel fél füllel, de az annyira hektikus időszak, hogy igazából nem mondanám odafigyelésnek, a Mokka meg nem kifejezett hírműsor. Hét és fél nyolc között, amikor az agyam a legfrissebb, akkor szoktam Indexet és Hírlistát olvasni, és megnézem a Facebookot. Ami kutyás, lovas témákkal van tele, legalábbis nekem. Aktuálpolitikát, gazdaságot nem dob fel. Nem is baj, itt a bankban egész nap kapom az ívet, a sajtósaim tájékoztatnak, mit írtak rólunk, rólam, és ha benne vagyok egy ügyben, arról úgyis kapok értesítést.

Reggel ellátja az állatokat, elolvassa az Indexet, délután meg vesz egy médiacéget. Valahogy így?

Egyet?

Jogos, TV2-t és IKO-t is.

Az IKO nem az enyém. Korábban azt mondtam, hogy érdeklődöm a TV2 iránt, megvizsgálom, és ha olyan eredményre jutok, megveszem. Akkor még nem volt a nevemen a TV2. A szerződéseket aláírtuk, mert láttam benne fantáziát, de a Versenyhivatal jóváhagyását még meg kell várni. 

A vételi szándék bejelentésének időzítése furcsa volt, nem gondolja?

Akkor jutott eszembe.

Pont akkor, amikor a G7.hu-n megjelent, hogy a TV2-t egy cinkotai strómannon keresztül már 2016-ban megszerezte egy cég, ami önhöz köthető?

Nem olvasok G7-et, de az én bejelentésem egy nappal korábban jött ki.

Azután, hogy az újságíró kérdéseket küldött ezzel kapcsolatban.

Én akkor úgy gondoltam, hogy ideje, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, ha már mindenkit ennyire érdekel ez az agyonrugdosott TV2, és a budapesti kávéházakban is ez a téma. Ne másoktól tudják meg, ne spekuláljanak, hanem tőlem. Vagyok annyira tökös ember, hogy ha akarok valamit, akkor kiállok és megmondom. Igen, volt egy ilyen szándékom, és végigvittem.  De nem értem a csodálkozást, voltam én már a médiában.

Mint?

1999-ben reklámfilmet forgattam, meg lehet nézni. Szerintem a legfaszább reklám volt, a legjobb tenyésztőről szólt, azaz rólam és a leonbergi kutyáimról. 

Jó, akkor van kötődés valahol, de húsz év telt el azóta, miért pont most kell önnek egy tévé? Eddig nem érdekelte az ilyesmi?

Hogyne érdekelt volna a művészet, forgattunk egy filmet Széchenyi Zsigmondról Afrikában.

Amit nyolc hónapja vágnak, és nincs kész.

Nem azért nincs kész, hanem mert mondtam valamit a bemutatóról. Azt ígértem egy interjúban, hogy szarvasbőgéskor mutatjuk be. A vadászoknak május-augusztus között felesleges bemutatni bármit is, mert ilyenkor tisztítják a fegyverüket. Legfeljebb őzbakot lőhetnek, az meg nem nagy kihívás. Szeptemberben, szarvasbőgéskor lesz a bemutató. Mert akkor eljönnek azok is, akiket érdekel ez a film. Tessék, itt a kapcsolat a médiához.

Azt így sem értem, miért venne egy olyan céget bárki is, aminek a nevével szorosan összenőtt a pénz elsíbolása? Miért jó önnek, hogy egy lapon emlegessék velük?

Én a TV2-t inkább hazafias ügynek gondolnám.

Azért veszi meg, hogy megmentse?

Azt gondolom, hogy van egy TV2, aminek van értéke és lehet is értéke. Azzal nem foglalkozom, mi történt és ki mit csinált, nem a múltban kell élni. Én nem szakmai, hanem pénzügyi befektetőként jöttem a képbe. Nem akarom irányítani, nem szólok bele, igyekszem megtalálni azokat, akik jól tudják ezt csinálni. Nem tudom, hogy ami ott eddig történt, jó volt-e, vagy sem, egyesek szerint nagyon jó volt, mások szerint meg nem jó. Ezt is meg kell nézni. Megfelelő szakembergárdával – és igenis lehet oda szakembereket keresni – és versenyképes fizetéssel lehet belőle jó dolgot csinálni. Azért csináltam már az életben pár dolgot, ami jól sikerült, szóval, ha az a feladat, hogy át kell strukturálni, jobbá, emberibbé kell tenni a céget, arra lehet, hogy alkalmas vagyok. Ha a feladat olyan, amire nem vagyok alkalmas, nem vágok bele, mert olyan falat nem fogok nyomni, amit nem lehet arrébb tolni. Annyi eszem azért van.

Kitől kellett megvenni a TV2-t?

Gondolom attól, aki eladta. De nem értem én ezt a „ki a tulajdonos” narratívát. Azt sem tudja senki, ki az én lovam tulajdonosa.

Hát, ha már „az én lovam”-ként emlegette, gondolom, ön.

Jó, szóval van egy ló az udvaromban, ki tudja, az kinek a tulajdona? De miért is kellene tudnia rajtam, a bértartón, és a valós tulajdonoson kívül bárkinek is, hogy kié?

Egy ló és a közpénzzel kitömött, állami tulajdonú frekvencián sugárzó TV2 nem ugyanaz. Legalább az NMHH-nak vagy a Médiatanácsnak tudnia kellene, de nem tudják, vagy nem árulják el.

Én nem tudok segíteni a Médiatanácsnak, de azt garantálom, hogy most, hogy az enyém, szólok róla nekik. A szándékomat korábban be is jelentettem, azt hiszem, ennél transzparensebb nem lehettem volna. Nem elsomfordáltam vele és küldtem egy levelet, hogy ja, elvittem, mert közben megvettem.

Rendben, akkor traszparensen: kitől vette meg a TV2-t?

Ez üzleti titok. Lehet is az, mert valószínűleg nem az állam adta el.

Ezt afféle kalandnak éli meg?

Hát, lassan igen, mert mióta bejelentettem a szándékomat, eléggé felpörögtek a dolgok.

Erre azért lehetett számítani.

Nem értem én ezt, de komolyan. Kit érdekel, hogy ki a tulaj? A tévénézőt biztosan nem. És ők vannak többen. Egy szűk réteget, az újságírókat, a médiát érdekli csak. Az édesanyámat hol érdekli, hogy kinek a keze van abban, hogy a sorozata a TV2-n megy? Vagy a húgomat, aki a gyerekek miatt azt nézi, hogy hol megy a Magyar népmesék-sorozat. Hát a TV2-n megy. És vasárnap, amikor ott vagyok náluk, nagy örömömre a TV2-t nézik. A mese miatt.

Ha az RTL-en menne, azt néznék?

Gondolom. Nekem nincs bajom az RTL-lel, nincs otthon kimondva, hogy csak TV2-t lehet nézni. Ha valami érték, azt nézik.

A TV2-n milyen értékes műsorokat lehet látni?

A népmesék mellett említettem a Mokkát. Kedvelem a stábot. Gönczi Gábort, aki kiváló műsorvezető. Látja, ők legalább megkérdezték, mi van a filmemmel. Válaszoltam. Más tévé nem kérdezett meg. Ha valaki hátulról, bokorból, fű alól akar forgatni, azzal nem fogok szóba állni. Ha engem kérdeznek, ahogy most ön is, válaszolok.

Fura, hogy pont ezt említi, hiszen Spéder Zoltánt, az Index korábbi tulajdonosát pont bokorból felvett lesifotókkal igyekezett lejáratni Kökény-Szalai Vivien hírműsora.

Ezt Vivientől kell megkérdezni.

Szerintem inkább hírműsorokat kellene csinálnia.

Nem azt csinál?

Nem.

Akkor ezt meg kell vizsgálni.   

Lehet a TV2-ből pénzt csinálni? Papíron az elmúlt tíz évben nem nagyon sikerült.

Remélem. Nézze, ha az RTL tud nyereséges lenni, akkor a TV2 is. Valamiből ki kell fizetni a koncessziós díjat, a filmjogokat, valamiért csak nézik. Az, hogy én nem nézem, az egy dolog. De a piaci részesedés ott van, a hirdetők sorban állnak, a nézettség megy feljebb, azaz csak van benne valami.

Ezek a dolgok le vannak osztva? Mészáros viszi a szállodákat, meg a jó ég tudja mit, Vida a Takarékbankot és a TV2-t?

Nincsenek. Ez ilyen belegondolás csak. Nem lehet az, hogy vannak, akik egyformán gondolkodnak dolgokról, megértik egymást, és kiforrja magát a dolog? Mindenki abból indul ki, hogy valaki valakinek a strómanja. Miért nem elképzelhető, hogy valaki nem stróman?

Mert előbb-utóbb kiderül, hogy az. Andy Vajnáról mindenki elhitte, hogy megvette a TV2-t, erre kiderül, hogy egy nő 2016-ban húszmilliárd forintot adott érte, majd a céget, ami fizetett, eladta az ön egyik beosztottjának. Ezért.

Ezek szerint egy pénzügyi befektető stróman? Hangsúlyozom, én a TV2-t azért vettem meg, mert látok benne lehetőséget. A jó szakember marad, a nem jó meg nem marad. Az újságírásról nem sokat tudok, de gondolom, aki rossz cikkeket ír, azt előbb-utóbb kirúgják, ha Spéder Zoli a tulaj, ha egy alapítvány.

Az IKO megvásárlásáról azt mondta, nem az öné. A vásárlója egy olyan cég, aminek az ügyvezetőjével önnek egy másik cégben kapcsolata van, és amit ötmilliós alaptőkével jegyeztek be.

És ezt tiltja valami? Nekem sok kapcsolatom van. Lovas, kutyás, banki, baráti. Egy zrt. nem vehet üzletrészt egy másik cégben?

Miért nem lehet megmondani, hogy ez is az öné?

Mert nem az. Egy külön ember vette meg, felette nekem rendelkezési jogom nincs. Miért ne lehetne másoknak is jó? Miért ne fektethetne be valamibe, ami eladó?

Spéderrel milyen viszonyban van?

Jó szakmai kapcsolatunk volt, de soha nem voltam túl közel hozzá, és nem is mentem távolabb. És amikor azt érezzük, hogy távolodnak tőlünk, akkor az is jól esik, ha valaki marad ott, ahol volt. Ezt a mai napig is tartom, felveszem a telefont, köszönök.

Spéder Zoltánhoz hasonlóan ön is belevágott a takarékszövetkezeti rendszer átalakításába, és most a médiába is belevág, ahogy Spéder is tette korábban. Aztán most meg ott tartunk, hogy Spédernek se bankja, se médiája – nem fél, hogy önnel is ez történhet?

Ha én most mindenemet eladnám, akkor ötven évre bezárkóznék a farmomra az állatokkal, és én lennék a legboldogabb ember.

Ne maradjon le semmiről!