Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Elfogultság miatt ismét bepanaszolták a TV2-t, de ezúttal nem kaptak büntetést

Untitled-1
2019.09.13. 11:27

Szeptember elején a Nemzeti Választási Bizottsághoz panasz érkezett be azzal kapcsolatban, hogy a TV2 augusztus 25. és szeptember 3. között bizonyos hírműsoraiban csak egyik jelölő szervezet, a  Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjéről számoltak be, az ellenzéki jelöltekről nem, vagy kizárólag negatív hangnemben esett szó. 

Az NVB a kifogást elutasította, a Kúria pedig ezt helybenhagyta azzal a nem gyakorlati, csak elvi megjegyzéssel, hogy a kereskedelmi tévéknek a választási időszakban is kötelezettsége a közéleti eseményekről való kiegyensúlyozott tájékoztatás - áll a hivatalos közleményben. 

A Kúria továbbra is irányadónak tekinti kialakított gyakorlatát, mely szerint egyrészt a kereskedelmi alapon működő médiaszolgáltatót hírügynökségi feladatok nem terhelik. [...] Az önkormányzati és polgármester választás ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó esemény, így a médiaszolgáltató ezzel kapcsolatos híradásainak a választási kampányidőszakban meg kell felelnie a jelöltek és jelölő szervezetek esélyegyenlőségére vonatkozó választási alapelvnek. A kereskedelmi médiaszolgáltatóknak azonban a választásokkal kapcsolatban kifejezett törvényi tájékoztatási kötelezettsége nincs, ezért műsorszerkesztési joga gyakorlásakor a közszolgáltatóknál nagyobb szabadsággal rendelkezik, alapjogi szempontból pedig ezen joga szigorúbb feltételekkel korlátozható.

A TV2-t tavasszal, az EP-választás idején többször is elmarasztalták, amiért aránytalanul több megjelenési lehetőséget biztosított a Fidesznek, mint más pártoknak, és ezzel megsértette a választási eljárásról szóló törvény esélyegyenlőségi alapelveit.