A Kretén Magazin úgy tért vissza, mintha semmi sem történt volna

kreten-magazin-4
2019.10.30. 11:21

Tíz év szünet után új számmal tért vissza az újságárusokhoz a Kretén Magazin. Az 1994-től 15 éven át működő, végül a 100. szám után megszűnő "másfélkegyelmű humormagazin" az új szám alapján semmit sem változott, maximum a rajzok lettek pár fokkal áramvonalasabbak.

Az új kiadvány impozáns 52 oldalból áll, mindezért pedig 995 forintot kérnek az újságárusoknál, ami egész vállalható ár ahhoz képest, hogy megszűnésének évében 800 forintba került. A Kretén magyar képregények és karikatúrák mellett külföldi munkákat is publikált, ezekből pár visszatért a mostani számban is. Viszont a Dállászra, vagyis Dallas-paródiára ne számítson senki, az nincs.

Van helyette viszont egy csomó jól megszokott idiótaság. Fiktív (?) olvasói és szerkesztői levelek, enyhén szexista erotikus poénok, illetve egy nagy, átfogó Star Wars-paródia, amit a mostani Kretén címlapja is sugall. Ebben gyakorlatilag annyi történik, hogy nagyon tömören, alig pár mondatban összefoglalják az összes eddigi Star Wars alapján a filmsorozat történetét.

A borzalmas viccek rajongói sem maradnak hoppon, egy komplett oldalt kaptak az olyan szakállas viccek, mint például:

A szultán kérdezi Seherezádét:

- Mennyi?

- Ezer egy éjszaka!

Tapsvihar, ováció.

Az ismertebb magyar rajzolók és karikaturisták közül Marabut szúrtuk ki az új számban, akinek rendszeresen jelentek meg munkái a Népszabadságban, HVG-ben, Hócipőben és Népszavában is, emellett a '90-es évek óta rendszeres közreműködője volt a Kreténnek. Van egy képregény Őszi Zoltántól (Dörmögő Dömötör) és Gróf Balázstól is, akinek a posztjából értesültünk nemrég, hogy egyáltalán megjelenik nemsokára egy új Kretén Magazin. Az más kérdés, hogy esküdni mernénk, hogy a magazinba került Gróf-képregény már egyszer megjelent a grafikus Képregények c. könyvében, de a hátsó borító belső oldalán szereplő Gróf-rajzot is láttuk már korábban.

Jómagam a '90-es években olvastam Kretént (és MAD-et és Morbidot), de 8-10 éves gyerekként alig fogtam fel valamit a menő rajzokon kívül a poénokból, hogy aztán a 2000-es évekre már el is feledkezzem az újság létezéséről. Most így elolvasva azt simán lehet állítani, hogy pont ugyanannyi és ugyanolyan szintű Kreténség van a Kreténben, mint mondjuk 12 évvel ezelőtt. Ezt onnan tudom, hogy az új számmal az Indexbe érkező Haász János kollégám behozott két 1997-es számot is, és a különbség az akkori és mai Kretén között maximum a rajzok letisztultságában és abban látszik, hogy nincsenek már fekete-fehér oldalak.

De a humor pont annyira agyalágyult, idióta és fárasztó maradt, mint régen. Hogy ez kinek tetszik, kinek nem, már nyilván egyéni ízlés dolga. A Kretén visszatérése egyébként azért nagy szám, mert az újságot inspiráló, amerikai MAD magazin nemrég jelentette be, hogy megszűnik.

(Borítókép: Aradi László / Index)