Fideszes propagandaújságból Pikó András propagandaújságja lett a Józsefváros című lap

jozsefvaros ujsag 2019-34-3
2019.12.12. 18:08 Módosítva: 2019.12.12. 18:09

Fideszes propagandalap volt, az első új lapszám alapján pedig Pikó András ellenzéki polgármester propagandaújságja lett a Józsefváros Újság, írja a Média1.

Pikó András, aki korábban a Klubrádió műsorvezetője volt, azt ígérte: véget vet az "észak-koreai szintű" seggnyalásnak propagandának, megújíttatja és kiegyensúlyozottá teszi a kerületi újságot, amelyben helye lesz az ellenzékbe szorultak véleményének is.

Az új kerületi vezetés alatt megjelent decemberi lapszámban ebből semmi sem látszik. A lap felületének körülbelül harmadát Pikó András fotói teszik ki. Még a vállaltan balos Mérce is azt kifogásolja, hogy az első 7 oldalon Pikó András 8 fotón jelenik meg mindenféle szögből.

A kétkolumnás bevezető anyagban Pikóék és az ellenzéki összefogás sikeres stratégiájáról esik rengeteg szó, majd jön egy ennél valamivel hosszabb interjú az új polgármesterrel, amit még egy oldal követ a kerület új vezetőségének terveiről. Az ellenzékbe szorult Fidesznek nulla sornyi megszólalási lehetőség jut.

A Media1 ezzel szembesítette az újságíróból lett új polgármestert, aki a sajtósán keresztül azt közölte: a Józsefváros Újság a választás óta független hetilap, annak tartalmába a polgármester nem szól bele. Pikó András és kabinetje ezért sem most, sem a jövőben nem fogja kommentálni a lap tartalmát. Békési Zsuzsanna, Pikó András sajtókapcsolati munkatársa a Média1-nek azzal indokolta az első lapszám furcsaságait, hogy a Józsefváros Újság új szerkesztősége még kialakulóban van,

ezért nagy volt rajtuk a nyomás, hogy akárhogy is, ki kell jönnie a lapnak. Az ilyen rohammunkának mindig ára van.

Pikó András korábban azt is ígérte, hogy a Polyák Gábor és Urbán Ágnes nevével fémjelzett Mérték Médiaelemző Műhely munkatársait megbízza a Józsefváros Újság médiaombudsmani feladataival, hogy külső félként folyamatosan monitorozzák a lap kiegyensúlyozottságát. A kerület sajtóirodája erről azt írta a Média1-nek, hogy a Mérték Médiaelemző Műhellyel még folyamatban van a szerződéskötés.

Az újság kiegyensúlyozottsága már csak azért is fontos kérdés, mert a Kúria épp októberben kaszálta el az akkor még fideszes vezetésű kerület lapját, amely folyamatosan és törvénysértő módon kampányolt Sára Botond fideszes polgármester mellett. Az ügy pikantériája, hogy az 500 ezer forintos büntetést már az ellenzéki vezetésű kerületnek kell kifizetnie.

Az újságot itt lehet elolvasni.