Timót, Xénia
2 °C
6 °C

A sorozat miatt zaklatják és gyerekgyilkosnak tartják a Csernobilt túlélő tűzoltófeleséget

2019-12-23 19 50 01-Megtörte a csendet a Csernobilban elhunyt tű
2019.12.23. 20:03
Először szólalt meg Ljudmila Ignatyenko, az az ukrán nő, akinek az élettörténete a Csernobil című sikersorozat egyik történetszálát ihlette. A BBC interjújában azt mondta, azóta többen zaklatják, újságírók próbálnak behatolni az otthonába. Azt állítja, az HBO nem kért engedélyt tőle, hogy felhasználja a történetét. Az HBO mindezt tagadja.

Amikor megtudtam, hogy film készül rólam, sértve és kellemetlenül éreztem magamat. Emberek gyülekeztek a lakásomnál, és volt, hogy újságírók a lábukkal akadályozták meg, hogy bezárjam az ajtómat, mert interjút akartak készíteni velem

- mondja Ignatyenko, aki a csernobili atomkatasztrófához kivezényelt egyik tűzoltó felesége volt. A férje az elsők között halt meg, miután rendkívül erős dózis sugárzást kapott. A közös gyerekükkel terhes Ignatyenko többször meglátogatta a férjét a moszkvai kórházban, aminek következtében a gyerek a születése után négy órával szintén meghalt.

Az emberek azt mondják, hogy megöltem a gyerekemet. Azt kérdezgetik, miért álltam a férjem betegágya mellett, ha egyszer tudtam, hogy terhes vagyok. De hát hogy tudtam volna magára hagyni? Azt gondoltam, a gyerekem biztonságban van a hasamban. Akkoriban még semmit sem tudtunk a sugárzásról

- mondja az interjúban.

Ignatyenko azt állítja, a sorozatot gyártó stúdiók, az HBO és a Sky csak akkor keresték fel egy moszkvai számról telefonálva, amikor már zajlott a forgatás, de - részben azért, mert az Ukrajnával háborús konfliktusban álló Oroszországból érkezett a hívás - az ukrán nő azt gondolta, hamis információról, valamiféle csalásról van szó, és nem értette, miért akarna neki bárki is 3000 dollárt fizetni "pusztán azért, mert létezik".

Az HBO és a Sky ugyanakkor azt mondta a BBC-nek: a forgatás során mindig is a lehető legnagyobb érzékenységre törekedtek, és így tettek Vaszilij Ignatyenko történetszálával is. Az özveggyel pedig állításuk szerint többször is kapcsolatba léptek a forgatás előtt, közben és után is, és tájékoztatták őt a sorozatról. Sőt, állításuk szerint azt is felajánlották, hogy elmondva a saját emlékeit, maga is hozzájárulhat a forgatókönyv elkészítéséhez. Mint írják, Ignatyenko "a folyamat egyetlen pontján sem mondta, hogy nem szeretné, ha az ő vagy a férje történetét is filmre vinnénk".

Ne maradjon le semmiről!

(Borítókép: Youtube)