Ákos, Bátor
4 °C
10 °C

Sajátos módon próbálja megmenteni a földet a leghíresebb divatlap

2020.01.03. 15:11

A Vogue című nemzetközi divatlap olasz kiadásának legutóbbi száma a teljes lapcsalád történetében először címlapfotó és belső fotók nélkül jelent meg: a megszokott, divatosan öltöztetett vagy vetkőztetett nő fotóját egy hasonló, viszont festett kép vette át. Így próbál tenni az olasz lap a klímaváltozás ellen a főszerkesztő, Emanuele Farneti elmondása szerint - írja a Sky News, ahol több is látható az illusztrációk közül.

Farneti a következőképpen magyarázta a döntést: a festmények elkészítéséhez nem volt szükség utazásra, ruhák szállítására és semmiféle környezetszennyezésre, míg ezzel szemben a szeptemberi szám elkészítésében százötven ember vett részt, nagyjából 20 repülős és még egy tucatnyi vonatos utazásra, 60 nemzetközi csomagszállításra volt szükség, a lámpák pedig, amelyeket részben gázolajjal táplált generátorok működtetettek, legalább tíz órán keresztül világítottak folyamatosan. A fotózások helyszínein folyamatosan ételeket szolgáltak fel, amihez műanyag evőeszközöket és tányérokat használtak, valamint további elektromosságot a telefonok és kamerák töltéséhez.

A mostani változtatás lényege a főszerkesztő szerint, hogy rámutassanak, lehet ruhákat megmutatni fotózások nélkül is, de egyúttal azt is őszintén bevallják vele, milyen jelentős környezeti hatást gyakorol egy divatlap elkészítése.

Az olasz Vogue egyszeri akciója után a jövőben változást jelent majd, hogy a lapot komposztálható műanyagba csomagolják majd. Azt a pénzt pedig, amit most megspóroltak a fotózások hiányával, egy velencei, diákokat segítő szervezetnek adják.

Ne maradjon le semmiről!