Vince
3 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Köves Slomó visszautasítja az MTVA kijelentéseit Siklósi antiszemita botrányában

2020.01.31. 08:37

Az MTVA vezetője, Papp Dániel azzal próbálta tisztára mosni az antiszemita megnyilvánulásai miatt botrányba keveredő Siklósi Beatrixot, hogy Köves Slomó vezető rabbinak sincs kifogása a csatornaigazgató személye ellen. Ezzel azonban Köves Slomó nem igazán ért egyet, írta a 444.

Még január elején kezdődtek el tiltakozások a Kossuth rádió új csatornaigazgatója, Siklósi Beatrix ellen. Ekkor a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának három ellenzéki tagja azt írta közleményében, hogy Siklósi személye kifogásolandó, főként mert „számos alkalommal, a legkülönfélébb fórumokon tett gyűlölködő megnyilvánulásokat”. Siklósiról több egyházi vezető, Erdő Péter, Bölcskei Gusztáv, Gáncs Péter és Heisler András már 2014-ben is úgy vélekedett, hogy „alkalmatlan és hiteltelen az egyházi műsorok gondozására” .

Január vége felé már 21 zsidó szervezett csatlakozott ahhoz a nyílt levélhez, ami Siklósi felmentését kérte. A nyílt levelet ekkor Papp Dánielnek címezték, aki csütörtökön reagált is az antiszemita botrányra. Az MTVA-vezér először kiemelte, hogy „mélyen egyetért a szervezettel abban, hogy az antiszemitizmusnak még csak megtűrt helye sem lehet a közéletben”, viszont

a Siklósi Beatrix által korábban vezetett M5 kulturális csatorna műsorában, többek között maga Köves Slomó vezető rabbi is tiszteletét tette, nem említve semmilyen kifogást, problémát Siklósi Beatrix személyével kapcsolatban.

Erre azonban már a vezető rabbi, Köves Slomó is reagált a Neokohnon, ahol azt mondta:

Jómagam mind személyesen, mind intézményesen Siklósi Beatrix összes korábbi – és legutóbbi – kinevezéseit elfogadhatatlannak tartom és tartottam. A rám történő nyilvános hivatkozást a leghatározottabban utasítom vissza és kikérem magamnak.  (...) Egy olyan ember, aki korábban a holokauszttagadó David Irvinggel, Budaházy Györggyel, Ifj. Hegedűs Lóránttal készített műsort, semmilyen formában nem alkalmas a közmédia szolgálatára.

David Irving antiszemita író vendégszereplése Siklósi műsorában egyébként még 2003-ban történt, a műsorát a holokauszttagadó vendég meghívása után megszüntették. Ezután 2014-ben a vallási műsorok élére nevezték ki Siklósit, de a Facebookon nyilvánosan posztolt zsidózásai és egyéb vállalhatatlan megnyilvánulásai miatt kirúgták. Siklósi 2018-ban ismét a közmédia kötelékébe került az M5 élén.