A TV2 jövő vasárnap mutatja be saját maszkos műsorát

2020.02.07. 14:58

Imitation is the sincerest form of flattery that mediocrity can pay to greatness.

Ezt Oscar Wilde mondta, na nem a kereskedelmi tévéműsorokról, de illik arra a faramuci helyzetre, amibe a TV2 és az RTL került már megint, azaz az egyik megvesz egy formátumot, a másik meg lemásolja. Azt nem tudom, hogy a fenti idézetet mikor értik meg végre a TV2-nél, és veszik tudomásul, hogy a konkurencia termékének lemásolása nem zsiványság, hanem annak elismerése, hogy a másik jobb.

Nicsak, ki vagyok? című, legújabb élő show-juk február 16-án, vasárnap 18:50-kor mutatkozik be, egy héttel az RTL Klub Álarcos énekes című műsora után. A TV2 sajtóközleménye szerint

"a szereplők hónapok óta a legnagyobb titokban készülnek az új műsorra, és a biztonsági intézkedéseket olyannyira komolyan vették, hogy még némasági fogadalmat is tettek, sőt, az élő adás napján csak a próbák idejére hagyhatják el az öltözőiket, senkivel nem beszélhetnek, kivéve néhány stábtagot. A jelmezeket egy profi csapat készíti szigorú feltételek mellett, csak a méreteket tudják, azt nem, hogy kik bújnak majd bele. A szereplők között lesznek híres énekesek, színészek, sportolók, műsorvezetők, valóságshow hősök és közéleti személyiségek is."

És hogy miért mondjuk, hogy a műsor az RTL licencműsorának kópiája? Ez a TV2 műsorának szinopszisa:

"Két tippelő sztárcsapat (Majka, Judy és Hajós András vs. Kajdi Csaba, Ábel Anita és Ganxsta Zolee) versenyez Tilla műsorvezetésével, a cél, kitalálni a műsoronként bemutatkozó, felismerhetetlen maszkba és jelmezbe öltöztetett szereplők kilétét. A szereplők három körben adnak elő produkciókat, hangjuk, mozgásuk alapján kell felismerni. Minden adásban 3 teljesen különböző előadással készülnek, de nem mindegyikük adhatja elő mindhárom produkcióját, mert a tippelő sztárok és a nézők körönként egyvalakit leleplezhetnek. A csapatok minden előadás után tippelnek, hogy ki lehet a maszk alatt. A nézők pedig a TV2 Live applikációban arra szavazhatnak, hogy melyik csapat tippjével értenek egyet. Minden kör végén az a maszkos szereplő fedi fel magát, akire a legtöbb szavazat érkezett, vagyis akiről a nézők is leginkább azt gondolják, hogy azt a hírességet rejti a jelmez, akire az adott csapat tippelt. A legutolsó adásban azok a maszkok, amelyeket nem sikerült leleplezni, új lehetőséget kapnak, ők a szuperdöntőben újra színpadra lépnek."

Ez pedig a most vasárnap jelentkező RTL-műsor, az Álarcos énekesé:

"A feladat adat pedig nem más, mint kitalálni, hogy vajon ki lehet a maszk mögött. A nézők nem maradnak ebben segítség nélkül. Négy Nyomozó követi az álarcok által „elhagyott” nyomokat, és egyetlen, de igen bonyolult ügyön dolgoznak: rá akarnak jönni, meg akarják fejteni a titkot, hogy kik vannak az álarcok mögött. Azt még nem lehet tudni, hogy mely hírességeket rejtik a maszkok, de azt már igen, hogy az Álarcos énekes műsorvezetőjeként újra látható lesz az RTL Klub képernyőjén Istenes Bence. Ismét összeáll a szó szerinti nyerő páros, ugyanis egy showban szerepel Csobot Adéllal, aki a Nyomozók csapatát erősíti Sebestyén Balázzsal, Gáspár Lacival és az ország egyik legnagyobb követőtáborral rendelkező youtuberével, a magyar internetezők egyik kedvenc megmondóemberével Dancsó Péterrel. Minden adás során egy-egy maszkról lehull a lepel és kiderül, hogy ki van az álarc mögött. A stúdióban helyet foglaló nézők és a Nyomozók szavazatai alapján, az adott adásban legkevesebb szavazatot kapott álarc lelepleződik."

Álarcos énekes február 9-től minden vasárnap 19:00-kor az RTL Klubon; Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada február 16-tól minden vasárnap 18.50-kor a TV2 műsorán.

A másolás a középszerűség legőszintébb bókja a nagyság előtt.