Álmos
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Még idén forgatni kezdenek egy új Star Wars-sorozatot

2020.02.12. 08:44

Még idén forgatni kezdik a Disney+ számára a Cassian Andorról szóló Star Wars-sorozatot, ezt Diego Luna árulta el az Entertainment Tonightnak. A sorozat két showrunnere Stephen Schiff és Tony Gilroy lesznek, utóbbi társíróként és az utóforgatások rendezőjeként is dolgozott A Zsivány egyes c. filmen, amelyben az említett Cassian Andort alakította Diego Luna. Gilroy személyében egy erős nevet húztak be a produkcióba, hiszen már az első rendezését (Michael Clayton) hét Oscarra jelölték, és olyan filmeken dolgozott még, mint az Armageddon vagy az első három Bourne-film.

Luna egyelőre csak szűkszavúan nyilatkozott, mindössze annyit mondott, hogy szerinte nagyon menő elmesélni egy olyan karakter történetét, akinek tudjuk, mi lesz a sorsa. Itt nyilván Luna a Zsivány egyes végére gondolt, hiszen a Cassian Andor-sorozat kizárólag előzményként tud majd működni, hacsak valami furcsát nem húznak az írók.

Az egyelőre cím nélküli sorozat a Zsivány egyes előzménysorozata lenne, amelyben bemutatják Cassian Andor életét. Ezzel a Star Warsnak sikerült elérnie, hogy

előzménysorozatot készítenek egy előzményfilmhez.

Ugyanis a Zsivány egyes sem a legutolsó trilógia idővonalában, ha annál korábban játszódik, és azt mutatja be, hogyan próbálják ellopni a Halálcsillag tervrajzait. Luna mellett várhatóan felbukkan majd az Alan Tudyk által alakított K-2SO nevű robot is, de Felicity Jones felbukkanásáról egyelőre semmi hír.

Ez csak az előzménye lehet egy nagy sorozatos hullámnak, ugyanis Bob Iger, a Disney vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy szeretné a tavalyi bombasiker Mandaloriant több ismert karakterrel összehozni, hogy aztán azok a karakterek is kaphassanak egy saját sorozatot a jövőben. Az már biztos, hogy még idén jön a Mandalorian második évada, 2021-ben pedig az Obi-Wan Kenobi-sorozat Ewan McGregorral, ami a jedik bukása után játszódik akkor, amikor Kenobi száműzte magát a Tatooinra.